Berta Sándor

Európában is elérhető lesz az Amazon alkalmazásboltja

A kereskedelmi platform a szoftverboltja európai elindítását készíti elő. A szolgáltatás a kontinensen várhatóan szeptembertől lesz hozzáférhető.

Az All Things Digital amerikai blog birtokába jutott információk alapján az Amazon már gőzerővel dolgozik Appstore nevű alkalmazásboltja kibővítésén, amely így elérhetővé válhat Európa országaiban is. A projekttel foglalkozó szakemberek tervei szerint a szoftverfejlesztőknek már a jövő héten lehetőségük nyílik arra, hogy az Androidos alkalmazásokat feltöltsék az európai boltba is. Ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni, hogy a szolgáltatás pontosan mikortól lesz elérhető Európában. A mostani Appstore egyelőre kizárólag az Egyesült Államokban működik és ott a felhasználóknak lehetőségük van arra, hogy egy elvileg fizetős programot egy napon át ingyen töltsenek le.


Az Amazon minden egyes terméket megvizsgál a feltöltés előtt. A Google az általa üzemeltetett Play áruházban nem alkalmaz ilyen gyakorlatot. A kereskedelmi platform azért vezette be ezt a rendszert, mert egy olyan internetes üzletet szeretne, ahol megfelelő minőségű és biztonságos ajánlatok közül válogathatnának az emberek. Az Amazonnál a fejlesztők az értékesített programok után befolyó bevételek 70 százalékát kapják meg, míg a társaságnál a fennmaradó 30 százalék marad. Az Amazon Appstore-t tavaly márciusban indították el, amelyben a kezdetekkor az ingyenes Angry Birds Rio mellett további 3800 Androidos alkalmazás volt megtalálható.

Az európai Appstore elindításával egy időben logikus lépésnek tűnne a Kindle készülékek piacra dobása is a kontinensen. Ehhez azonban szükség lenne arra, hogy a különböző szolgáltatásokat az egyes országokhoz igazítsák, hiszen a cél az, hogy a vásárlók az adott államban is hozzájuthassanak a tartalmakhoz. Jelenleg a cég az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Ausztriában, Olaszországban és Spanyolországban működtet helyi oldalakat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ferrer #2
    Ez most komoly, hogy Appstore a bolt neve?? Eredeti :D
  • SanMaster #1
    Remélem lesz Kindle Fire! Én azonnal veszek egyet! :D