Gyurkity Péter

Saját táblát mutatott be a Microsoft

Surface néven mutatta be első saját tábla PC-it a szoftvercég, amely a jelek szerint ezzel is meg akarja támogatni a Windows 8 idén esedékes hivatalos rajtját. A várható fogadtatásról megoszlanak a vélemények.

Bár a Los Angeles városában megrendezett találkozó előtt már elindult a találgatás a valószínű bejelentésekről, a Microsoft mégis némi meglepetést okozott a rajongók és szakemberek körében egyaránt, sokan ugyanis nem számítottak arra, hogy valóban beszállnak a táblák szegmensébe. Ezt most megtették, méghozzá rögtön két eltérő változattal. A Surface táblák a hivatalos specifikáció szerint 10,6 hüvelykes ClearType Full HD kijelzővel érkeznek, eltérő fizikai mérettel, súllyal, valamint némileg különböző listával, már ami a támogatott technológiákat illeti, de a belső sem ugyanaz a két testvérnél. A kisebbik példány pontos súlya 676 gramm, vastagsága 9,3 mm, belsejében az nVidia által gyártott ARM chip található, megfelelő módon kezeli továbbá az USB 2.0 és a microSD perifériákat és kártyákat. 32 és 64 GB-os változatban lesz kapható, a Windows 8 megjelenésétől kezdve, természetesen a Windows RT verzióval.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A pro változat már az Intel által gyártott processzorra épül, ez vastagabb és nehezebb példány lesz, a család első tagja után 90 nappal lesz elérhető, 64 és 128 GB-os kiszerelésben. MicroSDXC és USB 3.0 található a hardveres listán, hasonló külsővel, viszont (nyilván az Intel chip miatt) már a Windows 8 Pro változatával. Mindkét táblához kapható lesz a kijelzőt védő előlap, amely lehajtva billentyűzetként funkcionál, illetve a hátoldalon egy támlát hajthatunk ki, álló helyzetben tartva ezzel a készüléket. 2x2 MIMO antenna, VaporMg burkolat, valamint némileg eltérő szoftveres kínálat említhető még meg a hivatalos oldalról. Árát és piaci bemutatkozásának idejét egyelőre nem jelentették be.

Steve Ballmer vezérigazgató a rendezvényen 1 milliárd PC-ről beszélt, megemlítve, hogy az új készülékek nagy része már a hordozhatóságra helyezi a hangsúlyt, nagy kérdés azonban, hogy az OEM-gyártók mit szólnak a Microsoft megjelenéséhez ezen a számára új területen. Könnyen előfordulhat, hogy nem veszik jó néven az új vetélytárs felbukkanását, ez pedig összeütközésekhez vezethet.


Nyilvánvaló a Microsoft vágya, hogy megismételje az Apple sikerét a táblakomputerek piacán - így értékelték a helyzetet a CNBC-nek nyilatkozó elemzők. A Surface a prémium kategóriába tartozó berendezés, amelyet közvetlenül az Apple hasonló terméke ellen állítanak csatasorba - értékelte az újdonságot Rob Enderle, az Enderle Group tanácsadó cég vezető elemzője. Szemben az Apple-lel a Microsoft az elmúlt három évtizedben hardvergyártóknak licencelte szoftvereit, ami az ezredfordulóig bevált. Az iPhone és az iPad megjelenése azonban fordított a helyzeten: az Apple integrált modellje - amely fékezi az Mac asztali számítógépek terjedését -, a kis mobileszközök világában működik.

Enderle szerint az új táblagép specifikációja - különösen optikai képernyője - arra utal, hogy a Microsoft nagyon nagy hangsúlyt fektet a hardverre. Az úgynevezett optical bonding technológiával készülő - azaz például a visszatükröződésből adódó gondokat kiszűrő - képernyő elsőként jelenik meg a Microsoft termékével a piacon. Emellett olyan játékokat is lehet játszani a Surface-en, amelyeket az iPadon nem.

