Hunter

Visszalassultak a neutrínók

A szubatomi részecskékkel végzett kísérlet megismétlésében már nem lépték át a fénysebességet a neutrínók, szemben a tavaly szeptemberi eredményekkel, ami feje tetejére látszott állítani Einstein relativitás elméletét.

Az olaszországi Gran Sasso földalatti laboratórium Opera csoportjának szeptemberi eredményei sokként érték a tudományos világot, egy évszázad fizikai eredményeit vonva kétségbe, melyek alapja, hogy a fény sebességét semmi sem lépheti át. A kísérletet ezúttal egy másik csoport végezte el ugyanabban a laboratóriumban, és méréseik szerint a részecskék pontosan a fény sebességével haladnak. Az Icarus csoport, melynek tagjai már novemberben megtámadták az Opera eredményeit, ugyanazon környezetben dolgoztak, így immár közvetlen bizonyítékokkal megtámogatva lenyugtatták a kedélyeket.

Az Icarus kísérlet 600 tonna (430.000 liter) folyékony argont használt fel a svájci Cern-ből 730 kilométernyi kőzeten átküldött neutrínók érkezésének észleléséhez. A novemberi eredmény óta az Icarus csapat módosította saját neutrínó-kísérletét, hogy sebességmérést is végre tudjanak hajtani, csupán a Cern-től hiányoztak a részecskék pontos indítási adatai, amik miután megérkeztek a kutatókhoz, a csapat be tudta fejezni elemzését. Az eredmény azt mutatja, hogy a neutrínók a fénnyel megegyező sebességgel haladnak.

"Teljesen összeegyeztethető a fény sebességével, ahogy az iskolában is tanultuk" - nyilatkozott a BBC News-nak Sandro Centro, az Icarus együttműködés szóvivője, akit természetesen nem lepett meg az eredmény. "Valójában a kezdetektől szkeptikus voltam, Most már száz százalékig biztosak vagyunk, hogy a fénysebesség a neutrínók sebessége"

Nemrég az Opera csapat is elismerte, hogy előzetes eredményeiket a kísérleti berendezés hibája befolyásolhatta. Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy az akkori eredmények közzététele nem a csapat tagjainak egyhangú döntése volt, többen is túl korainak tartották a publikálást. "A kezdetektől fogva bizalmatlan voltam az eredménnyel kapcsolatban, ahogy elérték, ahogy kezelték" - taglalta dr. Centro. "Azt hiszem egy kicsit elsiették a publikálást"

A Cern neutrínósugarát négy kísérlet is használja a Gran Sasso laboratóriumban, melyek mindegyike független méréseket végez még a hónap során, hogy végleg pálcát törjenek a neutrínók sebessége körüli spekulációknak. Ha bármilyen kétség maradna, akkor az amerikai Minos kísérlet és a japán T2K is ringbe szállhat a világegyetem sebességhatárának megvédése érdekében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • warchief #13
    Úgy tudtam, hogy lesz egy ilyen hozzászólás, igazi klasszikus.
    De ha esetleg nem trollkodásból írtad, hanem tényleg ilyen ostoba vagy, akkor abba is gondolj bele, hogy egy Cern felépítése mennyi embernek ad munkát, és ne a fehérköpenyesekre gondolj, hanem pl a kamionosra.
    A másik dolog pedig, hogy egy ilyen dologról, amivel kísérleteznek a tudósok ne most mondj ítéletet, hanem évszázados távlatokból! Annak idején az, hogy a Föld lapos, vagy nem, a hozzád hasonlóan faék egyszerűségű lelkületű embereknek haszontalan információ volt, ma pedig azért már nem...
  • Magnum PI #11
    Talán számítógépet amin épen géplesz, telefont, stb. te találtad fel? Azt is ilyen kis fehérköpenyes pöcsök találták fel. A relativitás elmélet is azért van mert Einstein nem gondolta azt, hogy "nem kurvára mindegy mennyivel megy a fény". Mert nem, nem mindegy. Ezért van GPS-ünk. Lehet, hogy te most nem látod ezeknek a dolgoknak az értékét, de szerencsére mások igen. A számítógépet sem úgy találták fel, hogy valaki egyik napról a másikra összerakott egy MacBook-ot.
  • llax #12
    Inkább a fehérköpenyeseknek menjen, mint a nyakkendősöknek...
  • philcsy #15
    Az az érzésem, hogy két rántással többet tesznek, mint te egész életed alatt.
    Te miért nem mentél el fizikusnak? Olyan kevesen jelentkeznek, hogy mindenkit felvesznek, faszt rángatni, meg csak tudsz te is.
  • gforce9 #10
    Nem nem a te adódból a bankokat konszolidájlák, illetve az állami közbeszerzéseken elúszó milliárdoakat finanszírozzák belőle. Ezek a fehérköpenyesek az én adómból élnek.
  • gforce9 #97
    Re... de úgy látom feleslegesen néztem be. Lement egy olyan szintre a társalgás, ami... hmm inkább nézek valami filmet :)
  • willcox #95
    Felületes, igénytelen és ostoba vagy. Olvasd csak el, hogy mit írtál.
  • willcox #92
    Beégtél kis. Előjöttél lózungokkal, aztán amikor már konkrétumokról kellett volna írnod, akkor elfogyott a soha nem is létező tudásod. A fikamatyik csak ennyit tudnak, de ez nem meglepő.
  • willcox #88
    "Ezt a mondatott xrt azért nem érti meg" - két té, mert múlt idő, igaz?

    "nem tud a feltett kérdésekre válaszolni, hogy hol a hiba? - így személyeskedik" - kérdés meg nem válaszolása (melyiké?) mióta személyeskedés?

    "A sötét anyag nem elmélet, tömegeloszlása nem tipp, többszörösen, több módón igazolt mérési eredmény!" - ezt csak képzeled. A becslés mióta számít mérési eredménynek? Méréstechnikából is államvizsgáztam, szóval ne nagyon próbáld meg nekem itt nulla tudással osztani az észt.
    "mutassa meg hol, mit had okoljunk mind belőle" - oké, jöhet az első, általad beemelt "mérési eljárás" leírása, amit cáfolni kell.
  • willcox #62
    Mérik? Ugye csak viccelsz? Tippelgetnek, de nem mérnek. Nagyon halvány fogalmad lehet arról, hogy mi is a _mérés_. "naponta tesztelik csillagászhallgatók ezrei a világon" - ha az elv rossz, akkor tesztelhetik percenként milliók is, attól a rossz nem lesz jobb.