Gyurkity Péter

Nem sikerült az nVidia támadása a Samsung ellen

Az illetékes szervezet ítélete szerint a Samsung és a Qualcomm nem sértik az nVidia szabadalmait.

Az nVidia kapcsán - legalábbis a mobil szegmensben - az utóbbi időben inkább a jogi vitákról szóltak a hírek, annál inkább, mert a Tegra chipek vonalán mintha lemondtak volna az okostelefonokról, hogy a jövőben az autókra és az egyéb alkalmazási területekre koncentráljanak. Most itt is elakadt a próbálkozás, miután az illetékes amerikai szerv elutasította a benyújtott kérelmet.

Az nVidia eredetileg még azzal vádolta meg a Samsung és a Qualcomm vezetését, hogy engedély nélkül használták fel a cég egyes szabadalmait, azokat saját fejlesztéseikben alkalmazva. Az import betiltására is jogosítvánnyal rendelkező International Trade Commission azonban most meghozott ítéletében nem így látta, a három pont közül kettő esetében nem talált bizonyítékot a szabadalom megsértésére, a harmadik esetben pedig magát a szabadalmat érvénytelenítette. Ezzel a Samsung termékeinek amerikai importjának betiltása sem lehetséges, legalábbis az első körben.

A mostani előzetes döntést ugyanis további fordulók követik majd, az nVidia pedig máris jelezte, hogy az ítélet újragondolására kéri majd a bizottság tagjait. Ők továbbra is szeretnék elérni a Samsung egyes termékeinek importjának leállítását, mint ahogy a Samsung a maga ellentámadásában ugyanezt igyekszik elérni az nVidia bizonyos chipjei esetében - legyen szó mobilchipekről avagy grafikus vezérlőkről. Az nVidia eközben Európában is pereskedik, itt azonban arra hivatkoznak, hogy a Qualcomm visszaélt piaci helyzetével.

Mivel a végső döntés komoly következményekkel járhat a felekre nézve, erről mindenképpen beszámolunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #1
    az nvidia perel, hogy valaki visszaél a piaci részesedésével?!?!

    pont ők?!?!?!?! :DDDDDDDD