Késve, egy telített piacon<br> szerinted van esélye a Microsoftnak?
  • Kiválóak a hardvereik, van
  • Nincs, az iPad előnye behozhatatlan
  • Nem tudom megitélni
A Microsoft kissé későn érkezik a táblagéppiacra, Windows operációs rendszerének alig van súlya ezen a területen szemben az Apple iOS-ével és a Google Android programjával, amelyek részesedése 63, illetve 35 százalék - véli Andrew Milroy, az ICT Research piackutató intézet szakértője. A Surface miatt a redmondiak konfliktusba kerülhetnek megszokott hardverszállító partnereikkel, a Dell-lel és a Hewlett-Packarddal, amelyek maguk is táblagépekkel készülnek piacra lépni. Enderle lát fantáziát a termékben, de úgy véli, minden attól függ, hogy a gyártó mekkora áldozatot hajlandó hozni a siker érdekében, azaz mennyi pénzt költ a marketingre és az értékesítés támogatására. A vásárlókat meg kell dolgozni, meg kell győzni őket arról, hogy a Microsoft terméke jobb, mint az iPad. A szakértő szerinte benne van a lehetőség, hogy tényleg jobb legyen, mint jó nevű versenytársa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #85
    Jesszus. Ezek egy laptopot adnak el táblának. A kijelzővédő billentyűzet Bar a birkaknak ez fel se fog tunni.
    Eddig is volt erintojelzos laptop. Na az MS is süllyedőpályára áll, vagy fantaziátlanok.
  • Cefet #84
    Off Mózes is... :)
    Bocs, ez volt az első, ami beugrott a címről.
  • narumon #83
    Szerintem nagyon jól összefoglaltad a lényeget.
  • narumon #82
    Nos ezzel tök egyetértek. Ezért ajánlom pl mindenkinek a tabletet aki tartalomfogyasztó és nem a marketingbullshites laptopot pl.
  • narumon #81
    "Valóban, ha nem veszed komolyan pl. a vinyót. Nekem a munka az adattárolásról szól. Neked? Hol is van a tabletben komolyabb adattárolási lehetőség (segédeszköz nélkül)?"

