Berta Sándor

Nőtt a fiatalok elleni online jogsértések száma

Miközben a közösségi hálózatok és a videoplatformok napjainkra a felhasználók mindennapjainak a részévé váltak, ezzel párhuzamosan nőnek a tinédzsereket fenyegető veszélyek is.

Németországban tavaly háromezerrel nőtt a tinédzserek és a gyerekek sérelmére elkövetett internetes bűncselekmények száma. Ez derült ki a jugendschutz.net nevű ifjúságvédelmi szervezet most nyilvánosságra hozott éves jelentéséből. A dokumentum készítői rámutattak, hogy a fiataloknak egyre több online veszéllyel és kockázattal kell szembenézniük. Éppen ezért a jugendschutz.net szakértői azt sürgetik, hogy az állam, a honlapok működtetői és a szolgáltatók a jövőben legyenek nagyobb tekintettel a gyerekek igényeire.

"Nem elég, hogy ha egy web 2.0-s portál üzemeltetője fellép a bejelentett jogsértésekkel szemben. A megelőzésre is nagy hangsúlyt kell fektetniük, hogy ezáltal csökkentsék a gyerekeket és a fiatalokat fenyegető kockázatokat" - szorgalmazta Vera Reiß, a rheinland-pfalzi oktatási, tudományos, ifjúságügyi és kulturális minisztérium államtitkára. "Általánosságban elmondható, hogy nőtt a fiatalok sérelmére elkövetett regisztrált online jogsértések száma. 2007-ben 2883 ilyen esetről tudtunk. Az egyik legnagyobb problémát az interneten az étkezési zavarok szabályos bálványozása jelenti" - közölte Friedemann Schindler, a jugendschutz.net munkatársa.

A jelentésből kiderült, hogy a tavaly regisztrált bűncselekmények 58 százalékában voltak érintettek pornográf honlapok, 15 százalékában szélsőjobboldali tartalmakat népszerűsítő portálok, míg 6 százalékában az étkezési zavarokat (anorexia stb.) bálványozó szolgáltatások. A több mint 3000 jogsértésből 1369-et követtek el németországi oldalak. Ez 2007-hez képest 11 százalékos növekedést jelent. A különböző videoplatformokon a jugendschutz.net aktivistái összesen 1460 erőszakos és neonáci filmre bukkantak. Ez kétszer több a 2007-ben regisztráltnál. A közösségi hálózatokban a pornográf tartalmak vitték a prímet, de gyakoriak voltak a szélsőjobboldali anyagok is, és sor került szexuális zaklatásokra.

Schindler elmondta, hogy a szülők gyakran nem tudják követni a csemetéik szokásait, ezért kidolgoztak a szülők számára egy ajánláscsomagot. Fontos azonban, hogy a fiatalokat ne csak a rájuk leselkedő veszélyekre figyelmeztessék, hanem felvilágosítsák az adatvédelmi kockázatokról (személyes adatok túl könnyedén való kiadása stb.) is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #8
    meg terroristákra, meg rászistákra, meg államellenességre hivatkozva :)
  • nalidzsizpáuvö #7
    "Nőtt a fiatalok elleni online jogsértések száma"

    Ez most akkor csak Németországra érvényes, vagy pl. Zimbabwe-re is igaz? ;-D
  • bakagaijin #6
    Ugyanez a pron-nal is. Tartsa fel a kezét, aki nem látott diákkorában "csempészett" pornóújságot vagy nézett havernál stikában vhs-ről filmet.
  • bakagaijin #5
    Hmm, engem azért érdekelne hogy a "gyerekek" ellen elkövetett zaklatásokat kik követik el. Mert amiket olvasok, az alapján nagyon úgy tűnik hogy túlynomó többségben ugyanaz a korosztály (ld. mobiltelefonnal felvett diákverő videok feltöltése youtube-ra, stb.)

    Tehát igazából semmi nem történt, csupán a technika fejlődött... és így már a "fölnőttek" is hozzáférnek ahhoz ami addig csak szóbeszédben terjedt zárt(abb) körben. De az is igaz, hogy aggresszívebbek manapság a diákok, tanárverés és az iskolai lövöldözések nem voltak ennyire népszerűek... csak az egymást-verés.
  • tomcsa4 #4
    Hehe, de érdekes. Így még nem is gondoltam át ezt. :)
  • Viet #3
    Ezért nem kéne egyből minden hülye gyereknek iwiw -et és egyéb hasonló dolgot csinálni vagy ha csinálnak telefonszámot és e- mail címet nem kéne megadni mert simán visszaélhetnek vele és ezt meg is teszik.
  • Mike at home #2
    aha
    régen, emlékszem volt a felnőttek világa, minket gyerekeket korlátoztak
    most, hogy felnőtt vagyok, úgy érzem a gyerekekre hivatkozva akarnak korlátozni engem
  • Mike at home #1
    "Nőtt a fiatalok elleni online jogsértések száma" és gondolom ezért most jól meg kell rendszabályozni az internetet

    látatlanban ezt tippelem. na most elolvasom a cikket