Gyurkity Péter

Intel: tizedére csökkenthető a chipek fogyasztása

Az Intel reményei szerint az új kutatási eredményekkel és anyagokkal, valamint az eddigi fejlesztések ötvözésével tizedére csökken majd a chipek fogyasztása. Az AMD 50 milliót költ átszervezésekre.

Az érdekes jóslatot - amely egyelőre inkább a reménykedés kategóriájába illeszkedik - az Intel innovációs blogjában tették közzé, amely az új anyagok és kutatási munkálatok várható eredményeit sorolja fel. A technikai részletekről természetesen nem sokat közölnek, ám azt megtudhattuk, hogy a célok között szerepel a feszültség felezése, valamint a fogyasztás dráma mértékű csökkentése.

A processzorgyártó szakemberei ezt az úgynevezett "III-V" P-csatornás tranzisztorok kidolgozásával érnék el - a név arra utal, hogy a felhasznált anyagok a szilícium két oldalán helyezkednek el a periódusos rendszerben. A hasonló N-csatornás tranzisztorok már nagyjából egy teljes éve elérhetők, a két technológia ötvözésével pedig olyan új CMOS-áramköröket hozhatnak létre, amelyek révén elérhetővé válna mindkét cél. Számokban kifejezve ez azt jelentené, hogy a napjainkban felhasznált chipekhez képest a feszültséget a felére, a fogyasztást egytizedére csökkenthetnék, az új változatok pedig jóval kevésbé melegednének.

Amennyiben a kutatási munka sikerrel zárul (erre a jelenleg elérhető eredmények alapján még nincs garancia), a technológiát természetesen a központi processzorok mellett a grafikus vezérlők és a lapkakészletek esetében is felhasználhatnák majd, nem beszélve a különböző beágyazott, integrált megoldásokról. Az Intel egyelőre annyit árult el, hogy jelenleg a potenciálisan felhasználható anyagokat veszik sorra, és csak több éves munka során derülhet ki, hogy a kiválasztottak közül melyek esetében van esély a sikerre.

Ezalatt az AMD háza tájáról is érkezett érdekes hír, igaz ez inkább a cég pénzügyi helyzetével, terveivel kapcsolatos. A gyártó eszerint 50 millió dollárt költ az átszervezésre, amelynek keretében 13 millió megy el a különböző projektek lezárására, 7 millió bizonyos üzemek és részlegek megszüntetésére, 23 millió pedig a végkielégítésekre és egyéb kompenzációra. A mintegy 9 százalékos leépítés (amely nagyjából ezer főt érint), valamint a felső vezetők fizetésének ideiglenes jellegű csökkentése azonban segíthet megalapozni a stabil anyagi helyzetet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SuspiciousC #15
    Az IBM a maga teruleten a legtobb szabadalommal rendelkezo ceg. Nyilvanvaloan sok kutatas zsakutcaba jut, vagy tulhaladotta valik mire ipari alkalmazasba kerulhetne, de bizony ma is nap mint nap hasznalsz olyan technologiakat, amiket ok fejlesztettek ki. Azt persze nem art eszben tartani, hogy az elso felroppeno hirek kozott es akozott, hogy te ezt a dolgot az asztalodon lasd lehet el kell telnie par evnek.
  • dez #14
    Mondanál egy példát?
  • Sanyix #13
    nem, olvastam azt, de még soha sem láttam olyat hogy bármelyik ilyen hatalmas dolog forgalomba került volna, ezért még mindig kamunak tűnik.
  • dez #12
    A szilícium alapú félvezetőgyártás még mindig a legolcsóbb technológia, így csak akkor váltanak másra, ha már elkerülhetetlen. Ezen belül azonban jópár újítás történt az elmúlt években (de itt is csak akkor vezetnek be újításokat, ha feltétlenül muszály), mivel azok is drágítanak. Ilyen volt pl. az un. feszített szilícium, vagy pl. mostanában a HKMG (High-K + Metal Gates), vagy ennek átmeneti alternatívájaként (ill. később együtt is alkalmazni lehet a kettőt) az immersion litographyt, a csíkszélesség csökkentése érdekében. És még csak most jönnek majd a több félvezetőréteget tartalmazó chipek. De ha elérnek a szilícium határaiig, majd előszedik a korábbi egyéb lehetséges technológiákat. És addig is folynak a kutatások.
  • dez #11
    Mint nemrég írtam neked hasonló kijelentésedre, az IBM olyan alapvető kutatásokkal is foglalkozik (pl. az Intelhez hasonlóan, de őket is megelőzve), amik csak évekkel később jelennek meg piaci termék formájában. Vagy az IBM-nél, vagy akár más, kisebb cégeknél, akiknek nem lenne pénze az adott kutatásra, így licencelik a technológiát az IBM-től.

    ps. csak nem te is olyan leszel, aki behány valamit topikokba, aztán a továbbiakban nagy ívben tojik rá...?
  • Sanyix #10
    Ja, kb ezért írtam a #2-est, mert az ibm is folyamatosan hatlmas fejlesztéseket, egetrengető világmegváltoztató ötleteket hangoztat, és valahogy soha nem lesz belőlük semmi.
  • lamer the true #9
    Sajnos már annyi ötletből nem lett semmi, hogy már már gyanúsan lassan fejlődnek a processzorok mondjuk 10 évvel ezelőtthöz képest.
  • dez #8
    -egyenként (ma valahogy nem megy az írás :P)
  • dez #7
    Arra nem akarnak, mert nem megoldott a tömeggyártása és az áramkörkiképzés. Inkább a grafén van megcélozva, ami az előbbi fel nem göngyölt alakja, azaz atomi vékonységú szén-lap. Ezt már könnyebb gyártani, azonban az áramkörkiképzés itt is nehézkes, ugyanis egyenként más anyagok atomjaiból kell kiképezni azt.
  • torcipepe #6
    szerintem térjenek át szén-nanocsövekre