    Az emberek nagy részének a munka nem adattárolásról szól. Most néztem meg az elmúlt 3 évben munkám miatt keletkezett dokumentumok (naponta ezt csinálom) 1GB-ot tesznek ki. Azaz bármilyen tableten kényelmesen elférnek. DE!
    Miért kell a tabletet munkához sorolni? Ezt nem értem én meg soha. Van olyan munka amire jó és van amire nem. Ettől még nem lesz szar és használhatatlan. Vagy neked csak olyan tárgyaid / használati eszközeid vannak amik munkára kellenek? Elég sivár életed lehet.
  • hitman08 #80
    Tablet, notebook, laptop, ultrabook, netbook, ki tudja mi lesz még. Mit is válasszon az ember, igaz? Nos, valóban, olyan gépet kell venni, amit igényei szerint fog használni az illető. Míg külföldön voltam dolgozni, én is elgondolkodtam, hogy akkor most mi a fenét is vegyek, szükségem volt egy kezelhetőbb platformra, telefonon netezni, kapcsolatokat tartani nem éppen ideális. Némi kutakodás, informálódás után Ipad2 lett a végeredmény. Igen, tabletet választottam, és cseppet sem bántam meg, bár való igaz, idő kell hozzá, míg az ember feltárja a gépezet teljes potenciálját. Kint netezésre használtam leginkább a cuccost, skype tökéletesen működik vele, no és persze néhány játékkal is elvoltam rajta. Itthon egy darabig jegeltem, mit csináljak vele, gondoltam, hisz itt az asztali PC is. Aztán mikor mentem nagymamához, meg akartam mutatni a kint készített képeket, mi sem egyszerűbb, mint elvinnem az almás képkeretet és azon tárni elé a fotókat. Amik amúgy gyönyörű színekben pompáznak a masinán, én is néztem egy nagyot. (Persze nem az Ipad kamerájával fényképeztem, mert az igazán szörnyű.) Egyik este anyának volt szüksége a PC-re munka miatt, én meg nem akartam átmenni a másik szobába filmezni, mivel a ventillátor áldásos hatása ott nem érvényesül a dögmelegben, így hát ágyamra vetődtem, kezemben a Paddal. A filmnézés teljesen élvezhető rajta, egy pillanatra sem vettem észre, hogy mérete miatt kevésbé szippantana be a választott mozi. Előfordult, hogy számológépre volt szükség hirtelen, csak előkaptam a táskából, pár gombnyomás és meg is van a kívánt eredmény. Mindez csak néhány példa.
    Szóval tapasztalatom szerint rettentő hasznos ketyere, nem mindenható persze, legnagyobb hátulütője az igencsak limitált tárolókapacitása, de nem is arra készült, hogy mindent ezen hurcoljon a kedves vásárló. Én úgy tekintek rá, mint egy kis szórakoztatóközpontra, és szerintem nem is tévedek nagyot, ha eredeti rendeltetését kellene beazonosítanom. Internet rettenet gyors rajta, játékok azonnal betöltenek, videóhívások gond nélkül működnek, gépelni is lehet vele, ha mondjuk néhány levélről van szó. De a legnagyobb előnye a mérete és súlya, ami töredéke egy netbooknak vagy hasonló masinának. Nálam ez az egyik legfontosabb szempont, legyen könnyű, kicsi, egy pillanat alatt tudjam használni. Amellett egyetlen töltéssel 10 órát bír a gépezet aktív igénybevétel mellett, lehet többet is, még nem merítettem le teljesen egyszer sem. Gondolok itt netezésre, filmnézésre, komolyabb játékokra, videóbeszélgetésre. Ha meg alkalmanként nézek csak néhány dolgot rajta, több mint egy hétig elvan töltés nélkül a cucc. Nyilván egyéni dolog, kinél mennyit bír, az én szempontomból tökéletes választás volt az Ipad. A tonnányi alkalmazás tengerében meg olyan programokra lehet akadni, amikre nem is gondolnál, hogy léteznek egyáltalán. Vannak csak jópofák, vannak hülyeségek, de rengeteg a ténylegesen hasznos alkalmazás, ingyenesen is elérhető jó pár értelmes közülük.
    Tehát igen, a tábla pc-k nagyon is életképesek, megvan a saját piacuk, igénylik a vásárlók és úgy gondolom mindenképp van jövőjük. Nem hiszem, hogy túl sokat kellene várni a komolyabb háttértárral bíró darabokra, így a sokak által legnagyobb negatívumnak tartott tényezőt is sikerül majd kiküszöbölni. Persze lehet, hogy nem, de mindez engem már nem izgat :D
  • messen #79
    Én azért vettem ipadot, mert a munkámhoz kell, szórakozásra meg a sarki bisztrót, meg hölgytársaságot "használok". Sokkal egyszerűbb tárgyalásról tárgyalásra járni vele, mint egy laptoppal. Bírja 4 napig teleppel a folyamatos jegyzetelést, bármikor elolvasom a leveleimet, és nem folyik ki a szemem a telón olvasással, valamint a szerződések írásakor azt a három mondatot, amit a sablonban át kell írni, simán átírom vele. Nyilván nem torrentezek vele, és ezért nem kell sokszáz gigányi háttértár sem.

    On Topic: Ez a Surface nagyon tetszik. Az ipaddal az a fő gondom, hogy a windowsos laptopomra nem egyszerű szinkronizálni a tartalmat. Más bajom nincs vele, de ez az MS féle billentyűzet megoldás az érintőképernyővel együtt nekem nyerő. A Metro felülettel sincs gondom. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem simán működik, és nehezen "tévedek el" benne. Ha valakinek nehézkes a használata, az talán azért van, mert túlságosan megszokta a régi jól bevált utat. Ha lesz rajta UML szerkesztő induláskor, vagy lehet rá tölteni, tuti veszek egyet.
  • breckinridge #78
    Nagyon magas lovon ülsz, hogy folyamatosan sértegetsz. Nyitott, innovatív, minden nézőpontot magába foglaló fennsőbbséged tudatában csak egy nézőpontot utasítasz el zsigerből. Nyilván, mert nem ismered, de az meg a te lelki szegénységed.
  • coolbboy83 #77
    Szerintem ez is egy járható út "lehet" :

    http://desktop.onlive.com/
  • coolbboy83 #76
    Mégis mit vártatok :-) annyi a különbség egy notebook-hoz képest, hogy itt a kijelző a vastag és a billentyűzet vékony :-)

    Lámlám... le is fagyott.... milyen meglepő :-)