Gyurkity Péter

A vártnál is gyorsabban tágul az Univerzum

Ennek okát azonban egyelőre nem ismerjük, bár jelöltekből nincs hiány.

Azt már jó ideje tudjuk, hogy az Univerzum tágul, mi több, mindezt gyorsulva teszi. A kutatók évtizedek óta próbálnak választ találni az ezzel kapcsolatos kérdésekre, illetve rámutatni Einstein korábbi elméleteinek esetleges hiányosságaira, most azonban egy újabb méréssel bővült a katalógus.

Csillagászok egy csoportja egy friss tanulmányban tette közzé saját méréseik eredményét, amelyben a Hubble űrteleszkópra, illetve az ennek segítségével 19 különböző galaxisban megfigyelt speciális égitestekre támaszkodtak. Ez utóbbiak abszolút fényességét már ismerték, ezért az eltérések pontos megmérésével rögzítették a távolságokat, ami viszont arra mutatott rá, hogy az Univerzum tágulása a korábban véltnél 5-9 százalékkal gyorsabban megy végbe. Azt még nem tudjuk, hogy ez pontosan minek köszönhető, de máris több potenciális okot sorolnak fel.

Felmerül, hogy Einstein általános relativitáselmélete hibás, vagyis ez némi korrekcióra szorul. Szerepet játszhatnak itt a neutrínókhoz hasonló, egyelőre ismeretlen szubatomi részecskék, amelyek a fénysebességhez közeli iramban száguldanak, de az 1998-ban felfedezett sötét energia is helyet kap a listán, hiszen ez jó eséllyel még erősebben taszítja el egymástól az egyes galaxisokat. Mindenesetre az már világos, hogy az Ősrobbanásból visszamaradt kozmikus háttérsugárzáson alapuló korábbi mérés nem volt egészen pontos, de a válasz megtalálása további komoly munkát igényel majd.

Alex Filippenko, a UC Berkeley professzora szerint könnyen előfordulhat, hogy az Univerzummal kapcsolatos tudásunk hiányos, de az is lehet, hogy a Világegyetem megtréfál bennünket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #174
    A relem leírja a gravitációt, mint a téridő görbülete, nincs szükség közvetítő részecskére. Ennyi. A húrelmélet tárhatatlanságáról meg ajánlanék egy könyvet: "Lee Smolin: Mi a gubanc a fizikában?"
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2016.07.20. 17:35:10
  • number9 #173
    "mainstream tudomány elveti"
    LOL
  • Irasidus #172
    Ugye tudod, hogy a graviton nincs bizonyítva, sőt a mainstream tudomány elveti, már csak azért is mert térgörbületről van szó, és akkor már nagyon meg kellene magyarázni, mint nézett be Einstein. A húrelmélet meg nincs kidolgozva, mert kísérleti bizonyíték nélkül rengeteg marginális kérdésben nem lehet dönteni. Másrészt olyan predikciókat tesz ami egyelőre tesztelhetetlen.
  • Astrojan #171
    Mit nem értesz azon, hogy a fogalmakat az ember találja ki?

    Az anyagot nem mi találtuk ki, az anyag létezik és örök. Függetlenül attól, hogy él e még ember a Földön vagy sem. A fogalmak viszont megszűnnek amint az utolsó ember is kipusztul.

    "A matematikai modell-téridőnek nyilvánvalóan nincsenek fizikai tulajdonságai, és nem hatnak rá a benne lévő dolgok." Ez a lényeg, csak ne felejtsd el.

    "az általunk ismert téridőre meg igen" Ez viszont ostobaság, csak matematikai téridő van, mert azt definiáltuk. A természetben ilyen nincs.

    A természetben gravitációs sugárzás van, nagyon erős ami gravitonpárokból áll. A sugárzás sebessége nagyon nagy, kb 1 millió c.

    Ennek a sugárzásnak már lehet "szerkezete" ami annyi tesz, hogy tömegek közelében egyfajta gradiens alakul ki, mivel pl egy csillagba befelé több graviton halad mint amennyi kifelé jön belőle (keresztülhatolva a csillag anyagán)

    Ez a sugárzás fókuszálható és az a technológia ami erre képes hihetetlen energiát képes kezelni, mivel a DVAG gravitonsugárzás nyomóereje 1.2 x 10^44 Newton. Na így közlekednek az ebek.

    A gravitáció jelenséget az előbb leírt fizikai folyamat, a DVAG gravitációs sugárzás és annak tömegek általi elnyelése okozza.

