Berta Sándor

Elérhető a WebRTC 1.0 tervezete

A valós idejű webes kommunikációt biztosító szabvány egy lépéssel közelebb került a megvalósításhoz.

A World Wide Web Consortium nyilvánosságra hozta a WebRTC specifikációjának tervezetét. A bejelentés azt jelenti, hogy az egyeztetések gyakorlatilag lezárultak, de van még néhány probléma, amit ki kell javítani. A tervezetnek köszönhetően a böngészőfejlesztők - például a Mozilla vagy a Google - abból indulhatnak ki, hogy az alkalmazásprogramozási felületek nagy részét már nem kell módosítani. Mindenesetre a specifikáció csak azután lesz használható, hogy a hibákat kijavították.

A nyílt forráskódú technika szabványosítása kapcsán a Google együttműködik a Mozillával és a W3C, illetve az IETF különböző testületeivel. Az Apple és a Microsoft ugyanakkor eddig nem igazán állt ki nyilvánosan a WebRTC mellett. Ennek hátterében alighanem az áll, hogy a megoldás a Facetime és a Skype konkurense lehet. A legnagyobb vita azzal kapcsolatban bontakozott ki, hogy mi legyen a WebRTC ajánlott videokodekje, de ezt a vitát sikerült konszenzussal elsimítani. A megkötött megállapodás értelmében mind a VP8, mind a H.264 ajánlott videokodek lesz.

Már fejlesztés alatt van a WebRTC utód szabványa, az ORTC is, amelynek segítségével a Microsoft integrálhatja a Skype programot a böngészőjébe. Az Epson tavaly októberben jelentette be, hogy nyílt forráskódú böngészőt ad ki ingyen, amely az OpenWebRTC-re épül. Az OpenWebRTC rugalmas, platform független WebRTC kliens-keretrendszer, amely mind natív WebRTC alkalmazások, mind a böngésző hátterét biztosító rendszerek kiépítésére alkalmas.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!