Berta Sándor

Videostream-szolgáltatót vásárolt a Samsung

A Samsung vezető pozícióban van a televíziópiacon és egyre nagyobb hangsúlyt fordít az internetképes készülékek kifejlesztésére. A legnagyobb problémát a megfelelő szoftver megalkotása jelentette.

A dél-koreai óriáscég eddig elsősorban a hardverek területére, az okostelefonokra, a notebookokra és az LCD-televíziókra koncentrált, de ezen változtatni akar. A tévéihez nem maga fejleszt ki kezelőprogramot, hanem egy egyszerűbb megoldást választott: felvásárolt egy céget, a Boxee-t, ami online videókra specializálta magát. A társaság egyik szóvivője megerősítette a tranzakció tényét és azt, hogy néhány dolgozót átvesznek, de konkrét felvásárlási összeget nem volt hajlandó elárulni. A The Marker nevű izraeli újság információi alapján viszont a vételár 30 millió dollár volt és a Samsung Electronics mind a 45 munkatársat átveszi. A Boxee beltéri egységeket fejleszt és árul, ezeken az eszközökön keresztül televíziós adásokat, illetve filmeket lehet megtekinteni.

A Boxee felvásárlása kétségkívül segítséget és előrelépést jelenthet a Samsung számára, hiszen így javíthat az okos televíziói kezelőszoftvereinek a minőségén. Erre szükség is van, mert korábban számos szakértő nehezményezte, hogy a meglévő programok nem minősíthetők eléggé felhasználóbarátnak. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Boxee megoldását teljesen vagy csak részben veszi át a dél-koreai vállalat. A jelenlegi álláspont az, hogy az átvett alkalmazottaknak hozzá kell járulniuk a csatlakoztatott készülékek minőségének feljavításához. Ugyanakkor az szinte biztosnak tűnik, hogy a Boxee Cloud DVR szolgáltatást, amelynek segítségével eddig a televíziós felvételeket online tárolni lehetett, július 10-től leállítják és a tárolt anyagokat törölni fogják.

A Boxee 2009-ben mutatta be a Boxee nevű szoftvert és a Boxee Box nevű termékét, amelyek előnye az volt, hogy az online anyagok megtekintéséhez nem volt szükség PC-re vagy notebookra. A segítségükkel közvetlenül behívhatók voltak a Facebook, a Twitter vagy a Last.fm oldalain tárolt tartalmak, valamint lehetőséget kínáltak ezek megosztására, ajánlására és értékelésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!