    És semmiképpen nem a röhejes, nemlétező matematikai téridő képtelen görbítgetése.

    Annális inkább mert a relelm azt vízionálja, hogy a tömegek belsejében a középpontjukhoz közeledve egyre nagyobb lesz a térgörbület, ami az egyre növekvő gravitációnak felel meg.

    Csakhogy a tömegek középpontjában nulla a gravitáció, tehát a relelm annál nagyobbat téved minél közelebb vagyunk a tömegközépponthoz.

    Egy fekete lyuk esetén (amelynek közepén a relelm szingularitást vízionál) a relelm hibája a végtelenbe tart.

    Na ennyit a csoda relelmről. Majd a radíros elmondja, hogy a tömegek középpontjában nem teljesen nulla a gravitáció, mert a tömegek forognak meg izegnek mozognak.

    És szerinte a nullához tartó gravitációs hatás ettől lesz végtelen nagy. Butaság.
  • number9 #170
    Ez így nem igaz. A húrelméletből mindenféle varázslat nélkül kijön a kettes spinű graviton.
  • number9 #169
    "Más: valaki áltreles el tudná mondani, hogy a gravitáció hatására görbüló térből hogyan következik hogy az álló dolgok elkezdjenek mozogni?"
    Nincs olyan hogy valami "áll". Először is a Higgs-mechanizmus nélkül a Standard Model-ben (SM) minden részecske fénysebességgel mozog. Az elektronhoz rendelhető Dirac-tömeg nem más mint annak a mértéke, hogy az elektron hányszor vált helicitást. Magyarul cikk-cakkban mozog a téridőben. Erről is beszél Susskind a videóban.
    https://www.youtube.com/watch?v=JqNg819PiZY
    A másik dolog Einstein téridejének a metrikájában ott a c állandó. Az idő értéke szórzódik ezzel. Ez úgy is értelmezhető, hogy minden fénysebességgel mozog az idő irányába. Igazából ez a megfogalmazás hibás, hiszen Einstein téridejében nincs mozgás, arról nem is szólva hogy a sebesség fogalma már magában foglalja az idő fogalmát, de jól mutatja a lényeget.
    Utoljára szerkesztette: number9, 2016.07.20. 07:54:03
  • number9 #168
    Mi az hogy esélytelen?
    Az 5. dimenzióban egyesíthető a gravitáció és az elektromágnesesség.
    https://en.wikipedia.org/wiki/Kaluza%E2%80%93Klein_theory
  • errorista #167
    Nem vagyok biztos abban, hogy ezek bármit is jelentenek, és bármivel is előbbre visznek minket.

    Mondok helyette mást. Az ált.rel. többek közt azt is állítja, hogy a téridő nem csak mint matematikai téridő-modell létezik (amit te gondolsz, hogy mi gondolunk a téridőről), hanem, a te fogalmaid szerinti "anyag"-ból áll a téridő. Ha úgy tetszik, egyfajta éter-anyag-szerűen. A matematikai modell-téridőnek nyilvánvalóan nincsenek fizikai tulajdonságai, és nem hatnak rá a benne lévő dolgok, az általunk ismert téridőre meg igen (de legalábbis ez az ismert legkézenfekvőbb magyarázat a gravitáció néhány jelenségére.)

    --- --- --- --- --- ---

    Az 5. dimenziót viszont tényleg esélytelen "látnom" és "éreznem". Talán ha megérem hogy a tudatomat áttöltik egy számítógépbe, és annyi számítási kapacitást kapok amennyivel gyakorlatilag végtelen ideig gondolkodhatok.. De a standard 70 évbe nem fog beleférni..)
  • Astrojan #166
    "Egyetlen tér van.." Ez sajnos a fizikusok rettentő nagy tévedése. Mert egyetlen egy sincs.

    A természetben, a szervetlen világban nem létezik tér, a természetben csak anyag létezik. A fogalmakat, mint a téridő vagy a szinuszfüggvény mi találjuk ki. Ezek a természetben nem léteznek.

    Ezt egy értelmes lény ebből a pár mondatból is megérthetné, de sajnos az ilyen hiánycikk. Sokkal több viszont az olyan aki erre rávág valami baromságot, pl ha nem létezik sebesség akkor nem tudnánk közlekedni vagy valami hasonló gyengeelméjűséget.
  • errorista #165
    Ez egy pipa?