Alex

Objektívet készít okostelefonokhoz a Sony

A mobiltelefonok kameráinak legnagyobb hátránya az aprócska objektív, ami miatt kevés fény jut el a szenzorhoz - ezen változtatna egy kiegészítővel a Sony.

A japán cég egy olyan, a mobilokra utólag ráhelyezhető objektíven dolgozik, mellyel a fotók minősége radikálisan emelhető. Ebben nem csak lencsék kaptak helyet, hanem egy szenzor, SD kártyahely és a képfeldolgozó processzor is belekerült. A pletykák szerint már indulásnál két modell lesz kapható, a DSC-QX10 és a DSC-QX100. Ezek közül az első lesz a nagyobb verzió, ugyanazzal a 20,2 megapixeles érzékelővel és Zeiss üveggel szerelve, mint ami a Sony RX100 Mark II fényképezőgépben is van. A másik egy kisebb, olcsóbb típus lesz, de ebben is 18 megapixeles 1/2.3-os méretű szenzor lesz, és tízszeres optikai nagyításra lesz képes.




Mindkét objektívben Bionz processzor fogja kiszolgálni az optikát, mely mágnesesen csatlakozik majd a mobiltelefonokra. Mind az Android, mind az iOS rendszert támogatják majd, és vezeték nélküli kapcsolaton át (WiFi/NFC) köthetők össze a telefonnal. Tehát az okostelefon egy teljes értékű kompakt fényképezőgéppé válik, aminél a kijelző lesz az LCD, míg a hozzácsatolt objektív a szem. A megjelenési dátum nem ismert, és természetesen az árról sincs semmilyen információ.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rajen77 #7
    fotoskepzo: nehogy elolvasd vagy értsd is amit olvasol. RX100MII lencse és szenzor, nálad mit jelent?

    Magiszter: Nem hinném, hogy ezt így oldaná meg a Sony. Egy baromság... lehet, hogy csak a pántok, amik rajta tartják a lencsét azok mágnesesek. Az eredi cikkből sem derül ki több. http://www.sonyalpharumors.com/sr5-hot-first-images-of-the-new-dsc-qx10-and-dsc-qx100-lens-cameras/

    Whitestar: akinek fussa drága mobilra, Xperia Z/Ultra/Honami vagy Iphone 5S/C annak fussa ilyen trendi kiegészítőre is. Kíváncsi leszek a 230.000-ből mennyi lesz a lencse...

    Kelta: te asszem 5500 éve a kerékre is ezt mondtad volna! :D
  • Kelta #6
    Nem lenne egyszerűbb ha egy nagy sony fényképezőgépbe raknának mobilt????? :)
    meg egy kávéfőzőt, és egy masszázsgépet...ezt a kretén baromságot
  • WhiteStar #5
    eh mekkora faszság :D

    nembaj a trendi hülyegyerekeknek jó lesz :))
  • fotoskepzo #4
    Ja, nagy objektív a több fényért, aha! Akkor már kéne egy nagy képszenzor is, ami ezt a több fényt megfelelő módon érzékeli, hogy _tényleg_ szebbek legyenek a fotók.
    És már el is jutottunk megint a MILC, vagy tükörreflexes gépformátumhoz! ;)
  • Sajátvéleményem #3
    Tanyára parasztnak jó. Gondolom, hogy csak bizonyos típusú telókhoz fog csatlakozni, és azoknak a megfelelő helyen lesz benne vas, vagy mágnes.
    Már látom a jövőt.. 50"-os kiegészítő kijelző, Külső billentyű az már van,
  • duke #2
    Igy elsore marhasagnak tunik. Van egy kijelzo nelkuli ultrakompakt gep, amihez a telefon adja a kijelzot, meg az aramot. Erdekesnek erdekes, de szerintem inkabb hasznalnanak az emberek, egy normal kompakt gepet, mint ezt fura izet.
  • Magiszter #1
    "mely mágnesesen csatlakozik majd a mobiltelefonokra"

    Aha tehát akinek egy 100+ ezer forintos ám full műanyag/polikarbonát telója van az elfelejtheti. Illetve javítsatok ki de az új iPhone 5C is műanyag lesz. Lényegében a vásárlók jó 90%-át kizárták a mágneses obival... szép!