Gyurkity Péter

Ballmer: Túl nagy falat volt a Vista

A Microsoft éves cégvezetői találkozóját ezúttal is Steve Ballmer nyitotta meg, aki meglepően őszintének tűnt a Vista fejlesztésével, annak költségeivel, valamint a piaci fogadtatásával kapcsolatban. Átfogó képet ezúttal nem adott cége stratégiai helyzetéről, ehelyett inkább a számítási felhőkre, valamint az általános üzleti útmutatókra koncentrált. Ám így is szóba került a sokak által elfeledni kívánt operációs rendszer, valamint a vetélytársak némelyike.

Jellemző, hogy Ballmer előadásának címe a számítási felhőkkel, valamint az ezen a téren mutatkozó lehetőségek megragadására utalt, mint ahogy az sem lehet véletlen, hogy a sajtó ezúttal az ajtók mögött várhatta csak az elhangzottak összegzését. Igaz, ez utóbbi körülményt nagyban orvosolja, hogy webcast formájában Ballmer több, mint 30 perces beszéde teljes egészében megtekinthető a cég honlapján. A megszokott stratégiai jellegű jelentés ezúttal elmaradt, helyette egy általánosabb, amolyan "üzleti útmutató sikeres cégvezetőknek" jellegű beszédet hallgathattak végig a megjelentek, akik maguk is többnyire vezérigazgatói minőségben vettek részt a találkozón.


Ballmer öt pontban foglalta össze egy cég felvirágoztatásának és biztos jövőjének zálogát, ezek sorrendben: tehetséges munkatársak toborzása, kiegyensúlyozott befektetések végrehajtása, a megfelelő területeken végrehajtott innováció, a termékek helyes mértékben történő adagolása (nevezzük nevén), valamint a megfelelő tétek megjátszása - ilyen például a számítási felhők területe is. Véleménye szerint a Microsoft immár mind az öt területen jól szerepel. Elmondta, hogy a főiskolákról kikerülő pályakezdőket 70-75 százalékban tudják lecsapni a riválisok kezéről, ezt pedig tapasztalt öreg motorosokkal egészítik ki a kiválasztott pozíciókban, ami szintén nagyon fontos lehet a jövőt illetően.

Jeff Bezos-t, az Amazon vezérigazgatóját idézve ehhez hozzátette, hogy a legrosszabbul akkor járunk, ha nem tesszük meg a megfelelő téteket, nem használjuk ki az új lehetőségeket, vagyis ha kimaradunk a játszmából. Itt persze a cég első emberének kell megválasztania a helyes lépéseket, illetve minden két-három évben felül kell vizsgálni a meglévő portfóliót, módosítva, rendezve a termékpalettát.

Elismerte, hogy a Microsoft olykor túlságosan messzire tekintett a jövőbe (ide sorolhatjuk nyugodtan a WinFS esetét), ám nem ért egyet azzal a véleménnyel, hogy az interneten immár minden hatodik hónapban fontos fejleményekre kerül sor, amelyeket elmulasztva végleg lemaradhatunk. Elmondása szerint rengeteg új ötletet hagynak ki ahhoz képest, hogy ők rendelkeznek az egyik legszélesebb érdeklődési körrel (technológiai értelemben és a megjelenő termékek tekintetében).


A Windows Vistával kapcsolatban Ballmer kifejtette, hogy rengeteg pénzt és munkát öltek egy olyan termékbe, amely végül megfeneklett a rossz időzítés és a rosszul végrehajtott megjelenés miatt. A szoftvercégnek több, mint 6 milliárd dollárjába került a fejlesztés, ami hatalmas összeg, ehhez képest viszont a Vista meg sem tudta közelíteni a Windows XP eredményét. A cégvezető szerint túl nagy fába vágták a fejszéjüket, különösen azután, hogy 6 évig nem álltak elő új termékkel ezen a téren. (Mások ezt úgy értelmezik, hogy valódi innováció helyett a Microsoft egy DRM-szörnyet fogadott el utódként, amely azután törvényszerűen bukott meg a vásárlók ellenállásán.)

Ballmer fenti kijelentése némileg meglepő, hiszen korábban védte a Vista sebességét és funkcionalitását, főként a kalózkodás mértékét hozva fel a lassú terjedés okaként. Mostanra azonban változott a helyzet, hiszen az operációs rendszer immár nem a cég zászlóshajója, szerepét betöltötte a Windows 7, amely igencsak kedvező fogadtatásra talált (talán ez volt a Vista egyetlen előnye üzleti szempontból). Jellemző, hogy az utódnak mindössze 7 hónapjába került, mire meghaladta a Vista eladási adatait, mostanra pedig már az XP számít az elsődleges vetélytársnak.


