Balázs Richárd

A T-sejtek jelentik a megoldást a rák ellen?

Márciusban egy rákkutató arról számolt be, hogy öt akut limfoblasztos leukémiában (ALL) szenvedő beteg állapotán sikerült javítania egy általa kifejlesztett kezeléssel. Azóta további 11 ember részesült kezelésben, szinte ugyanilyen eredménnyel, miközben a rák más válfajai ellen folytatott kísérletei is reményt keltőek.

Michael Sadelain, a New Yorki Sloan-Kettering Rákközpont munkatársa páciensei véréből származó, genetikailag módosított immunsejtjeivel vette fel a harcot a leukémia ezen típusával. Az egyik kísérleti alany daganatai 8 nap alatt eltűntek. A módszer lényege, hogy a test saját immunrendszere öli meg a rákos sejteket, eddig ugyanis általában gyógyszereket vagy sugárzást alkalmaztak, melyeknek komoly mellékhatásai voltak és az egészséges sejtek is megszenvedték azokat. Sadelain technikája genetikailag módosított immun T-sejteket vet be, ami elsősorban a ráksejteket támadja, az egészségeseket viszonylag érintetlenül hagyva.

A T-sejtek normál esetben a testben cirkulálva megtisztítják szervezetünket a beteg vagy fertőzött sejtektől, a rákos sejtek azonban időnként elkerülik a figyelmüket, mivel receptorokat aktiválnak a felszínükön, melyek lefújják a T-sejtek támadását. Az ALL - a leggyakoribb gyerekkori rák - egy másik immunsejt-típust, a B-sejteket befolyásolja, ezért Sadelain betegei véréből a T-sejteket úgy módosította, hogy azok felismerjék a B-sejtek egyik felszíni proteinjét, a CD19-et, legyen az rákos vagy egészséges. Miután a vérből kinyert, majd a módosításon átesett T-sejteket visszajuttatta a véráramba, az újraprogramozott sejtek elpusztították a páciens testében az összes B-sejtet, az ALL ugyanis kizárólag a B-sejteket fertőzi meg. Vagyis minden rákos sejt elpusztult, emellett azonban pótolni kell az elvesztett B-sejteket, ami egy csontvelő átültetéssel oldható meg, újjáépítve az immunrendszerüket.

A Pennsylvania Egyetem csapata is hasonló eredményeket ért el ugyanezzel a technikával, miközben előrelépésekről számoltak be a B-sejtes krónikus limfocitás leukémia kezelésében is; ez a leggyakrabban előforduló felnőttkori leukémia. Más csapatok ennél is célzottabb immunterápiás megoldásokon dolgoznak, melyekkel a T-sejtek csak a ráksejtek által hordozott markereket tudják azonosítani. A T-sejtek nagy előnye, hogy nem csupán a sejtfelszíni, de a sejtek belsejében végbemenő folyamatokat is képesek felismerni, a sejtekben ugyanis a proteinek természetüknél fogva bomlanak, parányi törmelékeket, úgynevezett peptideket eredményezve, melyeket a humán leukocita antigének (HLA) a sejt felszínére szállítanak. Ezeket a peptideket veszik szemügyre az elhaladó T-sejtek, lehetővé teszi az immunrendszernek a sejtek belsejében zajló folyamatok ellenőrzését, ami így nagymértékben bővíti a potenciális célpontok körét.

Ha egy peptid-töredék normálisnak tűnik, a T-sejt nyugtázza és tovább halad, ha valami azonban abnormális, például egy vírusfertőzés, vagy egy rákos elváltozás miatt, akkor a T-sejt megsemmisíti a sejtet. Néha azonban - ismeretlen okból - a mutálódott rákos peptidek egészségesnek tűnnek a T-sejteknek, ezért figyelmen kívül hagyják. Éppen ezért a kutatók úgy próbálják átprogramozni a T-sejteket, hogy csak a rák jegyeit magukon hordozó peptidekre reagáljanak.

