Gyurkity Péter

Közeledik a Windows-éra vége?

Bár a Windows egyeduralmának másfél évtizede alatt visszatérő téma volt a riválisok előretörése és az esetleges trónfosztás (általában a Linux személyében), ezek a jóslatok sorra megdőltek, korainak, illetve megalapozatlannak bizonyultak. Most azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy egyszerre több alternatív megoldás kezdheti ki a Microsoft operációs rendszerének fölényét, mégpedig olyan formában, amely igencsak megnehezíti az ellenlépések kivitelezését.

Az nem kérdés, hogy a Windows operációs rendszer még mindig hatalmas bevételi forrás, egy valóságos pénzautomata a Microsoft számára, amely gyakorlatilag kénye-kedve szerint vehet ki újabb és újabb összegeket a vásárlóktól. Néhány szakértő azonban most már az IBM nyolcvanas évek eleji helyzetéhez hasonlítja a szoftvercég pozícióját, amely könnyen azzal fenyegethet, hogy idővel eltűnik ez a már legyőzhetetlennek vélt monopólium. Míg azonban az IBM számára a személyi számítógép jelentett óriási és elkerülhetetlen változásokat, addig a redmondi szoftveróriás a kisebb hordozható eszközök jelentette alternatívával lesz kénytelen megvívni a saját harcát.

Ezen elemzők emlékeztetnek arra, hogy mi is vezetett az IBM mainframe monopóliumának megrendüléséhez, pontosabban ahhoz, hogy ezen monopólium értelme és jelentősége elenyészett a nagy többség számára. Egyszerűen az történt, hogy a nyolcvanas évek elejétől a PC olcsóbb alternatívát kínált, amely jóval szélesebb rétegek számára tette elérhetővé azon szolgáltatásokat és lehetőségeket, amelyek addig egy viszonylag szűk csoport kiváltságának számítottak. (Ezen csoport szereplőit nagyban bekorlátozta a pénztárca vastagsága, tekintettel a brutális árakra.) Most ugyanez a folyamat játszódik le, ám a PC áll vesztésre, miközben egyre erősebben nyomulnak előre a különböző hordozható megoldások.

Erre számos példát hozhatunk fel, elég ha csak az utóbbi hetek, hónapok megnyilvánulásait, fontosabb híreit vesszük át. Arról mi is írtunk, hogy Steve Ballmer szerint túl nagy falat volt a Vista; itt fontos időt és értékes munkát és pénzt vesztegettek el feleslegesen. Ugyanezen idő alatt indultak el útjukra azok a szolgáltatások, amelyek mára milliók igényeit elégítik ki: 2005-ben a YouTube elérhetővé tette első videóját és a Google felvásárolta az akkor még jelentéktelennek tűnő Android platformot. 2006-ban a Facebook és a Twitter megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt, 2007-ben elrajtolt az iPhone, egy évre rá megérkezett az Apple App Store, valamint az első Android és Chrome verziók a Google részéről.

Nem véletlen, hogy ilyen sok, mára szintén óriássá vált megoldás született meg ekkor, a piaci szereplők ugyanis hiányoltak valamit az asztali operációs rendszerekből, amit igyekeztek saját maguk pótolni. A korábbi évek híreihez szokott olvasó most valószínűleg meglepetten veszi tudomásul, hogy a Windows esélyeit, jövőjét latolgató cikkben nincs szó sem a különböző Linux disztribúciókról, sem pedig a Mac OS-ről. Ez nem véletlen, hiszen a mai helyzet éppen abban jelent újdonságot, hogy a rivális asztali operációs rendszerek helyett a különböző webes platformok, valamint mobil megoldások kezdik ki a Windows egyeduralmát, többnyire felhő-alapú architektúrára támaszkodva. Ez pedig a nagy többség számára még több kényelmet, egyszerűséget, és jobb kezelhetőséget eredményez.


Nem véletlen, hogy a Gartner összesítésében a Windows Mobile platform immár csak az ötödik helyen található az okostelefonok szegmensében, a Microsofthoz képest az Apple és a Google is jobban teljesített ezen a téren az elmúlt időszakban. A Google ráadásul útnak indította Web Store névre keresztelt portálját, amelyen keresztül a jövőben a sokak által használt webes alkalmazásokat kínálják majd. Ehhez pedig nyilván szorosan kapcsolódnak a Chrome böngészőben és a Chrome operációs rendszerben implementált új funkciók, úgymint natív kód futtatása, WebGL, stb.

Ezzel kapcsolatban bizonyos megfigyelők a Netscape esetét hozzák fel a kilencvenes évek közepéről, hiszen a Microsoft egyik célja a rivális böngésző megsemmisítésével nyilván többek között éppen az volt, hogy még idejekorán minimalizálják a konkurencia lehetőségeit, még mielőbb az túlságosan kibontakozna, új irányokba fejlődne.

