Gyurkity Péter

Felrobbant a SpaceX kísérleti rakétája

Egy újabb tesztrepülés közben hiba lépett fel, ezért a kezelők inkább megsemmisítették a rakétát.

Az űrkorszak polgári (civil) fázisának elindításán, valamint annak kiterjesztésén dolgozó SpaceX az utóbbi években több érdekes fejlesztéssel is a lapok címoldalára került. Szó esett itt a cég sorrendben második űrkapszulájáról, de az orosz-amerikai ellentétek miatt az új rakéták kifejlesztésében és a meglévő példányok leváltásában is fontos szerepet játszhatnak, immár a költséghatékonyságot és a megszokottnál kisebb méreteket helyezve előtérbe. Most egyik ilyen fejlesztésük szenvedett el balesetet.

A Falcon 9-R (F9R) elsődleges célja a többszöri felhasználhatóság megvalósítása, hogy még tovább faragjanak az egyes küldetések kapcsolódó költségein és az azokhoz szükséges költségvetésen. Egy olyan alternatívát szeretnének nyújtani a meglévő rakétákkal szemben, amely a fellövést követően gond nélkül visszatérhet a bolygó felszínére, ott pedig gyorsan újratölthetik, hogy egy újabb küldetésből vegye ki kulcsfontosságú szerepét. A „gyors újrafelhasználás” koncepciója nyilván több szereplő számára is vonzó lehetőség, ezért is fontos, hogy minél előbb szolgálatba álljon a típus, ám itt most egy visszalépést voltak kénytelen elkönyvelni.


Elon Musk vezérigazgató saját Twitter-bejegyzésében közölte, hogy az újabb teszt során a megfelelő start ugyan megvalósult, a repülési fázisban azonban anomáliát észleltek, ezért a kezelők arra utasították a rakétát, hogy semmisítse meg önmagát, mielőtt az bármilyen kárt okozna a környező területen. Igyekeztek leszögezni, hogy a teszt elsődleges célja éppen az ilyen hibák időben történő észlelése, majd pedig a rendelkezésre álló adatok alapján azok orvoslása és kiküszöbölése, de azt nem részletezték, hogy pontosan milyen hibáról volt szó. A következő fellövés előtt tanulmányozni fogják a dokumentált adatokat, hogy ez ne forduljon ismét elő.

A cég szerencséjére egy újabb példány gyártása már folyamatban van, így nem kell sokat várniuk az ismétlésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Molnibalage #12
    Nekem is kellett vagy 2 percig töprengeni.
  • Papichulo #11
    Brutalis... tul sok idejuk van manapsag az altalanos iskolasoknak :)
  • Molnibalage #10
    Te + Cső = You + tube
  • Papichulo #9
    tecsőn érdemes megnézni a kommenteket

    Az hol van?
  • paby88 #8
    anomália... milyen szépen megfogalmazták az irányítóközpontban meg lehet csak annyit lehetett hallani hogy: fák fák sit fák sit
  • Neocortex #7
    tecsőn érdemes megnézni a kommenteket, hidegháborús fíling :3
  • mrzool #6
    Az F9R-Deven sose volt 9 hajtómű, eddig nagyrészt 1 hajtóműves teszteket végeztek. Nem akarok butaságot írni, de talán ez volt az első 3 hajtóműves repülés.

    A belsős (sajtós) szivárogtatások szerint semmi showstopper extra nem történt, bár nyilván nem örülnek a fejleményeknek. Majd a vizsgálat után nyilvánosságra hozzák a részleteket, hogy mindenki megnyugodjon.:)
  • Kryon #5
    Elvileg élesben 9 hajtóművel menne fel, majd visszatérésnél a középsőt újragyújtanák. Vagy rosszul tudom?
  • Kryon #4
    Előfordul. Inkább a teszteken bukjanak ki a hibák, mint élesben.
  • kvp #3
    Ott lehetett a gond, hogy a tervek szerinti 9 helyett csak 3 hajtomuvel teszteltek es ebbol 1 (a kozepso) a visszateresre volt fenttartva. Elvileg amikor a ket szelso leallt, akkor be kellett volna gyujtania a kozepsonek. A video alapjan erre vartak is vagy 2-3 masodpercet aztan robbantottak fel, mert ha egyben esik vissza valahova, akkor a foldon robban fel.

    Jobb megoldas lehetne a leszallo hajtomuvet mar a foldon begyujtani, de minimalis toloeron (es uzemanyagfogyasztason) tartani amig a tobbi ki nem eg es akkor felemelni a toloerot a visszatereshez. Ezzel el lehetne kerulni a legi inditast es annak kockazatait.