A brit Adaptimmune cég által kidolgozott, az NY-ESO peptidre irányuló megoldás 20 mieloid leukémiában szenvedő betegből 16 esetében eredményezett javulást, illetve két szinoviális szarkómával küzdő beteg egyikénél is enyhítette a megbetegedést, először érve el bármilyen pozitív eredményt ennél a ráktípusnál. A NY-ESO sok más ráknál, köztük a melanómánál, a máj-, prosztata-, mell-, petefészek- és tüdőráknál is jelen van. Az Adaptimmune az év korábbi részében a petefészekrákkal kezdett klinikai kísérleteket.

Mindezek mellett számos más peptid is célba vehető. Az Adaptimmune és egy másik brit cég, az Immunocore eddig 25 rákos sejtre jellemző peptidet azonosított. A nagy gyógyszergyárak is odafigyelnek ezekre az eredményekre, a Genentech és a GlaxoSmithKline megállapodásokat írt alá az Immunocore célpontjainak alkalmazására irányuló kezelések kifejlesztéséről.

A német TeGenero "szuperantitestének" katasztrófába torkolló kísérlete után a cégek igen óvatosan közelítenek az új eljárások felé, a T-sejtek azonban a megfelelő irányt képviselhetik, hangsúlyozta Bent Jacobsen, az Adaptimmune vezérigazgatója. "A T-sejtek okos, élő gyógyszerek" - tette hozzá Sadelain, aki jövőre a prosztata- és a tüdőrákkal szemben is bevetné az átprogramozott sejteket. "Úgy vélem nagyon izgalmas évtizednek nézünk elébe, melyben a ráktípusok egyre növekvő sorát vesszük célba"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • immovable #33
    Harcolj ellenük. Ne szedj soha gyógyszert. Kemény vagy kibírod.
  • keembo #32
    4.) "Senki sem mondta, hogy gyógyszert szedni kötelező." > ahogy én sem említettem, viszont az utolsó reménysugár fele hajló ember nem feltétlenül objektíven dönt, miközben mellette haldoklik az egyik szerette. Gyógyszeripari háttérismeret ide vagy oda.

    Ez egy kiaknázható terület. Nevezhetjük reménykedésnek, vagy hiszékenységnek. És ezt ki is lehet használni. Papíron megéri? Meg. (nyilván a visszaélőnek csak...oh, hogy egoizmus? Az egészségügyben? Az kizárt!)
  • keembo #31
    Ügyes.
  • Molnibalage #30
    Aha. Szóval a gyószeripar tehet arról, hogy az emberek nem objektívek...? Nem semmi öcsém...
  • keembo #29
    1.) "Te jelentkeztél" > Nem értem miért okoz neked örömet minden szó kiforgatása, bagatelizálása. Jelentkeztem, jelezve azzal, hogy az egyik hozzászólóval egyet értek. Úgy véltem jól is esik neki, ha mellé állok ebben a vitában, hisz tudom rossz egyedül szemben az árral. Le lett konteósozva - ez mára igen ügyesen szitokszóvá lett kovácsolva, hála a tényleg ökör teóriáknak - holott nagyon egyszerű a képlet. A kifejlesztett gyógyszernek vissza kell hozni a K+F-be fektetett pénzt, lehetőleg busásan. Ilyen egyszerű, itt is a profit a hajtóerő, nem a mosolygó rákos gyerekek.

    2.) "te szóltál le olyan embereket" > igaz, általánosítottam, de konkrétan nem neveztem meg embereket (jelen esetben is inkább a cégek lenne az idevaló kifejezés)

    3.) "mert számodra a 2x2 is túl nehéz..." > ismeret nélküli bagatelizálás, habár a TV-s kijelentéssel én is ezt tettem, szóval ebben legyünk mondjuk kvittek.

    4.) "Senki sem mondta, hogy gyógyszert szedni kötelező." > ahogy én sem említettem, viszont az utolsó reménysugár fele hajló ember nem feltétlenül objektíven dönt, miközben mellette haldoklik az egyik szerette. Gyógyszeripari háttérismeret ide vagy oda.