A találkozót követően nem sokkal a cégvezető a Fortune magazinnak adott interjújában a mobil operációs rendszerek szegmenséről is beszélt, itt pedig kifejtette azon véleményét, miszerint az Android egyáltalán nem ingyenes. Elsőként az Apple teljesítményét emelte ki, amely mindenképpen elismerésre méltó, ám ennek ellenére még mindig nem álmodozhatnak az első két helyről, hiszen azt továbbra is a Nokia, valamint a RIM birtokolja. Szerinte a Google stratégiája már jobban hasonlít a sajátjukra, hiszen ők is szinte kizárólag a szoftverre helyezik a hangsúlyt.

Ballmer elmondta, hogy az Android valójában nem ingyenes, hiszen a háttérben ott vannak a jelentős jogdíjak, amelyek az operációs rendszer felhasználásához kapcsolódnak és megkerülhetetlenek - az már más kérdés, hogy közvetlen módon pénzt kérnek-e a termékért. Ezzel sem tudta meggyőzni azonban a kérdezőt és az olvasókat, ellenérvként ugyanis rögtön ott a tény, miszerint az Android nem kerül semmibe a készülékek gyártóinak és a felhasználóknak, míg a Windows Phone operációs rendszer árát a gyártók és a forgalmazók végül mégiscsak áthárítják a vásárlókra. Az már csak hab a tortán, hogy a rivális platform funkcionalitása is jobb, rendelkezik néhány olyan opcióval, amely egyelőre hiányzik a Microsoft mobil kínálatából (ilyen például a copy-paste és a multitaszk), így Ballmer válasza nem tekinthető kielégítőnek.

A jelenlegi helyzet alapján elmondhatjuk, hogy a mobil szegmensben is ráférne egy Vista a Microsoftra, már amennyiben ez azzal jár, hogy tanulnak a hibákból és ezt követően jobb, versenyképesebb termékekkel állnak elő. Az asztali vonalon ez többé-kevésbé megtörtént, idén számos újdonsággal jelentkeznek (gondoljunk csak a Live szolgáltatások megújulására, a Natal érkezésére, vagy akár az Office 2010 csomagra) - meglátjuk, hogy a riválisok mennyiben tudják kihasználni az átmeneti gyengélkedést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FefeeX #61
    Nézd, most vett a cégünk 30 új gépet, elég komoly masinák, OEM Win7-tel mind, és downgradelve lett mind XP-re, azért, mert a cég fő rendszere az XP, multi vagyunk, a maradék x országban még régebbi, vagy már downgradelt gépeket használnak, hogy a rendszerfrissítéseket központilag csinálják meg az összes gépen. Ezért nem lesz kb soha upgrade-elve a rendszer, mert a többi 2-300ezer gépen még mindig az XP fut, egyszerre mindenhol az átállás meg túl nagy leállást jelentene, túl durva lenne, ráadásul az ilyen multiknak van pár saját használatra fejlesztetett programjuk is, ami mondjuk csak XP alatt fut normálisan. Ennyi a dolog nem több. Nem szar a Vista, csak vállalati környezetben egy oprendszer-csere nem olyan, mint azt valaki, aki nincs benne el tudná képzelni.
    Tapasztalatból mondom, 10 Vista-szapulóból 9 soha nem is látott Vistát futni, csak divat a fikázás, betanulta a fő szavakat, és nyomja. Mint ahogy egy csomó mindent divat fikázni manapság. Merthogy cégek nem fikázták a Vistát, soha nem arról szólt ez a dolog. A "közvélemény" a számítástechnikához nem, vagy alig értők véleménye. Mint a divatdeszkások anno :) Azért mert több gyökér van, aki bemondásra elhisz minden fikázást és tovább terjeszti, attól még nem lesz igaz a hír. Az, ha valaki utánanézés (teszt) nélkül átveszi a tanítást, és nyomja tovább (van itt pár ilyen ember), az ugyanolyan gyökér, mint a lánc többi tagja. Mert esze nincs, csak csordaszelleme.
    (mint amikor ez Eiffel-toronyba mentünk fel, 3 lábánál van bejárat. Az első lábánál másfél órás sor állt, a másik kettőnél meg egy ember sem, pedig nyitva volt. Mi két perc alatt feljutottunk, a sok gyökér csordaszellemű meg ott szívott, mert biztos azoknak van igaza, akik együtt állnak... Mint a buszon is, a legjobb tanpélda, mikor belül még üres ülőhely is van, de a sok parasztnak az ajtónál kell állni, nehogy felférjen még pár ember, és kényelmesen elférjenek még úgy is...
  • Pares #60
    Mégis, melyik mondatával ismerte el Ballmer/MS, hogy a Vista rossz/szar/nem jó? Lehet hogy elsiklottam e fölött a mondat fölött, de nem látok erre utalásokat. Azt állították, hogy ahoz, képest, hogy milyen anyagi erőforrásokat fektettek bele, a Vista nem volt elég sikeres. Ez sehol nem jelenti azt, hogy szar. Ennyi.
  • krajcsovszkig #59
    A Microsoft azt ismerte el, hogy nem olyan jó, mint kéne, de attól még nem szar. Egyesek szerint az XP és az Ubuntu se szar, a Vista meg tapasztalataim alapján mindkettőnél jobb, megfelelő környezetben és használattal. (Persze egy Linuxon felnőtt nerd lehet hogy be tud úgy konfigolni egy Ubit, hogy jó legyen, de én olyat még nem láttam, én meg fél éve kezdtem kényszerből Linuxozni gyári beállításokkal felrakott Ubuntuval és nem igazán jött be)
  • sathinel #58
    Ja főleg a cégek voltak amik rosszul estek az MS-nek. Mert az átlag felhasználó látod hogy sokan megvették. Csak hát egy cég gépeit ha lecseréli és OS-t is cserél akkor nem kevés gépet vennének meg. És mondom olvassatok vissza hogy volt hogy a kiszállított, megrendelt gépekre kértek vissza xp-t mert nem tudtak rajta dolgozni. Persze csordaszellem... Az a csordaszellem ha valaki nem fogadja el hogy az első vista mikor megjelent még fos volt sokmindenkinek. És a neten is írták sokan hogy bizonyos konfigokkal, progikkal sok embernek nem volt gondja. Akinek volt azok meg szoptak. De egy cég az más. Ott dolgozni kell nem lehet hetekig elhúzni a dolgot hogy majd csak javítják...
  • Oláh Herkules #57
    igen. Az oka a csordaszellem és a kollektív hülyeség.
  • Indira Ganji #56
    "mert mindenhol azt olvassa csak, hogy így szar-úgy szar."

