Berta Sándor

Észak-Korea is felfedezte a Twittert

Az ázsiai állam elsősorban propaganda célokra használja a mikroblog-szolgáltatást és a különböző kérdésekben igyekszik meggyőzni a látogatókat saját álláspontja helyességéről.

Az @uriminzok név alatt elérhető észak-koreai Twitter-profilnak eddig csupán 1000 rendszeres olvasója akadt. Az első koreai nyelven elérhető rövidhírek azt bizonygatják, hogy nem Észak-Korea süllyesztett el idén márciusban egy dél-koreai hadihajót. Ezenkívül a témák között szerepel még az Egyesült Államok és Dél-Korea szankcióinak elutasítása, illetve a két szövetséges ország által a napokban indított hadgyakorlat kárhoztatása, amelyben 80 000 katona vesz részt. A Dél-Korea keleti és nyugati tengerpartjainál tartott hadgyakorlat ellen Észak-Korea már korábban tiltakozott.

"Ezeknek a csatornáknak egyetlen feladatuk van: el kell hitetniük, hogy Észak-Korea igazat mond" - közölte Anja Viohl, a Riporterek Határok Nélkül (ROG) nevű szervezet szóvivője. A médiaszakember leszögezte: önmagában egyáltalán nem meglepő, hogy egy diktatórikus állam az internetet is felhasználja propagandája terjesztésére, korábban akadt már erre példa Irán esetében is. Az igazi érdekesség inkább abban rejlik, hogy az észak-koreai kormány úgy akarja ellenőrizni és visszaszorítani az internetet, hogy közben a saját céljaira felhasználja.

A ROG munkatársai egészen megdöbbentő információkkal szolgáltak: Észak-Koreában a lakosok többsége azt sem tudja, hogy egyáltalán létezik világháló! Internethozzáféréssel ellátott számítógépek csak néhány ellenőrzött internetkávézóban találhatók meg, a használati díj egy órára a helyi havi fizetés felének felel meg. Azonban a hatalmas összegért cserébe sem keresheti fel senki például a YouTube-ot, hanem kizárólag egy az országhatárokon belül működő intranetet, illetve korlátozott e-mail szolgáltatást vehet igénybe.

Az elérhető portálokon csak kormányzati propagandaanyagok olvashatók, illetve az egyetlen üde színfoltot a három legnagyobb észak-koreai könyvtár honlapjai jelentik. Minden internetes tevékenységet az Észak-koreai Számítógép Központ felügyel, amely az ország egyetlen távközlési szolgáltatója is egyben. Mindezek után nem csoda, hogy Észak-Korea jelenleg is megtalálható az internet ellenségeinek listáján, melyen szerepel még Burma, Egyiptom, Irán, Kína, Kuba, Szaúd-Arábia, Szíria, Tunézia, Üzbegisztán és Vietnam is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • drevil666 #13
    OFF
    Miért mi van ott ami a TV-ből hallasz?
    Jó szar nekik, meg szar az EÜ-gyük (a miénk se jobb 2 éves várólista szívkatéterre), inkább elfogultságot érzek a szavaidban az ország iránt mert nyugatellenes.
    És miért ne használhatnák az IT?

    És mi is miért kezdünk elÉszakkoráosdni???? Szervezetek felügyelik a híradók tartalmát? Nemsoká szűrni fogják nálunk is az IT-t.
    A saját országod gondjaival foglalkozz! Menj ki az utcára és nézd meg kin tudsz segíteni. Ne mindig az aktuális USA ellen. pumpold te is (tálibok, É.K-ak, Bin Laden, Irakiak, Irániak stb)
  • gneoka #12
    Neked tényleg foglmad sincs az ott uralkodó állapotokról ugye?
    (nem én nem jártam de pár újságíró barátom járt párszor)
  • JimKirk #11
    Ongol!
  • mad mind #10
    Nagy hozzászólás. Gondolom magadra értetted.
    Ha nem lázadnak föl az azért van mert lehet, megfelel nekik a rendszer. A legtöbb ázsiai országban hozzászoktak, hogy egy erős uralkodó ül rajtuk. Ezt nem lehet könnyen levetkőzni, pláne ha nem is akarják.
    Egyébként egy lázadáshoz nem mindig kell sok, elég pár egyetemista egy téren.
  • bertino #9
    lol.

    sötétség a köbön.
  • Ferrer #8
    Nem fog fellázadni, ez nem Kuba.
  • Mp3Pintyo #7
    "A ROG munkatársai egészen megdöbbentő információkkal szolgáltak: Észak-Koreában a lakosok többsége azt sem tudja, hogy egyáltalán létezik világháló!"
    Ez aztán a k..a nagy felfedezés. Érdekli őt a nagy francot amikor örül ha alhat egyáltalán a 2 napi munka között. És ha tudná, hogy létezik? Akkor is szűrt tartalmat látna, teljesen mindegy.
    A fellázadásra cirka akkora esély van a jelenlegi totális megfigyeléses, ellenőrzéses rendszerben mintha holnap leszállna egy sárkány a Deák térre. :(
  • mad mind #6
    Gratulálok hozzá. Hányszor jártál Észak-Koreában? Maradjunk annyiban, hogy gyűlölsz egy országot, amiről semmit se tudsz, és sose jártál.
    Egyébként, ha a népnek elege lesz fellázad majd, bár a te gyűlöleted nem fogja őket sokban segíteni.
  • mad mind #5
    Gratulálok hozzá. Hányszor jártál Észak-
  • Kara kán #4
    Azért ez már előrelépés.