Gyurkity Péter

DAB+ rádióval jön az LG Stylus 2

A cég a világ első ilyen okostelefonjaként mutatja be készülékét, amely Európára fókuszál.

Néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk arról, hogy az LG Stylus 2 okostelefon megjelenése még a hónap vége előtt esedékes, itt pedig nagy hangsúlyt fektetnek majd az európai piacokra. Nem véletlenül alakult így, hiszen a dél-korai gyártó most bejelentette, hogy elsőként támogatják a DAB+ technológiát.

A telefon az előzetes híreknek megfelelően egy 5,7 hüvelykes, 720p felbontást támogató érintőképernyőt kapott, amely természetesen a névben is szereplő tollal egészült ki. Ehhez egy négymagos, 1,2 GHz-es órajelen futó chip, 1,5 GB RAM, egy 13 megapixeles hátoldali kamera, valamint egy kereken 3000 mAh-s akkumulátor társul, amelyhez a stylust még jobban kiszolgáló szoftveres funkciók csatlakoznak. Ez utóbbiak között szerepel a Pen Keeper, amely mozgásba lendülésünk esetén az üresen hagyott tokra figyelmeztet, míg a Pen Pop egy hasznos gyorsindító menüt takar.


A gyártó a hivatalos bejelentésben a DAB+ rádió támogatását emeli ki, amely most először kapott helyet egy okostelefon specifikációjában. Mivel ez a technológia elsősorban Európában elterjedt (az észak-amerikai piacon ehelyett a HD Radio szabvány mellett döntöttek), nem véletlen, hogy a megjelenéssel Belgiumra, Németországra, Olaszországra, Hollandiára, Norvégiára, az Egyesült Királyságra, valamint emellett Ausztráliára koncentrálnak.

A DAB+ előnyeként említik az aacPlus támogatását, amely alacsonyabb bitráta mellett is jobb minőséget ígér, míg a rádióállomások saját mobilos alkalmazásaikban egyéb online szolgáltatásokat is nyújthatnak a felhasználóknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #1
    Nem lenne értelme végre DVB-T TV és Rádió támogtás is beletenni a készülékekbe?