Gyurkity Péter

Három új iPhone jöhet az idén

Iparági források szerint az Apple ezúttal egyszerre három új okostelefonnal készül.

A tavaly bemutatott iPhone 6 és iPhone 6 Plus óriási lökést adott a cégnek, ezt többen az eddigi legjobb párosnak tartják, tekintettel arra, hogy az év utolsó három hónapjában még az eddig magabiztosan első Samsungot is sikerült globális szinten megelőzniük. Az Apple most három újabb példányon dolgozik, némileg módosítva az eddigi stratégiát.

Szokás szerint a tajvani DigiTimes számolt be az ágazati forrásoktól származó hírről, amelyben ezúttal az almás cég terveit boncolgatják. Ebben arról olvashatunk, hogy az év második felében nem kettő, hanem egyszerre három újabb családtagot mutatnának be, ezek pedig sorrendben iPhone 6S, iPhone 6S Plus, valamint iPhone 6C néven debütálnának. A hardveres specifikációt illetően néhány eltérésről szól a fáma, ám bizonyos funkciók, így például az NFC és az ujjlenyomat-olvasó támogatása univerzális jellemzőként lenne elérhető, vagyis ezek egyetlen példányról sem maradnának le.

Az okostelefonok mindegyike low temperature polysilicon (LTPS) TFT LCD kijelzővel futna be, amely egyrészt alacsonyabb hőmérsékleten készül, másrészt pedig mérsékeltebb fogyasztást ígér. A 6S és a 6S Plus esetében ezen paneleket a Japan Display és az LG mellett az Sharp is szállítaná, míg a 6C már csak előbbi kettő jóvoltából jutna hozzá a szükséges komponenshez. A Corning Gorilla Glass felület mindhárom példányon megtalálható lenne, ám míg a 6S típusok az A9 chipre támaszkodnak, addig a némileg szerényebb jellemzőkkel felruházott 6C a régebbi A8 processzorra építkezne.

Az iPhone 6C a Wistron, a két iPhone 6S változat pedig a Pegatron és a Foxconn gyártósorairól gördülne le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tikal #12
    :DDD
  • bakkerman #11
    Igen
  • Vol Jin #10
    Pedig van benne valami, amit mond....
  • Vol Jin #9
    Az S3-nak baromi szép színei vannak. Akármilyen SONY vagy más távolkeleti gyártó kijelzője fakó mellette.
  • Tikal #8
    te már csak tudod ki miért és mikor cserél telefont...
  • takysoft #7
    Minden TFT LCD. az LCD folyadékkristályos kijelzőt jelent. Nincs ma olyan kijelzőtechnológia, ami ne lenne LCD.

    A TFT LCD pedig Thin-film-transistor liquid-crystal display. Annyi a lényege, egy vékony tranzisztorfilmréteget használ, így minden pixelnek saját tranzisztora van.

    Erre is igaz, a legtöbb kijelző, amit ma csak gyártanak, az TFT. (kivéve a fekete-fehér darabok a számológépekben és egyes órákban, de ami színes, az már biztosan TFT)

    Na most a TFT technológia rnegeteget fejlődött az évek során.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Thin-film-transistor_liquid-crystal_display
    Itt megtalálod a fajtáit, ahogy az évek során változott.

    Az egyik legközkedveltebb a TN (twisted nematic) típus volt, ami forradalmasította a TFT gyártást. Olcsón kijelző, aminek jó a színhelyesége.
    Persze nem túl jó... és pocsék betekintési szögei vannak. Ma ezt már nem nagyon használják sehol.

    Ennek sok követője akadt, legismertebb talán az IPS. (in-plane switching)
    Ma ez a sztenderd... Ha veszel egy 30 ezer forintos teszkós Op3ndott vagy Navon kínai telefoncsodát, abban is már IPS panelek vannak.
    Persze az IPS-en belül is történt azért sok fejlődés.. S-IPS, AH-IPS, IPS alpha, stb...én sem tartom fejben, de évről évre javul.
    Az IPS jellemzője a nagy színhűség, és a remek betekintési szögek.

