Gyurkity Péter

QHD-felbontással jön a Galaxy S5

A felbontás mellett a többi fontos hardveres részlet is felbukkant, megjelenés akár már februárban.

Hetek óta visszatérő téma a Samsung soron következő zászlóshajójának, pontosabban a Galaxy család legújabb tagjának várható megjelenése, most pedig egyszerre két hír is napvilágot látott. Az egyikben külső, több alkalommal is megbízhatónak bizonyult forrás sorolja fel a főbb hardveres jellemzőket, míg a másikban maga Samsung invitálja az érdeklődőket az MWC alatt megrendezendő bemutatójára.

Eldar Murtazin ismét beszámolt legfrissebb értesüléséről, eszerint pedig a Galaxy S5 okostelefon - a nyugati világban elsőként - Quad HD, azaz 2560 x 1440 pixel felbontást kapna. Ehhez egy 5,24 hüvelykes érintőképernyő társulna, szintén rekordot jelentő, 560 ppi pixelsűrűséggel, vagyis a vizuális megjelenítés terén nem lesz okunk panaszra. A cég állítólag az akkumulátor méretét is növelné, ez most egy 3200 mAh-s példány lenne, a kamerák feladatát pedig egy 16 megapixeles hátoldali, valamint egy 3,2 megapixeles elülső változat látná el.

A memória pontos méretéről még nem esik szó, ám a belső tároló 32 és 64 GB-os változatban lenne elérhető (ezen két típus érkezne meg a boltokba), 16 GB-os készüléket már hiába keresnénk - az sem derült ki a hírből, hogy a microSD támogatása megoldott lesz-e. A telefon emellett a processzor terén is két különböző változatban futhat be, ezek egyike a gyártó saját Exynos 6 chipjére épülne, míg a másik (a nemzetközi piacra szánt példány) egy Snapdragon SoC-vel dolgozna, ez utóbbinál leginkább a Snapdragon 800 és 805 látszik esélyesnek.

A Samsung eközben kiküldte a sajtónak szánt meghívókat az MWC alatt esedékes bemutatójával kapcsolatban, az anyagban pedig feltűnően sokszor és kiemelt helyen szerepel az 5-ös szám. Ez sokak szerint arra utal, hogy a Galaxy S5 már a hónap végén bemutatkozhat, ám biztosat még nem tudni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caius marius #14
    Valóban igaza van a smart elnevezést illetően. Ezétt bocsánatkéréssel tartozom. Talán annyi mentségem lehet, hogy ezeket a funkciókat itthon "mozgás" funkcióként fordìtották és használják. Végeztem ezügyben egy gyors magán "kutatást", és ez alapján bátran kijelenthetem, hogy azok az ismerőseim akik ezeket a telefonokat használják vagy csak érdeklődnek a téma iránt, a smart elnevezést illetően mind a TV-re gondoltak. Ettől független valóban igaz, hogy így is szerepel.
    De! Olyat még nem láttam, hogy a Samsung csúcskészülékei "normál" használat mellett, akadoznának mint egy vírusos rendszer. A gesztus vezérlés funkciókat pedig egy mozdulattal ki lehet kapcsolni, ha annyira zavaró lenne. Én Note 2-est használok most már jó ideje ezen is megtalálhatók bizonyos "smart" funkciók viszont nekem sikerült megtanulni használni őket. Kifejezetten szeretem, hogy olvasás közben nem kell folyton kapcsolgatnom a kijelzőt. Ott van pl. az sms olvasása utáni azonnali hívás. Na az még egy nagyon eltalált cucc. A youtube videó nézegetést, egyébiránt ha jól tudom nem csak a Samsung készülékek kötik működő kijelzőhöz, hanem a többi gyártó készülékei is. (Az ájfonnál nem tudom, hogy ez hogyan működik)
    Ez egyébként valóban innováció! Hozzá kell tenni, hogy időközben a Samsungnál is rájöttek, hogy bizonyos funkciókkal kissé előre szaladtak. Ezt nyilvánosan elismerték és állításuk szerint korrigálni fogják a jövőben. Ez szerintem nem róható fel hibának. Az ájfonnál mi az innováció? Az új perek indítása és a szines gombok?
    Nya röviden ennyi.
    Arra még kíváncsi lennék továbbra is, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy "bölcsködés", illetve az is érdekelne, hogyan lehet keménykedni egy S4-el.
    Ezt valahogy nem tudom magam elé képzelni... Megyek az utcán és durván előveszem, vagy a kocsmába a pajtik előtt kicsapom az asztalra?
    Szóval?
  • farrvince #13
    @caius marius
    Kissé el van tévedve ön, mert nem csak a tv-Ben vannak Smart funkciók hanem az S4-Ben is: Smart Gestures, Smart Pause, Smart Scroll, Smart Unlock, stb

    Integetős funkciók többet között azok hogy amikor hívás érkezik elég csak legyinteni a telefon felett és máris felvettük, ám ennek gyakorlati haszna 0 mivel senki sem fogja a telefonját integetéssel félvenni mikor fel lehet azt venni rendesen is.

