Gyurkity Péter

Befutott a Samsung Galaxy S5, az okosóra pedig Tizenes lett

A gyártó háza táján eddig nem látott funkciókkal kiegészítve mutatkozott be a család legújabb tagja. Megerősítést nyertek a néhány nappal ezelőtti információk, mind a Gear 2, mind a Gear 2 Neo operációs rendszere a Tizen lett.

Ahogy arra a korábban felbukkant pletykák utaltak, a Samsung valóban az MWC alatt rántotta le a leplet a soron következő zászlóshajóról, amely immár az ötödik generációt képviseli. A Galaxy S5 bizonyos tekintetben nem sokban különbözik a közvetlen elődtől, ám néhány érdekességet mindenképpen magán hordoz.


A képekről rögtön kiviláglik, hogy az S5 a megszokott hátlap helyett ezúttal egy textúrázott, matt hatású példányt kapott, amely négy különböző színben (fekete, fehér, arany, kék) lesz elérhető. A pontos fizikai méret valamivel nagyobb az S4-hez képest (142 x 72,5 x 8,1 mm), a súly pedig 130 helyett ezúttal 145 gramm. A burkolat viszont az S4 Active változathoz hasonlóan por- és vízálló (1 méter mélységig, fél órán keresztül), a megszokott Home gomb pedig ezúttal egy ujjlenyomat-olvasót is magába foglal, amely itt érintés helyett simítással hozható működésbe.


A kijelző egy 5,1 hüvelykes Super AMOLED példány, amely ismét 1080p felbontást kínál, ehhez egy új, 2,5 GHz-en futó négymagos Snapdragon 801 chip, a még mindig mindenre elég 2 GB RAM, 16 vagy 32 GB-os belső tároló, microSD, valamint az Adreno 330 grafikus vezérlő társul. Az LTE Cat 4 támogatása mellett a készülék a WiFi 802.11ac bevonásával növelni tudja a letöltési sebességet, emellett NFC, IR, USB 3.0, illetve a WiFi 2x2 MIMO támogatása is megoldott. A hátoldali kamera 16 megapixeles, ez gyors (0,3 másodperces) autófókuszt, 4K-videórögzítést, valamint továbbfejlesztett HDR-t kínál, amely a cég szerint reprodukálja a természetes fényviszonyokat. Az akkumulátor 2800 mAh-s, cserélhető, és kiegészül az Ultra Power Saving Mode-dal, amely a működési időt hivatott kitolni a fekete-fehér üzemmóddal, illetve minden feleslegesnek tűnő folyamat leállításával.


A szoftveres oldalon természetesen az Android 4.4.2 KitKat található, amely az új TouchWiz felülettel egészül ki, laposabb, lekerekített ikonokkal, új menükkel. Az S Health 3.0 alkalmazás immár a szívritmus mérését is megoldja, ennek érzékelője a LED flash mellett kapott helyet. A Galaxy S5 megjelenése április 11-én esedékes, ez globális szinten történik majd, Európában valószínűleg hűséggel 200 euró, hűség nélkül pedig 600 euró körüli áron.

Merész, de érthető lépésre szánta el magát a Samsung: új okosóráin az Android helyett a Tizent alkalmazza. A két új modell nevéből ráadásul kikerült a Galaxy szó. A várható lépésre nemrég a USA Today hívta fel a figyelmet. A Gear 2 és a Gear 2 Neo egyaránt áprilisban kerülnek a boltokba és megőrizték a Galaxy Gear azon funkcióját, amelynek segítségével a beérkező e-mailekről és rövid szöveges üzenetekről tájékoztatják a viselőjüket. Emellett a különböző fitnesz funkciókhoz használható szenzorokkal is ellátták őket, így hatékonyan segíthetik a sportolni vágyókat.

A Gear 2 és a Gear 2 Neo fő egysége a kétmagos, 1 GHz órajelű processzor. Összehasonlításul: a Galaxy Gearbe még egy egymagos, 800 MHz órajelű CPU-t szereltek be. A Gear 2-be 2 megapixeles beépített kamera került, míg a Gear 2 Neo nem rendelkezik kamerával. Az AMOLED-kijelző mindkét eszköz esetében 1,63 hüvelykes, a felbontása 320 x 320 képpont. Az eszközökben lesz Bluetooth 4.0-támogatás, zenelejátszó, elboldogulnak a H.264 és H.263 kodekkel készített, illetve a 3GP és MP4 formátumú videókkal, továbbá képesek lesznek HD felbontásban készíteni videókat. A beépített RAM 512 megabájt, a flashmemória 4 gigabájt. Az üzemidő átlagosan 2-3 nap, maximum 6 nap.