    Emellett sok egyéb neves másik TFT technológia is volt az utóbbi években, ezek közül kettőt érdemes kiemelni.

    SuperLCD - A HTC technológiája. A színei szerintem ütik még talán a TFT-t is. A feketéje pl sokkal szebb, mint a TFT feketéi.

    AmoLED / Super AmoLED.
    Ez meg a Samsung technológiája. Az alapötlet nem rossz. Miszerint csak azok a pixelek kapnak háttérvilágítást, amiket konkrétan használunk. Eredmény: szép feketék, és alacsony fogyasztás.
    De a gyakorlatban sikerült elbaszni a megvalósítást. Egyrészt a feketék ugyan szépek, de a fehérek így elég randák lettek (hideg kékes árnyalatúak). De ez csak a ksiebbik gond.

    A nagyobb, hogy a Samsung lespórolja a szubpiuxeleket. egy pixel hivatalosan 3 subpixelből áll (R, G és B, vagyis piros, zöld és kék)
    A Samsung kijelzőiben viszont minden második pixel "piros és zöld" illetve "kék és zöld".
    Ezt hívjuk pentile matrix technológiának, ami olcsóbb, könnyebb gyártani, de szöszös betűket eredményez és olykor ronda színeket.
    Ilyen van a Samsung minden telefonjában, például az összes Galaxy S-ben is (kivéve a Galaxy S 2-ben, annak szép képe volt)
    Erről cikk itt: http://mobilarena.hu/hir/galaxy_blog_super_amoled_plus.html

    Na persze manapság, amikor 5"-nyi méretekbe fullhd vagy QHD kijelzőket gyömöszölünk bele, ez a probléma kezd nem kimondottan láthatóvá válni, így nem is túl zavaró.

    Csak az elv.. kérem szépen, az elv :D Mert igazából ez átverés, és egy harmaddal kevesebb pixel van benne, mint ami rá van írva...

    Fontos rész:
    2 féle kijelző van: aktív mátrix és passzív. Aktív jobb, mert nem sorosan programozod a képet, hanem mátrixosan. (ezt hívjuk TFT-nek)
    Ebből van 3 féle: LTPS (Low Temperature Poly-Silicon), a-Si (Amorphous Silicon) és IGZO (Indium Gallium Zinc Oxide).
    Ez a sorrend amolyan minőségi sorrend is. És persze ársorrend is, az LTPS a legdrágább.

    Ezen kívül van egy technológia, ami az lcd kristályok rétegek közti váltását intézi. Ezek a már említett TN és IPS technológiák.

    Az LTPS és az IPS technológiák nem egymás kizárói.... A kijelző más-más részét írják le, és talán működhetnek együtt is.

    Itt is látható pl, hogy az én kis Oneplus One-omban is egy LTPS IPS kijelző foglal helyet.

    Elég komoly információkavalkád van itt kijelzőtechnológiákból :D

    Amivel amúgy nem értek egyet a cikkben: Mindannyian tudjuk, hogy a Corning is az Apple beszállítója. Ezer teszt bizonyította már. De attől még soha nem volt kimondva hivatalosan, hogy az iPhone-on Gorilla Glass lenne...
  • bakkerman #6
    és mégis hányan fognak megint az eplsztor előtt sátorozni az új 6S miatt...tavaly ősszel akinek a 6,vagy a 6 Plus volt az etalon,a csúcs,azok idén ősszel már azt fogják maguknak bemesélni,miért is kell mindenáron lecserélni a 6S-re az eddigi telefonjukat
  • vision5 #5
    Ez a romlás jele, mikor ennyiféle terméket próbálnak eladni. A Jobs nélküli Apple is elkövette annó ezt a hibát, majdnem bele is buktak.
  • bakkerman #4
    TFT LCD kijelző...egy 200k+-os telefonban
  • szomferi #3
    so... exciting :D