    így van, mindenhol azt olvassa, hogy egy szar.Ennek egy roppant egyszerű oka van: az hogy egy szar. Ezt most a Microsoft is elismerte. Mit akarsz még ?!
  • Pares #55
    Nézzétek, én tapasztalatból mondtam amit mondtam. 3 éve gond nélkül használom a Vistát. Ennyi.
  • Oláh Herkules #54
    ezt a vista fos win7 szuper témát azok az okosok mondogatják aki anno írogatták a vistáról, hogy szar fos nincs benne semmi újítás hú de nagy gép kell hozzá, de a 7 már jó tele van újítással, nem kell nagy gép hozzá, mert a többiek is azt mondják! Érvényesül tehát az egy hülye 100-at csinál, és a csordaszellem elve is.
  • krajcsovszkig #53
    A Vistát szidók legalább kétharmada soha nem próbálta komolyabban, csak azért szidja, mert mindenhol azt olvassa csak, hogy így szar-úgy szar. És mivel annyira tényleg nem jó, ezért nincsenek meg hozzá a szokásos fanboyok, hogy megvédjék, ezért csak a rosszat olvasni róla, miközben a PC használók tizen-huszon százaléka szép csöndben minden probléma nélkül használja évek óta. Ugyanez volt az XP-vel is, csak az olyan sokáig volt uralkodó, hogy az utálkozók is rákényszerültek a használatára, és rájöttek, hogy nem is olyan rossz, úgyhogy most a vistát kezdték szidni helyette és az XP-t védeni.
  • Polllen #52
    Én használtam mind3 rendszert és most is vista van a gépen, mert win7 RC teszt időszak lejárt...Ahogy az előtted szóló is írta, win7 drága és nem sok újítást kapott a vistához képest...Így a vista fos, win7 szuper kijelentésekkel az a baj, hogy írtó hasonló a két rendszer...nem lehet az egyik nulla a másik meg hiper-szuper...a közvélemény meg hát...attól, hogy sokan mondják a sárgára, hogy zöld, még nem lesz az. Elterjedtek a sok magos gépek és mindenki állat boldog, hogy szalad a win7, bezzeg az előző gépen a vista milyen lassú volt...