A The Verge információi alapján a két okosórához a BMW, a CNN, a Garmin és a Line is készít majd alkalmazásokat. A programok várhatóan szintén áprilisra készülnek majd el. Mindkét termék 3-3 színben lesz elérhető, a bevezető áruk egyelőre nem ismert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vol Jin #23
    Amúgy azt vettem észre, hogy mostanában kritikus vagy az applel szemben. :-D

    Az Amigára visszatérve a leggyorsabb 68K-s Mac egy 68060-as Phase5 bővítőkártyás Amiga 4000 volt. A Mac addigra áttért PPC-re. Ha minden igazt, sosem volt bennük 68060-as, mert a 68040 után váltottak PPC-re. A Workbench alatt egy screen volt megnyitva, és azon egy virtuális gépen futott az MacOS7. A tesztprogram szerint gyorsabb volt, mint a csúcs 68K-s Mac.

    A Fuckya klubban talán volt egy nonintel sceen party, ahol dempverseny meg ilyen egyébb nyalángságok voltak. A party csúcspontja az volt, amikor kiraktak egy PC-t, és a nagyérdemű szétvertre. Ha jól emlékszem Lay a Crimson Fzdihádból olyanokat odabaszott, meg rigdalt, hogy vérzett is. Mindenki ugrott egyet a konfigon, és a végén olyan lapos lett a ház, mintha alufóliából lett volna. Mindezt hatalmas örjöngések közepette. Elvileg baromi jó feszültséglevezető. :-)

    A seregben is volt ilyen, és kár hogy arról lemaradtam. Kimentek páran egy koncertre valami művelődési házba, és a zenekar végső atrakciója az volt, hogy széttört az énekes a gitárszóló alatt egy odakészített széket. Ezek a barmok annyira begerjedtek, hogy elkezdték aprítani a művház székeit. Az személyzetnek azt mondták utána, hogy azt hitték, hogy ez a koncert része, és direkt azért lettek odarakva a szímpad mellé. :-D

    Jöttek be a laktanyába, és mindegyik úgy vigyorgott, mintha szexuálisan zaklatta volna őket egy leánykollégium. :-D
  • M2 #22
    Azért az vicces, hogy Amiga fronton mekkora köztünk az egyetértés, miközben máskor egymás vérét szívjuk!

    Alapítok egy Amiga pártot! :-)
  • NEXUS6 #21
    Ráadásul a mikrokerneles architektúra gyorsabb bootot tenne lehetővé, meg nem pörgetné feleslegesen üresjáratban a nem használt funkciókat, vagy is az ütemidőre is jótékony hatással lenne.

    Plusz skálázhatóság ugye, egy kis telón is elszaladna ezerrel, ha nem virítod fel a felesleges gadgetteket. Ergo a kis telón sem az lenne mint most, hogy Android 2.0-val szüttyög, meg ilyenek.
  • NEXUS6 #20
    Amiga a zistenkirály!
  • Amiga #19
    Amiga rulez!
  • M2 #18
    Ha belegondolok az Amigám milyen súlyosan alázta az akkori pc-ket, mintha egy egész korszak választotta volna el őket. A témánál maradva: Galaxy S5 2006-ban! :-)
  • Vol Jin #17
    Az elején, amikor a tabletek 99%-a iPad volt, rárpülhettek volna az Amiga INC-nél. Tényleg, mit árulnak azok? Piros-fehér kockás labdával bögrét meg pólót?
  • Vol Jin #16
    "megépítették a 6501-et, ami lábkompatibilis volt a 68000-al

    Ezt hogy erted? A 68k-nak joval tobb laba van :)"

    Nézz utána. A 6501 azonos lábkiosztást használt a 6800-al, azaz simán belerakható volt egy 68000 gép lapjába, csak a szoftvereket kellett módosítani.

    A Motorola perelt, így jöt a 6502, aminek csak a lábkiosztása volt más. Mellesleg a 6501 készleteket meg kellett semmisíteni.

    Most vettem észre, hogy 68000-et írtam a 6800 helyett. :-D SZóval nem a 68K, hanem csak 68-00. Két nullával, nem hárommal. Ezek 8 bites procik voltak. Később a 16 bites változataik asszem 6516 kerültek a SNES-be (Super Nintendo), meg a Sega Megadriveba. Ezek késóbb lettek 16 bitesek.
  • Anubys #15
    "ideje lenne valakinek a Workbenchet is megcsinálni. :-)"

    Támogatom. :)
    De ugye Only Amiga makes it possible! :)
  • Papichulo #14
    https://pbs.twimg.com/media/BhQy5a1IcAESEYd.jpg