Gyurkity Péter

AMD: új ikermagosok érkezőben

Változott az AMD menetrendje, a korábban áprilisra várt olcsó négymagosok csak ősszel érkeznek, egyedül az ikermagos Phenom és Athlon II változatok jelennek meg időben. Elrajtolt viszont a Radeon HD 4890.

Az X-bit Labs értesülése szerint az elmúlt hetekben több ponton is megváltozott az AMD korábban kiszivárogtatott menetrendje. Ebben ugyanis még áprilisra ígérték a négymagos és hárommagos, a Phenomoknál jóval olcsóbb Athlon II chipek érkezését, ez azonban nem fog bekövetkezni. Egyedül az ikermagos változatok csúszását sikerült elkerülniük, a többi példány legkorábban ősszel jelenhet meg.

A csúszás okáról sajnos nem tudtunk meg közelebbi információt, mindössze annyi derül ki a cikkből, hogy az Athlon II néven piacra dobni tervezett X4 600 (Propus) sorozat, valamint az X3 400 család szeptember táján jelenhet meg a piacon. Előbbi tagjai négymagos felépítéssel, kétcsatornás DDR2/DDR3 memóriavezérlővel, valamint 2 MB másodszintű gyorsítótárral érkeznének, míg utóbbiak hárommagosként, ugyanazon memóriavezérlővel, valamint 1,5 MB L2 cache-el jelennek majd meg. Mivel az ikermagos Athlon II X2 200 (Regor) sorozatot korábban is júniusra irányozták elő, itt késés nem várható, az 1 MB másodszintű gyorsítótárral szerelt példányok időben megjelennek majd.

Júniusban azonban a régóta várt Phenom II X2 család is megérkezik, a jelek szerint minden csúszás nélkül. A Callisto kódnévre keresztelt változatok 45 nanométeren készülnek, ikermagos felépítéssel, megosztott harmadszintű gyorsítótárral, valamint nyilván kedvezőbb árral. A cég nem fűzött kommentárt a hírhez.

Annál nagyobb hírverést csaptak az új grafikus kártya, a Radeon HD 4890 megjelenése kapcsán, hiszen ezzel megérkezett az új zászlóshajó. A 250 dolláros áron megjelenő fejlesztés 55 nanométeren készült, DirectX 10.1 és OpenGL 3.0 támogatással, CrossFire, ATI Stream, valamint v2.0 Unified Video Decoder technológiával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Julius Caesar #13
    hehe, tök jó. csak a mi családunkba van:
    1 laptop
    1 gép
    2 gép irodában (saját iroda)
    1 gép pesten.

    lehet mi vagyunk a vilég számítógép fogyaszóinak nagy hányada :D (100%?)
  • dez #12
    "A világpiacon 5db számítógépre is lehet igény" - egy fejes a számítógépes korszak elejéről
    "640 KB mindenkinek elég kell, hogy legyen/mindenre elég" - Bill Gates

    Na szóval ne viccelj, a mai teljesítmény még nevetségesen kevés is az igazán élethű 3D-s megjelenítéshez, vagy pl. egy M.I.-s személyi asszisztenshez, stb.
  • InterFoxSOFT #11
    Hova a fenébe fejlesztenek még?
    Tényleg nem nyugszanak amíg nincs mindenki otthonába egy atomerőmű!:)
    Ekkora teljesítményre egész egyszerűen nincs szüksége egy ÁTLAG felhasználónak...
  • nyalógép #10
    Jó lenne ha egymagosok is készülnének, az lenne ám a fogyasztáskirály!
  • Telpapa #9
    Na ez jo hir.Viszont még mindig fanyargok..nagyon sovány ez a 1-2 MB cache.
  • dez #8
    Ehhez nem ártott volna egy táblázat, kicsit áttekinthetőbb lenne úgy.
  • 05lampard #7
    Ezért már warn jár :)
  • Aspirin #6
    Volt pedig x2 3800+ még 90 nm-en, amelyik 35 volt a tdp-je.
  • zsolt320i #5
    hmm, pedig nagyon várok már egy 45 tdp-s proit a HTPC-mbe.
    szomorú...
  • Sanyix #4
    Csak nehogy terroristák kezébe kerüljön!