SG.hu

MILC-eket és egy új zászlóshajót mutatott be a Sony

A japán cég a budapesti állatkertben mutatta be három új fényképezőgépét, a NEX-5R-t, a NEX-6-ot és a profiknak szánt full frame-es Alpha SLT-A99-et.

Jécsi Dávid, a cég digitális képalkotás üzletágának menedzsere mutatta be az újdonságokat, melyek olyan frissek voltak, hogy egyet csak ma reggel kaptak meg, a többi pedig tegnap érkezett, hiszen ezeket szerte Európában csak most mutatják be. (A Photokinán már két hónappal ezelőtt kiállították őket.) Bemelegítésként a sportolóknak, kirándulóknak szánt ActionCam-et ismertették, mely egy aprócska, bárhova rögzíthető videókamera. Rendkívül egyszerűen használható, nagyon kompakt termék. Egy mellékelt tokkal 60 méter mélységig vízálló, szóval nem csak gördeszkások rögzíthetik vele mutatványaikat, hanem akár búvároknak is ajánlható. Nagyméretű Start/Stop gombja síkesztyűben is használható.


Elmondta, hogy kategóriájában kiváló képminőségre számíthatunk köszönhetően a benne található képstabilizátornak, az extra széles, 170 fokos látószögnek illetve a Zeiss optikának. Öt felvételi módja van, full HD, két vagy négyszeres lassítás (ezek is HD-ben), és két gyengébb minőségű verzió. Vezeték nélküli kapcsolatot is ismer, így egy ingyenesen letölthető Androidos szoftverrel (PlayMemories Mobile) okostelefonról távirányítható, a felvételek pedig egyből feltölthetők az internetre.


Ezután következett a NEX-5R, melyet főként a belépő szintű tükrös gépen gondolkodóknak, illetve a ma még kompakt fényképezőgépeket használóknak szántak, akik azért a családi fotók készítésénél jobban érdeklődnek a fotózás világa iránt. A MILC kategóriájú termék 16,1 megapixeles szenzora APS-C méretű, fényérzékenysége ISO 25 600-ig tekerhető fel. Gyors hibrid autofókusza (Fast Hybrid AF) kombinálja a fázis- és kontrasztérzékelést, amire példaként Jécsi egy lóversenyt hozott fel, ahol az élesség állandóan az általunk követett lovon marad.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Érintőképernyője 180 fokban elfordítható, így az NEX-5R alkalmas a saját portré készítésére is. A monitor használható exponálásra, ahova tesszük az ujjunkat az a pont lesz éles és egyből fényképez. A funkciók a rajta lévő vezérlőtárcsákkal és gombokkal is elérhetők. A kész felvételeket a beépített Wi-Fi-vel tölthetjük át számítógépünkre vagy telefonunkra. Az ActionCamnél ismertett távirányító alkalmazás itt is használható, amivel pl. kirakhatjuk az élőképet a mobilunkra. (A szoftver sajnos még csak angol nyelven létezik.) A végén kiemelte, hogy nem csak egy gépről, hanem egy hozzátartozó objektívcsaládról is beszélünk, tehát ha valakinek nem felel meg a géphez kapott 18-55mm-es optika 10 másik közül választhat, mely termékskála egy átalakítóval még tovább növelhető.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A NEX-6 majdnem mindazt tudja, amit a NEX-5R, csak még több funkció került bele. A legfőbb eltérések az 2,3 megapixeles OLED elektronikus kereső (ezt a NEX-7-ről vették át), egy plusz módtárcsa, a beépített vaku és multifunkcionális vakupapucs megléte, egyébként ugyanaz az APS-C szenzor, hibrid autofókusz, és vezeték nélküli kapcsolat jellemzi. LCD-je nem érintésérzékeny, és nem forgatható önportré nézetbe.


Utoljára következett a termékkínálat legerősebb tagja, a profi fotósoknak és -filmkészítőknek szánt 24 megapixeles full frame méretű (36 x 24mm) szenzorral szerelt Alpha SLT-A99, melyet már nem is az üzletágvezető, hanem a Sony tréner fotósa, Kis Attila mutatott be katasztrofális helyesírással elkészített diák előtt. Elmondta, hogy a szenzorokat tesztelő DxOMark listáját jelenleg az új Nikonok, a D800 és a D600 vezetik, aminek nagyon örülnek, hiszen a Nikon érzékelőit is a Sony gyártja. Közlése szerint a fényképezőgépek árának a szenzor mintegy felét teszi ki, és így van ez az ebben a gépben lévő, a Nikon D600-ban is használt Exmor CMOS-nál is.


