Berta Sándor

Nem csupán táblákra jön a Tizen

A Samsung nem csupán az okostelefonokhoz és a tábla PC-khez szánja a Tizen nevű mobil operációs rendszerét, hanem azt szeretné, ha a platform számos eszközt és felhasználási területet támogatna.

JK Shin, a Samsung mobil és IT-üzletágának vezetője elmondta, hogy a Tizen semmiképpen sem csak egy mellékes projekt a cég számára vagy egy egyszerű Android-alternatíva. Sőt, a Linux-alapú operációs rendszer akár az autókban vagy más piacokon (laboratóriumok, banki rendszerek stb.) is megjelenhet. Ez az a terület, ahol a Samsung akár vezetői pozíciót is szerezhet a közeljövőben, mert különböző alkatrészeket és kész termékeket egyaránt gyárt. Ezek mellett a Samsung számára a Tizen esélyt jelent arra, hogy megőrizze a függetlenségét és ne legyen kiszolgáltatva az Androidon keresztül a Google terveinek.


A Samsung számára létfontosságú az okostelefon-függés csökkentése

Shin cáfolta, hogy a Tizen fejlesztésével kapcsolatban problémák merültek volna fel és ezért lemondtak volna az operációs rendszerről, ehelyett azt hangsúlyozta, hogy az operációs rendszer - az Android és a Windows Phone mellett - nagyon is fontos a számukra. Az első Tizent futtató okostelefonok várhatóan az utolsó negyedévben jelenhetnek meg a boltok polcain. A Tizen csak évek múlva jelenhet meg az autókban, ugyanis az Intel még a megfelelő hardverek kifejlesztésén dolgozik. A platform várhatóan csak 2015-ben mutatkozhat be az első járművekben.

Februárban eldőlt, hogy a Tizen váltja a Badát, amit a konszern nyugdíjba küld. Ugyanakkor márciusban arról számoltunk be, hogy a dél-koreai gyártó augusztusban vagy szeptemberben dobja piacra saját Tizen okostelefonját, mégpedig a csúcskategóriában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CybeRick #18
  • CybeRick #17
    Nagy jövője lehet a Tizen-nek. Ez az a rendszer amit anno a Nokia, Intel, NEC, Samsung életre hívott MeeGo néven. Majd miután többen kiváltak a Nokiával az élen (MS nyomására), a Samsung egy saját linux alapú rendszerhez jutott. A segítségével idővel függetlenítheti magát a Google féle Androidtól. Ennek az előnyei beláthatatlanok.
  • zola2000 #16
    A cikkhez meg annyit: Most van egy Google android, egy windows phone, firefox os: mindegyik amerikai cég amik egymásól pár kilóméterre vannak a szilícium völgyben, lehet hogy az ezektől való függés csökkentése jogos egy koreai cégtől.

    Az amerikai megfigyelési botrányok után meg sejtem hogy miért ment tönkre az összes nem amerikai mobil oprendszer (symbian, blackberry), remélem most a Samsung jobban vigyáz, hogy legyen egy nem amerikai oprendszerünk!
  • zola2000 #15
    Bár én úgy oldom meg, hogy van egy alap 20ezer forintos android telefonom, amivel meg tudom osztani a netet a táblával ami a nagyobb kép miatt multimédiára még jobb is, mint egy ilyen 200ks telefon, táska meg szinte mindig nálam abban elfér a kis tablet.
  • zola2000 #14
    Olyan szempontból jogos, hogy a HW kb ugyanolyan, csak a kijelzők között van 2 coll különbség, meg a telefon rész, aztán mégis sokszorosan drágább a samsung mint a nexus.
  • cateran #13
    Zsenialis osszehasonlitas....1 atomos netbook meg a Nexus 7-esnel is olcsobb, 1 abakusz meg aztan....istenem, de hulye vagy :D
  • errorista #12
    ,,Inkabb a firefoxos os miatt sirnatok, ez a bada leváltasára készült és csak Samu telokon lesz"

    jelenleg kapható ZTE, alcatel és geeksphone fxOS-sal + a SONY ígért még rókás telefont. Én nem aggódnék miatta. (bár samu-n nem hiszem, hogy lenne).

    Én a vendor független rendszereket várom hogy beérjenek, mit nekem tizen, ubuntu, fxOS, sailfishOS ha majd lesz hackelhető Nemo Mobile
  • errorista #11
    Azt ugye vágod hogy az ios/android/wp8/bb10/asha -n kívül mindegyik linux kompatibilis?
  • Robbantó1 #10
    Meg ha itt a jó kis android meg IOS,akkor minek több? Ez a kettő nagyon jó lett mostanra! Samsugnak meg az androiddal megy legjobban a piaca!
  • Robbantó1 #9
    Samsung a legjobb!!! A maga tefjölös doboz minőségű anyaghasználatával...
    Na jó szerintem is szarok,gagyi műanyag túlárazott is.Érdekes a nexus 7 ami tablet sokkal olcsóbb mint egy S4.Míg az új 2013-as nexus 7 50.000Ft Addig a samsung akár 200.000Ft is lehet. Egyébként a nexus 10-el is így volt! Samsunghoz került erre mi lett? Túlárazott kutyának nem kell.