Gyurkity Péter

Kiszivárgott az Apple iPhone 6s

Elemzői várakozás szerint azonos mérettel, több memóriával és új színnel jelenne meg a telefon.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, már hónapokkal az Apple szeptemberben esedékes rendezvénye előtt megjelentek az első pletykák és jóslatok a soron következő iPhone okostelefonok hardveres és szoftveres részleteivel kapcsolatban, ezekről azonban idén eddig mindössze egyszer számoltunk be. Most ezt egészítjük ki a legújabb információkkal.

Elemzői várakozás szerint ugyanis idén ősszel az iPhone 6s mutatkozhat be a nagyközönség előtt, mégpedig több fontos változtatással az eredeti két példányhoz képest. Ezek között az első helyen a duplájára bővülő memóriát említik, vagyis az új példány immár 2 GB RAM-ot biztosítana a felhasználóknak, míg a hátoldalon ezúttal egy 12 megapixeles kamera kapna helyet. Az eddigi kínálat egy újabb aranyszínű példánnyal bővülne, ám az még nem világos, hogy itt az Apple Watch Edition esetében látott valódi arany bevonatot, avagy mindössze hasonló színű burkolatot jelent.

A belsőket alaposan átrendeznék, hogy a jövőben sokkal nehezebben tudjuk meghajlítani az egyes példányokat, mivel ezzel kapcsolatban számos esetben érkezett negatív visszajelzés - lásd a BendGate-botrányt. A hívások minőségét egy újabb mikrofon hozzáadása lesz hivatott biztosítani, míg az érintőképernyő esetében az Apple Watch és az új MacBook-vonalon megismert Force Touch technológia jelenik meg, jobban elkülönítve az eltérő erősségű érintéseket, akár külön funkciókat rendelve azokhoz. A processzor feladatait immár az A9 chip látná el, hogy a teljesítmény terén se legyen okunk panaszra, míg a fizikai méretek idén nem változnának, vagyis hiába várnánk egy kisebb, 4 hüvelykes példányra.

Természetesen a fentieket érdemes kellő óvatossággal kezelni, a hivatalos információkat valószínűleg csak az ősz folyamán ismerhetjük majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #39
    Tartalomfogyasztásra? Egy régi Nokia? Nem gondoltad te ezt át.
  • Madve #38
    Azért a tökmindegy elég könnyelmű kijelentés, vagyis kb. addig igaz, amíg csak telefonra, sms-re, meg tartalomfogyasztásra használod csak a készüléked. Az userek kb. 85%-a ezt teszi, és a vicc az egészben, hogy erre még a nem okos telefonok is képesek voltak, persze kisebb kijelzőn, és fizikális gombokkal...
  • VolJin #37
    Igazából tökmindegy. Az egyetlen érv bármelyik mellett, ha van valakinek fizetős programja valamelyik platformra.
  • VolJin #36
    "Szóval a kommentek alapján android sokkal faszább csak érteni kel hozzá és akkor csodákra képes elég egy 20e készülék is. Brávó."

    Ezt néhány almafan mondja. Valójában mindkettőt ugyanúgy kell használni, és mindkettőnél ugyanúgy nem elég kilépni a programból, hanem bezárni kell. Semmilyen lényegi különbség nincs a két rendszer hadználata között.
  • Madve #35
    Én sem dícsérem, de ios, és wp nem nevezhető alternatívának vele szemben. Szóval addig marad android, amíg nem lesz valami jobb a piacon, ami eléggé elterjed ahhoz, hogy legyenek appok is hozzá rendesen, esetleg képes lesz más rendszerek appjait használni.
  • cateran #34
    Hagyd ra, hivatasos android-ellenes trollkepzodmeny (harmatgyenge, de hat nehez idoket elunk :D) Baaar Lollipop ota en sem gyozom fikazni az Androidot...:D Ha valami miatt megugrik a WP, az a felelmetesen elszabott otvarszar 5.0 miatt lesz...
  • Madve #33
    Ugh akkor láss csodát, gyakorlatilag az összes androidos készüléknél megoldható, persze lassú szar minőségű kártyákkal nem érdemes ezt eljátszani: http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2412319
  • ugh #32
    Igen es ehhez szarra kellet rootolni azt a fost.
    Default pistabacsi legfobb alma ha megvesz egy keszuleket, hogy ezt megtegye.
    Vagy a kiscsaj aki jatekra kapott tabletet es pillanatok alatt telehanyja az sd-t.
    Kb 10 jatek eleg hozza.
    En meg nem lattam olyan android keszuleket ami tudna kulso sd-re telepiteni.
    Es tudod miert?
    Mert nincs.
    Gagyi ez, jobarat.

    Utoljára szerkesztette: ugh, 2015.05.18. 21:04:14
  • ugh #31
    Az android attol ilyen nepszeru mert ingye van es occo ticsung vasakra is felhaszalhato mivel 0 a minoseg ellenorzes.
    Azaz egveszed a tied a google leszarja mire rakod fel, kukorica morzsolora vagy fritozre.
    Es aki szeretett volna ajfonyat de nem tehette meg megvehette a 3forint 50 filletes droidost.
    Mert okostelo kellet neki.
    Itt fikazza rendszeresen par hulye a wp-t, de azt elfelejti hogy min 5 eves eonye van a droidnak.
    Forditott esetben szerintem a droid ennyi ido alatt ilyen idohatrannyal meg ennyit se ert volna el.
  • ugh #30
    Az meg nem defrag.
    Hanem torles.
    Te kevered a szezont a fanszorrel....