    És ha belegondolsz ezen reménykedő emberek tömege is komoly hajtóerő a kutatásokat tekintve, jönnek is a töltelék hírek kéthetente, hogy áttörés a rákkezelés/gyógyítás területén..."csak még egy kicsi"...ez megy sok éve. Ha feleakkora mellbedobással munkálkodna az emberiség ezen, mint anno az űrversenyben, akkor már rég lenne eredmény. Vagy talán van is (lehetőségek nem kizárása != konteó)...

    És hogy számomra amúgy mennyire hitelesek ezek a tudományos hírek, publikációk? Egy példa nem túl régről:
    Dr. Györgyey János előadása a GMO botrányról


    És lám, ez pont egy olyan dolog, amit a sötét féle konteósok/sötétzöldek kaptak fel, a mai napig van visszhangja. Rettentően káros dolog. Szóval ha nagyon konteó téma ugrik be neked rólam, tudd, hogy sok szarságon szörnyülködök ezekkel kapcsolatban, illetve próbálom (végiggondolni és) ignorálni őket.
    És valahogy az n+1. áttörést a rákkutatás terén sem tudom már komolyan venni.

    5.) "Egyesek még mindig képtelenek önállóan dönteni?" > Azért egy nem beszámítható, agydaganatos öregember életéről akkor se lenne szívem dönteni, ha nem családtag lenne. Ezeken azért töprengj el, kérlek szépen.

    Én is tévedhetek, rosszul láthatok dolgokat. Ha gondolod reagálj a fentiekre, elolvasnám és a legkisebb ignoranciaszintemmel igyekszem majd végiggondolni.
  • Molnibalage #28
    Senki sem mondta, hogy gyógyszert szedni kötelező. Egyesek még mindig képtelenek önállóan dönteni? Nem akartak szenvedni..? Akkor miért nem hagyták abba a gyógyszer szedését? Az én nagyfateron nem kezeltette a rákját, gyorsan el is ment.
  • Molnibalage #27
    Te jelentkeztél, ja és te szóltál le olyan embereket, akiknek tudományos tevékenyégéhez közöd nincs, mert számodra a 2x2 is túl nehéz...
  • sanyicks #26
    Nem nézel tv-t? Pedig mindent benyelsz amit ott mondanak. Akkor újságok? :D
  • keembo #25
    Nem azt állítottam, hogy nincs működő gyógyszer, de azért egy náthát ne vegyünk egy kalap alá egy rákkal vagy cukorbetegséggel. Azt a kategóriát egy átlagos felnőtt ember szervezete gyógyszer nélkül is legyőzi.
  • keembo #24
    Akkor biztos valami tudományos fórumon tanultad ezt a vitastílust, hogy "leköpöm az összes konteós hülyét.", "Szokásos balfasz válasz egy balfasz embertől.". Talán érthető, hogy először a kora esti/esti kereskedelmi csatornák műsorainak színvonala ugrott be.

    Két nagyszülőmet ápoltam halálukig. 10 féle gyógyszer naponta és azt az ideálisnak nem mondható állapotot sem sikerült velük rövid távon tartani, ami az idekerülésükkor volt rájuk jellemző. Jó, talán nem a legjobb példa a betegeskedő öreg, de ember-ember. A gyógyszer ez esetben arra volt jó, hogy utolsó reményként elköltsön rá az ember havi 12-20e Ft-ot és talán - köszönhetően nekik - meghosszabbodott vele egy család, de főleg két beteg ember szenvedése (de szvsz gyógyszerek nélkül is ugyanez lett volna, tekintve a rohamos romlást).

    De ugyan miért is lenne jó a piacnak, ha egy nyugdíjas tovább él, holott nem termel GDP-t? Csak viszik azt a nyugdíjat...

    De hozhatnám példának a nyugati egészségügyet, ahol simán hagynak megdögleni a kórház előtt, ha nincs pénzed/biztosításod. Nos, nagy vonalakban kb. ennyire akarják, hogy meggyógyulj.

    Ezzel nem a kutatókat/magánembereket (orvosok, ápolók) ócsárolom, hanem a rendszert amiben/ami alá dolgoznak. Aztán persze lehet szemellenzősen káromkodni és fröcsögni, a stílusod alapján sajnos te is csak akkor fogod ezeket a tudatodba vésni, amikor az egyik szeretteddel történik hasonló.