Gyurkity Péter

A Google is saját táblát dob piacra

Nem akar kimaradni a jóból a keresőcég, ezért a nyár közepén ők is saját tábla PC-t mutatnak be a nagyközönség előtt, követve a riválisok példáját. A jól értesültek olcsó készüléket várnak.

A hír nem túlzottan meglepő, tekintettel arra, hogy a Nexus család kibővítéséről már hónapok óta pletykálnak a világhálón, bár konkrétumokat eddig nemigen lehetett tudni. Májusban még arról szólt a fáma, hogy a Samsung közreműködésével készülhet el az első változat, miután azonban a Microsoft bejelentette saját megoldását, nyilván nem lehetett tovább várni az első részletekkel.

A kiszivárgott hír egészen pontosan arról szól, hogy Nexus 7 néven fut majd be az első versenyző, amelynek most hardveres jellemzőit is megismerhetjük. A táblában egy négymagos Tegra 3 processzor kap helyet, amely 1,3 GHz-es órajelen fut. Ezt egy 12 magos GeForce grafikus vezérlő egészíti majd ki, 1 GB RAM kíséretében, a megfelelő tárhelyről pedig egy 8 GB-os, illetve egy 16 GB-os meghajtó gondoskodik, aszerint hogy mely változatot választjuk. Az IPS kijelző a névnek megfelelően 7 hüvelykes, 1280 x 800 pixel felbontást támogat, emellett pedig elérhető lesz az NFC, valamint egy elülső, 1,2 megapixeles kamera is.

A két példány ára a forrás szerint 200 és 250 dollár, amely így jóval alatta lesz az Apple iPad esetében megszokott szintnek. A Nexus 7 ezzel inkább a Kindle Fire és a hasonló belépő szintű táblák elleni versenyben jeleskedhet, bár az csak az első ismertetőkből és a mindennapi használatból derül ki, hogy mennyire lesz alkalmas az összetettebb feladatok elvégzésére. A szoftveres oldalon várhatóan az Android 4.1 dolgozik majd, itt az Android 5.0-ra még várni kell.

A táblát várhatóan az idei Google I/O alatt mutatják be hivatalosan, a piaci megjelenés júliusban esedékes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #21
    Mordennek kínai gagyija van. Részemről is használhatatlanok ezek, de ő szereti. Csak azt nem tudom miért akarja egy normális tablethez hasonlítani mindig.
  • lordsithlord #20
    Ne haragudj, de melyik tablet volt ez? Ugyanis én még HDD-s tabletet nem nagyon láttam. Illetve hogy pontosítsak, életképes ilyen megoldást még nem láttam. Tavaly ugyan voltak rá kísérletek, hogy táblába HDD-t tegyenek (lsd. Archos 70 internet tablet), de tudomásom szerint mind megbukott, hála annak, hogy a HDD túl sokat evett, ráadásul túl könnyen sérült.
  • morden #19
    Nem olyan drága ez ( ha kevésbé kapzsik disztrubútorok (pl apple).
    1,6GHZ intel atom proci 2 gb ram 160gb vinyó 10 colos tablet volt 300 dollár 1 éve azóta csak olcsóbb lett
  • asgh #18
    Nem az az érdekes, hogy látszik-e, hanem hogy rá bírsz-e bökni a megfelelő ikonra, ha a 7" kijelzőn alig 2mm a fizikai mérete.
  • TheCunami #17
    és persze ott van a két ujjas nagyítás meg a szöveg tördelés
  • TheCunami #16
    mi a fenének kell 10'' tábla ha a 7''esnek is ugyanakkora a felbontása aki meg írni akar
    az úgyis notebook-ot vesz van egy 7''notebook-unk azon is lehet írni
  • TARTYOM #15
    gPad
  • Khelben #14
    Ja, leesett, arra gondolsz, hogy nem elég nagyok. Nekem 7,7-es a tabletem és nem volt ilyen gondom még vele. Az is 1280x800-as.
  • Khelben #13
    Az, hogy mi látszik a kijelzőn meg mi nem, nem a mérettől függ, hanem a felbontástól.
  • Narxis #12
    Jó lesz ez és mivel Google nem lesz probléma a frissítésekkel sem.