"Fullfrémes"

Az újdonságok közül kiemelte a közelpont és a végpont meghatározhatóságát, ami a kezdőknek lehet nagy segítség (bár ugye ezt finoman szólva sem nekik szánják...), hiszen például egy tavon úszó hattyúnál nem a háttérben lévő fák, hanem biztosan a madár lesz éles. Duál autofókuszával a gép háromdimenziós mélységtérképet készít, így folyamatosan pontosan tudja hol van az a téma amit követ. A 11 kereszt típusú érzékelővel ellátott 19 pontos autofókusz-rendszert multi-fókuszpontos fázisérzékelős rendszer egészíti ki, mely 102 fókuszponttal teljesen beborítja a képérzékelő szenzort, de ezek sajnos nem minden objektívvel működnek együtt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A gépen lévő OLED keresővel kapcsolatban az embereket két kategóriába sorolta, az első szereti azt látni ami a valóság, nekik való az optikai kereső, míg mások (és ebbe a csoportba sorolta magát is) azt szeretik látni amit a szenzor rögzíteni fog, mert így nagyon sok olyan dologban segítséget kap, amit nem tud megadni egy optikai kereső. Pontosan látja a képkocka széleit, nagyon hasznos belenagyításnál, manuális élességállításnál látja a nagy segítséget jelentő peekinget vagy a színhőmérsékletet. Ebben a kategóriában alapkövetelmény, hogy 200 000 ezer exponálást bír a fényképezőgép zárszerkezete, illetve hogy a váz por és cseppálló.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A kezelőfelületen minden állítható gombnyomásokkal és módtárcsákkal, nem kell almenükben bóklászni. Ellenpéldaként a Nikon D3S-t hozta fel, amin fogalma sincsen hogyan kell beállítani a magas zársebességhez való vakuszinkront, és ugyan utánakérdezett, de megint nem emlékszik rá olyan bonyolult, ezzel szemben ennél a gépnél minden állítható a menügomb megnyomása nélkül. Ebben a kategóriában szintén alapkövetelményként két memóriakártya hellyel rendelkezik az Alpha 99, melyeknél megszabható hogy pl. az egyikre csak videó, a másikra csak fényképek kerüljenek, vagy az egyiken RAW, másikon JPEG formátumban legyenek tömörítve a fotók.


Az 1080p60 HD videóképességek méltatásánál elmondta, hogy nem is érti miért lenne konkurencia a Canon 5D Mark II vagy III, mikor azokon olyan alapdolog sincsen mint a forgatható és dönthető LCD kijelző, mely nélkül videózásról beszélni értelmetlen. A féligáteresztő tükörrel kapcsolatban elmondta, hogy videó üzemmódban is folyamatos autofókuszt tesz lehetővé. Van rajta mikrofon és fejhallgatóbemenet. Dicséretként említette, hogy a Sony elhagyta saját vakupapucsának erőltetését, és többérintkezős papucsot rakott bele. Az alján lévő Silent gomb megnyomásával kiküszöbölhető, hogy belehallatszon a vezérlés a felvételbe.


Képes HDMI-n keresztül tömörítetlen jelet kivinni, de ilyenkor az LCD elsötétül, tehát egyidőben csak egy helyen látható a kép. Az 1 229 000 képpontos LCD-nél két technológiát, WhiteMagic és TruBlack említett meg, melyek azt szolgálják, hogy minden körülmények között jól látható legyen a kijelző.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Pár mondatban ismertetésre került még a cég két új videókamerája is, a NEX VG-30H és a VG900, előbbiben APS-C méretű, utóbbiban az SLT A99-ben is meglévő 24 megapixeles full frame szenzor van. Egymillió forint feletti áruknak megfelelően vezérlésüknél minden a videózáshoz lett alárendelve, pl. markolatról irányítható a zoom. E-bajonettesek, rengetegféle adapter és kiegészítő kapható hozzájuk melyekkel A-bajonettes objektívek is csatlakoztathatók. Nyolc különféle gyorsasági fokozat állítható be rajtuk, és gyakorlatilag nincs olyan mikrofon, amit ne lehetne hozzájuk csatlakoztatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cloud.strife #1
    Szánalmas, kedves cikkíróúr. Egy A99-ről, ami tudvalevőleg az egyik leginovatívabb FF gép a piacon, annyit tudott megemlíteni, hogy helyesírási hiba van a slide-ba és úgy kell írni a hírt, hogy "Ő mondta", "szerinte"?!?!?!?!

    Ez már nagyon ótvar egy portál lett. Nem fizet a Sony a cikkekért mi?