A szoftvercég a maga részéről természetesen továbbra is fényes jövőt jósol magának, így például uralnák a tábla PC-k piacát (ahogy a netbook szegmensben is átvették az irányítást alig három év alatt), a mobil megoldások terén azonban beárnyékolja helyzetüket a riválisok erősödése, amihez a Palm felvásárlása, valamint a WebOS táblák közeli felbukkanása is hozzájárul majd - nem beszélve arról, hogy a Google Android immár a Sony televízióinál is megjelenhet, egy újabb lehetőséget kínálva a keresőcégnek.

Az okostelefonok eközben szinte mindent elborítanak, forgalmuk pedig tovább erősödik majd az elkövetkező években, így egyre nagyobb szerepet játszhatnak a ma még többnyire a PC-k által uralt globális piacon. Ezen készülékek, a rajtuk futó alternatív operációs rendszerek, a rivális böngészők és a hozzájuk csatlakozó online App Store-ok, a különböző közösségi és streaming szolgáltatások, a felhő-alapú platformok, valamint mindezen megoldások összekapcsolása pedig minden eddiginél nehezebb helyzetbe hozhatja a hagyományos operációs rendszerére és irodai szoftvercsomagjára építő Microsoftot.

Természetesen arról nincs szó, hogy az asztali és mobil szegmenset uraló személyi számítógépek eltűnnének, inkább valami olyasmit kell elképzelnünk, ami a böngészők piacán ment vége: az Internet Explorer 5 év alatt 90% feletti részesedésről 60% alá esett vissza. Meglátjuk, hogy miként alakulnak a vásárlói szokások, és hogy az új kütyük mennyiben tudják majd pótolni a nagyobb, a többség által mára már megszokott megoldásokat. Az biztos, hogy a változás folyamata már elindult, a kérdés csak ennek nagyságrendje és sebessége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Oláh Herkules #139
    nem rég frissítettem apám netezős, videos linuxos gépét. ubuntu 8.10 volt rajta, ami kb 2 éve lett telepítve. Én utoljára valamit állítani 2009 január 19-én léptem be a log szerint.
    Múlt héten frissítettem 10.04-re. Gond nélkül ment, és nemhogy lassult, gyorsult (ilyen win frissítésnél nem létezik, főleg hogy általában szét is esik tőle, nem véletlenül telepíti mindig újra új verziónál a sikeres ember). Sőt azt is megkérdezte hogy van zárt nvidia driver és a 3d-hez fel kéne telepíteni. Klikk, és 2 perc múlva ment a 3d gyorsítás.
    De a linux szar és bonyolult :DDD
  • paraszgyerek #138
    --OFF---
    "az itteni windowsos arcoktól kérdezném, hogy eredeti, jogtiszta szoftvereket használnak-e, és annak birtokában írják-e ide a hozzászólásaikat."

    Ugyan totál semmi köze nincs az eredeti témához, de természetesen jogszerűen használom az ingyenes és a fizetős szoftvereket is. Most jó?

    Viszontkérdésem: ha valaki crossplatform rendszeren dolgozik az szerinted windows-arc vagy linux-arc, vagy mac-arc...? ( lehet hogy nekem akkor így erre nem is kellett volna válaszolnom )

    "A másik pedig, az Avatarról hallottatok már? Tippeljetek, hogy azt min renderelték."
    Ennek szintén nem tudom mi köze az eredeti témához, de tőlem akár még toronyórán is renderelhették.

    Ha a fenti kérdéseiddel netán az én hozzászólásomra reagáltál, akkor a témaváltással beismerted hogy egyetértesz az általam leírtakkal... akkor miről is megy a vita?

    ---ON---

    "Itt mindenki úgy beszél, mintha bármelyik csóringer közalkalmazott külvárosi nagycsaládos apuka megengedhetné magának, hogy a legújabb nyolcmagos hiper powerPC-t megvegye magának amint az piacra kerül, a 3 évnél idősebb pentiumot meg ugyanazzal a mozdulattal egyből ki is dobja, pedig egészen idáig azon végezte a munkáját, és mellesleg tökéletesen funkcionált."

    Na ennek már végre van valami halvány köze az eredeti témához - épp arról van szó hogy a "nagycsaládos külvárosi anyuka" lakásán egyáltalán nem szükséges hogy bivalyerős PC legyen egy általa választott vagy neki javasolt vagy előre telepített oprendszerrel, ha az eddig desktopon megszokott dolgokat ( net, mail, játék, chat stb. ) mondjuk a tévéjére rákötött set-top-box szerű kütyüvel is eléri, amihez van egy egér és egy billentyűzet.