    Ezen kívül egy egyszerű Screen Shotot sem lehet készíteni csak ha integetünk egyet a telefon felett!
    A Smart Pause-ról aztán ne is beszéljek! Nem lehet egy YouTube zenét hallgatni csak ha nézzük a kijelzőt mert másképp eloltódik a kijelző. Ki találta mar ezt ki, nevetséges!
    S a Samsung ezeket nevezi innovációnak
  • caius marius #12
    Aham, tehát már te is álltál olyan mellett aki hallotta hogy... Csípem az ilyen légből kapott bírálatokat. Ha ájfon fan vagy akkor minkek nézegeted a Samsung kijelzőket?
    A Smart funkciók pedig a Samsung TV-ben vannak úgyhogy ezt is benézted okoska. Még jó, hogy a haverjaid ki tudták kapcsolni. (Hahahaha)
    Mit jelent az, hogy tele van integetős funkciókkal? Mik azok? Vagy ezt is csak hallottad?
    Legközelebb mielőtt idetévedsz fikázni, legalább olvass el alaposan egy tesztet, vagy valamilyen fórumot az adott készülékről.
    Nem mondom akad hibája a Samsung készülékeinek is, de amiket írtál, azok pont nem azok.
    Ja, még egy kérdés, mit jelent az, hogy bölcsködés?
  • farrvince #11
    Lehet akkár 1000 PPI is, mert amíg ilyen szarok a színek hányinger ránézni a Samsung összes kijelzőjére... Jelenleg is az S4 es pl iPhone 5S kijelzője között sokkal szebb az 5S kijelzője mivel a fehér az vehér (nem pedig zöldes-kék), a piros az piros (nem pedig lila) s igy tovább... Tehát amíg a Samsung a színeken és a kontraszton nem javít akkor továbbra is egy darab szar lesz a kijelző!

    Proci is teljesen mind1 mi lesz benne, lehet akkár 16 magos is és 4 GB RAM mert a villongáson kívül semmire nem lesz jo, mivel a Samsung ahelyett hogy jol optimalizálja az operációs rendszert, csak a CPU-t növeli es a RAM-ot, ám ugyanúgy akadozik a 8 magos S4-en is a rendszer leg alapvetőbb feladatai közül is nagyjából mindenik mindha egy Pentium 1-es Vírusos PC lenne....

    Szóval egyelőre az ő "okos"telefonjaik még mindig csak bölcsködni jók és keménykedni, ám semmi másra nem jók! (Tele van hülye integetős funkciókkal, ilyen Smart, olyan Smart csak éppen senkinek sem kellenek ezek... Több barátom is van, akinek S4-e van es mindnyájunknál az összes Smart opció ki van kapcsolva mert vagy nem működnek rendesen vagy nem jo semmire!)
  • defiant9 #10
    Kérd el egyszer vki. pár dioptriás olvasószemüvegét. Soha nem látott makro-világ részletek lesznek vele láthatóak.
  • Cat #9
    Kis q-val igazad lenne, de nagy Q-val nem. Előbbi a negyed (quarter) szóból jön, mert a Full HD felbontás negyede, utóbbi viszont a négyszeres (Quad) szó rövidítése, ami a 720p felbontás négyszeresére utal.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Graphics_display_resolution#QHD_.282560x1440.29
  • caius marius #8
    Ehelyett a felbontás helyett inkább az akkumulátorok hatásfokára gyúrhatnák már végre rá. A 4.3-as frissítéssel hazavágták a Note-om készenléti idejét is. Kocsogok.
  • NEXUS6 #7
    Deklafa!
    Végre ablakban tudom nézni a HD filmeket a telómon!
    Az árában vajon az ehhez szükséges szemműtét is benne lesz?
    XD
  • zeroo93 #6
    A QHD felbontása tudtommal 960 x 540-es felbontást jelent.
  • Sequoyah #5
    Én nem veszek telefont, amíg legalább a 6000x4000-szeres felbontást nem érik el, mert annyit tud a 24MPixeles fényképezőm.
    Ez alatt ha mikroszkóppal nézem simán láthatóak a pixelek, és ez tűrhetetlen.