Gyurkity Péter

Hatmagos chipekkel erősítene az AMD

Iparági források szerint az AMD saját hatmagos Opteron processzoraival ellensúlyozná az új Intel Xeon chipek megjelenését, ezért előrehozzák azok debütálásának időpontját, mégpedig júniusra.

A ChannelWeb által március utolsó napján készített interjú érdekes módon nem talált nagy visszhangra az interneten, pedig több érdekes részletet is megtudhatunk belőle. Az AMD egy partnere ugyanis ebben megszellőztette, hogy a hatmagos Istanbul szerverchipek a második félév helyett már júniusban megjelennek a piacon, mivel az AMD nem akar túl nagy előnyt adni vetélytársának a szegmensben.

Az Intel nemrég piacra dobta a Nehalem architektúrára épülő Xeon processzorait, így az új családban rejlő lehetőségeket immáron a szerverek vonalán is kiaknázhatják. Az AMD erre a jelenleg kapható négymagos Shanghai chipek új változatával tud a leggyorsabban reagálni, ezen új példányok viszont már hat magot kapnak, amely egyúttal nagyobb gyorsítótárral, valamint a magok közötti kommunikációt tovább optimalizáló HyperTransport Assist technológia megjelenésével jár. Az Istanbul sorozatba tartozó Opteronok összesen 6 MB harmadszintű gyorsítótárral érkeznek, mivel azonban ezek továbbra is 45 nanométeren készülnek, már most tudni lehet, hogy az órajel valószínűleg nem lesz tartható, ezt némileg csökkenteni kell az emészthető fogyasztás érdekében.

Az Istanbul család nagy előnye azonban, hogy nem igényel új foglalatot, így a Socket F továbbra is használható lesz. Az egyébként kétcsatornás DDR2 memóriavezérlővel megjelenő hatmagos chipek tehát különösebb gond nélkül használhatók lesznek a most is kapható alaplapokban, ez pedig nyilván fontos szempont a spórolni kívánó cégek számára. A júniusi megjelenéssel az AMD nyilván az őszi szezonra szeretne felkészülni - meglátjuk, mennyire sikerül ez majd az új Xeonok ellenében.
* A cég egyébként az utóbbi hetekben mindössze annyit volt hajlandó elárulni, hogy három hónapon belül piacra dobják a visszafogott fogyasztású négymagos Opteron EE chipeket, amelyek 30-45 watt közötti étvággyal érkeznek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #19
    nem, ddr3 akart lenni
  • Sanyix #18
    ráadásul kuruc.info-t is lehet rajta szervelni, meg egyébb rásszistáá honlapokat XD
  • Garrett27 #17
    a HDCP nem pont erre való? (mármint ami a bluray-t meg HD tartalmat illeti)
  • Magiszter #16
    Artistjust matricát is raknak rá mert zenét is tudsz lejátszani a procin

    #10: Nekem is lehetnek gyenge pillanataim. És a sznobkodás sincs betíltva, vagy államilag szabályozva, akkor teszem mikor kedvem van hozzá
  • Epikurosz #15
    Nem tudtam.
  • dez #14
    Miből gondolod, hogy nincsenek már ilyen szerver lapok? (Vannak.)
  • Epikurosz #13
    Mit csinálnátok ti nélkülem?
    Mert kreatív, új(szerű), néha forradalmi ötletekkel jószerivel csak én jelentkezem.

    No, az az ötletem támadt, hogy miért nem lehetne olyan alaplapot csinálni, amelyikbe a processzorokat úgy lehetne beledugdosni, mint most a RAM-okat? sőt, én még USB portra csatlakoztatott prockót is el tudok képzelni, amelyik a nem időkritikus, ráérős számítási feladatokat végezné el.

    © Epikurosz, 2009. Minden jog fenntartva, a szomszédosok is!
  • NEXUS6 #12
    De úgy is betilccsák, mert a pedofil tartalom is fut rajta!
  • who am I 7 #11
    KLASSZIKUS
  • NEXUS6 #10
    Oszt te is csak csatlakoztál a társasághoz, baxki!
    Nem kell eza sznobkodás!