Hunter

Fokozódik a Higgs-téria, bajban a standard modell

Kezdenek újra felpörögni az események a Higgs bozon körül egy júliusi Ausztráliában tartandó konferenciának köszönhetően, amit szinte soha nem látott várakozás övez a fizika világában.

Eközben a részecske tavalyi halvány, ám a standard modell támogatói körében annál reménykeltőbb jelei megerősítése ellenére egy kaliforniai részecskegyorsító adatainak friss elemzése azt sugallja, hogy ezzel még mindig nem biztos, hogy teljes a fizika alapkövének tartott standard modell.

Elvileg a Higgs bozon a részecskék és erők kölcsönhatásának ezidáig legsikeresebben leíró standard modell utolsó hiányzó darabja. Tavaly decemberben a CERN Nagy Hadronütköztetőjének (LHC) kutatói a mindeddig megfoghatatlan részecske eddigi legbiztatóbb jeleiről számoltak be, sokan azonban azt várják, hogy az ingatag utalások sokkal szilárdabbá válnak, amint a Melbourne-ben tartandó Nemzetközi Nagy Energiájú Fizikai Konferencián napvilágot látnak a Higgs-zel kapcsolatos új adatok.

Peter Woit, az amerikai Columbia Egyetem elméleti fizikusa blogjában azt írta, hogy az LHC két főkísérlete ugyanazokat a jeleket látta, mint decemberben, melyek 125 gigaelektronvolt energián sejttették a Higgs-t, ezúttal azonban jóval nagyobb statisztikai jelentőséggel. Woit nem kívánta megnevezni forrásait, azonban biztosította a New Scientist-et, hogy azok "rendkívül megbízhatók", egyelőre azonban mindez nem több szóbeszédnél. "Túl korai még, hogy belelovaljuk magunkat" - mondta Pauline Gagon az LHC Atlas kísérletének kutatója.

Eközben a kaliforniai SLAC Nemzetközi Gyorsító Labor 2008-ban lezárult BaBar kísérletének legfrissebb elemzése azt sugallja, hogy a standard modell nem az, aminek látszik, a standard modell ugyanis kimondja, hogy egy részecske, a BaBar által tanulmányozott B mezon bomlásából többek között W bozon jönnek létre, ami tovább bomlik egy tau részecskékre és egy tau neutrínóra. A BaBar elemzésének legfrissebb eredményei szerint azonban a B mezonok jóval gyakrabban bomlanak tau részecskékbe, mint azt a standard modell feltételezi. "Úgy tűnik, van valami a Standard Modellben, amit nem értünk" - mondta a BaBar szóvivője, Michael Roney, a kanadai Brit-Kolumbiában található Victoria Egyetem tudósa.

A BaBar csapat eredményei statisztikailag még nem jelentősek, azonban remélik, hogy egy japán kísérlet, a Belle hamarosan megerősíti eredményeiket. Amennyiben megerősítést nyer, akkor azonban a standard modell átalakítása szükséges, még akkor is, ha a felfedezett Higgs tökéletesen bele illik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Astrojan #135
    Szerintem nem nő, hanem férfi.
  • mizar1 #134
    "Nem kerültem a választ, nem tudom mit nem értesz azon, hogy a világegyetem tágul? A galaxisok közti tér nő..."


    -Összekeversz valakivel, hombre.
    Idézd be azt ahol olyat írtam, hogy a világunk nem tágul.
    Aztán folytathatjuk ha akarod.
  • Irasidus #133
    "Szemmel láthatóan fogalmad sincs miről beszéltem."

    Ezzel egyetértek, csak tudod nem az én felfogó képességemmel van a baj, hanem azzal, hogy handzsázol, és magad sem tudod mit írsz. Tartalom nélkül pakolgatott a szavak egymás után, meg kitalálsz mindenféle szógazokat, aminek magad sem tudod az értelmét. Így akarsz te kommunikálni? Így.

    Nem kerültem a választ, nem tudom mit nem értesz azon, hogy a világegyetem tágul? A galaxisok közti tér nő, ennél egyszerűbben nem tudom neked elmagyarázni, a probléma szerintem az amit már írtam: fogalmad sincs mit jelent a tér, még csak kisiskolás szinten sem, lásd térfogat. De ez a te problémád.
  • mizar1 #132
    ...ja, és kerülöd a választ a kérdésemre okoska.
  • mizar1 #131
    Javíthatnál a felfogóképességeden.
    Szemmel láthatóan fogalmad sincs miről beszéltem.
    De ez legyen a te problémád.
    Olvasd el újra és újra, talán megérted.
    Szerintem van esélyed.
  • xrt #130
    "A csillagászatnál számít(jövünk vagy megyünk)."

    A fizikában meg nem számít. :xD
  • xrt #129
    Ennyi erővel a gyorsítók által mért adatok is rendkívül megkérdőjelezhetőek.
  • xrt #128
    "Mihez képest akarod figyelembe venni? A Földhöz képest nincs sebessége, abszolút 0 sebesség nincs, egy kitüntetett galaxishoz képest meg minek."

    Csak én emlékszem rosszul hogy az einsteni fizikában a sebesség hatással van mindenre, na jó szinte mindenre. Ezt most lokalitásra redukálni durva. Mekkora is a lokalitásunk? Egy falu, Föld, galaxisunk, vagy mi? Ha van lokalitás akkor máris megbukott a jelenlegi fizikai tudásunk...
  • Irasidus #127
    Látom te még mindig halandzsázást választod a tanulás helyett. A teret metrikus tenzorokkal lehet leírni. Iskolában a térdfogatot nem tanították neked, hogy az micsoda? Móricka nyelven, csak neked: a tér az anyagi dolgok helyzetének halmaza.

    Prímíven megfogalmaz, a tér tágulása az anyagi dolgok helyének növekedése.

  • WoodrowWilson #126
    Mihez képest akarod figyelembe venni? A Földhöz képest nincs sebessége, abszolút 0 sebesség nincs, egy kitüntetett galaxishoz képest meg minek.