Gyurkity Péter

Négy LG X-okostelefon mutatkozott be

A gyártó egyszerre négy új példányt mutatott be, a főbb hardveres részletekkel együtt.

Márciusban olvashattunk először az LG vadonatúj sorozatáról, amelyet akkor két új változat indított el. Néhány héttel ezelőtt egy másik párosról is kiszivárgott némi információ, most azonban kiderült, hogy itt valójában négy további telefonról van szó.

A hivatalos bejelentésben ugyanis négy készülék kapott helyet, ezek közül pedig kettőről eddig semmit nem tudtunk. Most már biztos, hogy az LG X power egy 5,3 hüvelykes kijelzővel jelenik meg, amelyet egy szintén méretes, ezúttal 4100 mAh-s akkumulátor, 7,9 mm-es vastagság, valamint gyorstöltési funkció kísér, míg az LG X style egy kereken 5 hüvelykes példány, amely extravékony kivitelben, elegáns külsővel jelenik majd meg a piacon.


Az X mach ehhez képest már a sebességre helyezi a hangsúlyt, ennek megfelelően a telefon támogatja az LTE Cat 9 3CA szabványt, amelyhez egy 1,8 GHz-en futó chip, egy QHD IPS Quantum kijelző, illetve egy enyhén hajlított külső csatlakozik, de a képkészítésről sem feledkeznek meg, legalábbis itt a gyártó szintén kiemelkedő minőséget ígér. Az X max már a fizikai méretre helyezi a hangsúlyt, bár a cég nem közölte, hogy pontosan mekkora telefonra számíthatunk - itt mindössze annyit árultak el, hogy egy méretes érintőképernyő könnyíti majd meg a különböző tartalmak megtekintését.

A megjelenési dátumról és a hivatalos árról szintén nem esett szó, ezt később részletezik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!