    És ezeknél a kütyüknél már nem lesz vita arról sem hogy milyen oprendszer kell hogy menjen rajta, mivel bekapcsolja és a mosógéphez vagy dvd lejátszóhoz hasonlóan, kábel network-ön egy helyi application szerverfarmhoz kapcsolódva működik.
  • sathinel #137
    Én igen azzal vettem pl a laptopot is. Angliában ha teljes gépet veszel ha jól tudom mindíg kell venned win-t is. Meg ha itt dolgozol nem sokat jelent kiadni érte azt a pénzt. Otthon én sem vettem meg mert örültem hogy a gépet meg tudtam venni:D
  • jkop #136
    Itt mindenki úgy beszél, mintha bármelyik csóringer közalkalmazott külvárosi nagycsaládos apuka megengedhetné magának, hogy a legújabb nyolcmagos hiper powerPC-t megvegye magának amint az piacra kerül, a 3 évnél idősebb pentiumot meg ugyanazzal a mozdulattal egyből ki is dobja, pedig egészen idáig azon végezte a munkáját, és mellesleg tökéletesen funkcionált.
  • jkop #135
    Én két dolgot szeretnék. Először is, az itteni windowsos arcoktól kérdezném, hogy eredeti, jogtiszta szoftvereket használnak-e, és annak birtokában írják-e ide a hozzászólásaikat.
    A másik pedig, az Avatarról hallottatok már? Tippeljetek, hogy azt min renderelték.
  • sathinel #134
    vagy Blender ami szintén profi és ingyenes:D
  • sathinel #133
    Ez igaz, de eleinte megígérték hogy az is lessz benne mert előtte sokan abban programoztak. Aztán meg szépen ahogy fizetett, a cégeknek, és külön vált, egyre jobban ráerőszakolta a saját rendszerét másokra az helyett hogy akár dx-en belül választhattál volna hogy hogy jelenítse meg. Az openGL alatt is le lehet szinte mindent programozni. Nemhiába a Maya is azzal megy. márpedig az tényleg profi program. Ezért sem mennek a játékok linux alatt, de ezt gondolom vágod.

    Abban igazad van hogy létezik.
  • Chris05 #132
    Itt nem az volt a kérdés, hogy mit csinál a Microsoft, hanem az, hogy az OpenGL nem az operációs rendszer képessége, hanem a VGA tudja. Direkt azért találták ki, hogy le tudj renderelni standard primitíveket (pont, vonal, poligon) mindenfajta hardveren (ATi, nVIDIA, S3, Intel, stb...).

    Az id software ha nem tűnt volna fel csak OpenGL-ben ír (Doom, Quake, Wolfenstein), szóval nincs az kinyírva, csak az a "baj", hogy a Windows a gaming platform, ezért az diktál.
  • paraszgyerek #131
    "De kíváncsi lennék hányszor raktál fel linux-ot akármilyen distrót hogy ezt mondod."

    Elhiheted jó néhány telepítés van mögöttem is, linux disztribek esetén is - de egyáltalán nem értem hogy jön ez ide. Nem akarok én senkit sem rá, sem lebeszélni semmilyen os-re - csupán annyit mondtam hogy alkalmazási terület szempontjából lehet egy adott os megfelelő, vagy használhatatlan, és ez teljesen független probléma attól hogy az adott os zárt, nyílt, szeretjük-e vagy utáljuk, van-e mögötte "mozgalom" vagy nincs.

    HA netán azt olvastad volna ki a hozzászólásomból, hogy a linux disztribeket kevesebbre vagy többre tartom más OS-eknél, akkor javaslom olvasd el még egyszer a hozzászólást.

    Az eredeti cikkhez visszatérve - talán szerencsésebb lett volna egy olyan címmegfogalmazás hogy "Közeledik a PC-éra vége?" - és akkor talán nem vált volna a topic-ból OS-flame.
  • sathinel #130
    By 1999 it was clear that Microsoft had no intention of delivering Low Level; although officially working on it, almost no resources were dedicated to actually producing code.[11] At the same time Microsoft was in the process of massively investing in DirectX 7.0 (similar to 3.0 largely in name only). Without Low Level, Fahrenheit couldn't be delivered on Windows, and the project stalled. Eventually SGI abandoned work on Fahrenheit[12] and started planning other Scene Graph products which became the last in a series of such projects.
    By 2000 DirectX 7.0 was in the marketplace, and proving quite popular. DirectX had become the primary API during the rise of 3D gaming in the late 1990s. Microsoft did release Fahrenheit Scene Graph as XSG the same year, but did so with a note saying it would not be supported. No new versions of XSG were ever released, and all of the pages related to either Fahrenheit or XSG on both the Microsoft and SGI web pages have since disappeared. Hardware accelerated OpenGL support was dropped from the included video drivers in Windows XP, although most video card manufacturers deliver their own implementations.

    Ha kicsit tovább olvasol láthatsz még érdekesebb dolgokat is ez a szép infó wikiről van. Az MS megígért mindent aztán elkezdte kinyírni, hogy az ő dolgait használják. Tudom mi a openGL, és még ma is megy leginkább a legfejletebb rajzprogikban, mint maya, stb, és opensource rendszereken leginkább.