Berta Sándor

Július végén érkezhet a Kindle Fire 2

Amennyiben minden a tervek szerint alakul, úgy az Egyesült Államokban rendkívül sikeres tábla PC utódját egy hónap múlva mutathatja be az Amazon.

A Cnet információi alapján a második generációs Kindle Fire bemutatójára július 31-én kerülhet sor és ősszel jelenik meg majd a boltok polcain. A készülékről már korábban kiszivárgott, hogy 7 collos kijelzőt kap, aminek a felbontása 1280 x 800 képpont lesz és a bevezető ára 199 dollár lehet. A megjelenési időpont ugyanakkor a harmadik negyedév volt - nos, ez most módosult. Az eszközt ellátják kamerával és hangerőszabályzó gombbal is. Utóbbira azért van szükség, mert számos felhasználó bírálta azt a megoldást, hogy a hangerőt kizárólag az érintőképernyő segítségével lehetett módosítani. A második generációs Kindle Fire 199 dollárba fog kerülni.

Az új modell a vetélytársak miatt érkezhet az eredetileg tervezettnél előbb, hiszen néhány nappal ezelőtt vált ismertté, hogy a Google a nyár közepén jelenteti meg a táblagépét, amelynek beépített IPS kijelzője 7 hüvelykes lesz és 1280 x 800 pixel felbontást támogat majd. Miután a tábla PC bevezető ára - változattól függően - 200, illetve 250 dollár lesz, így egyértelmű, hogy nem az iPad, hanem a Kindle Fire riválisának szánja a Google. Az Amazon tehát kénytelen volt lépni, azonban nem csak új modellt dob piacra, hanem egyúttal csökkenti a Kindle Fire árát is, ami így a jelenlegi 199 dollárról 149 dollárra változik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RecoPhile #1
    7" hmmm, kár, ha 9"-t adnának ki már mennék is rohanni venni egyet. :)