Gyurkity Péter

10 ezer embert épít le a Samsung

A piacot még mindig vezető cég nem bírja a nyomást, több ezer embert küldenek el, és két év után újra visszatérhetnek az OLED-tévék piacára.

Az elmúlt egy-másfél évben alapvető változásokra került sor az okostelefonok piacán, ezt pedig a szegmenst eddig magabiztosan vezető Samsung is alaposan megérezte, nem véletlenül látunk egyre gyakrabban a dél-koreai óriás nehézségeiről szóló híreket. Most sor kerül a logikus ellenlépésekre, ezek között pedig a méretes létszámcsökkentés is megjelenik.

A Bloomberg a Korea Economic Daily értesülésére hivatkozva számolt be arról, hogy a Samsung vezetése drasztikus lépésre szánta el magát, amelynek értelmében a főhadiszálláson dolgozók 10 százalékát elküldik, hogy jelentős mértékben csökkentsék a működési költségeket, ezzel ellensúlyozva az utóbbi idők nem éppen kedvező folyamatait. Mivel itt június végén csaknem 99 ezer ember dolgozott, arra számíthatunk, hogy nagyjából 10 ezer főtől szabadulnak meg, igaz a döntés elsősorban a HR-, PR-, illetve a pénzügyi részleg munkatársait érinti.

A Samsung nem véletlenül hozta meg ezt a döntést, az utóbbi időben ugyanis kénytelenek voltak komoly árcsökkentést végrehajtani, az ezt követően megjelenő idei csúcskategóriás megoldások - a Galaxy Note 5 és az S6 edge+ - forgalma pedig szintén elmaradt az előzetes várakozásoktól. Ennek köszönhető, hogy a cég piaci értéke április óta csaknem 40 milliárd dollárral került lejjebb, a második negyedévben pedig 3 százalékot vesztettek a globális színtéren, ennyivel kisebb volt ugyanis az új készülékek forgalmából kiharapott részesedésük - az pedig külön fájó tény, hogy Kínában elveszítették az első helyüket. Tavaly összesen 171 milliárd dolláros bevételt mutathattak fel, ez azonban idén némileg csökkenni fog, miközben a kínai gyártók és az Apple tovább nyomulnak előre.


Kijelzőfronton is átalakításokat terveznek: a dél-koreai gyártó két éve nem foglalkozik OLED-tévékkel, de a The Korea Times értesülései alapján 2017-ben visszatérnének erre a piacra. Ez azért sem lenne meglepő, mert az OLED-kijelzővel ellátott okostelefonok és táblagépek területén továbbra is a konszern számít vezetőnek. A nagy méretű OLED-panelek gyártása drága és problémás, még az olyan nagy és tapasztalt gyártóknak is, mint a Samsung. A gyártási folyamat során sok selejt keletkezik, amelyek növelik a költségeket. Csak egy új, hatékonyabb anyagfelvitelt biztosító eljárással lehetne a kiadásokat csökkenteni.

A Samsung visszatérésével kapcsolatos információk forrása egyébként Brian Daniels, a Merck német vegyi és gyógyászati vállalat alelnöke. A Merck Livilux márkanéven kínál molekulákat és anyagokat az új eljáráshoz, s a nagy panelek tekintetében az ismert gyártók - például az LG Display - vezető beszállítójának számít. Daniels közölte, hogy a Samsung meg akarja akadályozni, hogy az LG további piaci részesedést szerezzen és a visszatérése erre a területre eldöntött dolog. A gyártás igazán 2017-től indulhat be és addigra Daniels szerint jelentős mértékben csökkenhetnek a gyártási költségek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #1
    "A Merck Livilux márkanéven kínál molekulákat és anyagokat az új eljáráshoz, s a nagy panelek tekintetében az ismert gyártók - például az LG Display - vezető beszállítójának számít. Daniels közölte, hogy a Samsung meg akarja akadályozni, hogy az LG további piaci részesedést szerezzen és a visszatérése erre a területre eldöntött dolog. "

    -itt lenne az ideje valami csoportosulásnak lelépni ezeket a bárgyú és "pants-down" cégeket