Berta Sándor

Jönnek a testhővel működtethető készülékek

A Fraunhofer Intézet Integrált Kapcsolók Intézetének (IIS) mérnökei egy miniatűr feszültségátalakítót hoztak létre.

Az eszköz a világ első olyan feszültségátalakítója, amely akár 20 millivolt bemeneti feszültséggel is működik. Mindez lehetővé teszi, hogy a különböző elektromos berendezések akár a környezetből közvetlenül kinyerhető energia segítségével is működtethetők legyenek. A szakemberek szerint akár az emberi test hőjét is fel lehetne használni a készülékek üzemeltetésére, igaz ehhez a hőt előbb egy generátor segítségével árammá kellene átalakítani. Ez azt jelentené, hogy mondjuk egy MP3-lejátszót az emberi hővel is működtetni lehetne, feleslegessé válnának az adapterek és az elemek. S mindez már nem utópia, hanem valóság.

A feszültségátalakító mérete 1,5 x 1,5 mm és - a generátorokkal összekötve - minden olyan területen alkalmazható, ahol igény van ilyen berendezésekre. Amennyiben az emberi test és a környező szoba hőmérséklete között már 2 Celsius-fokos eltérés van, az eszköz egy 4 négyzetcentiméteres hőgenerátorral összekötve képes 4 milliwatt áramot termelni. Ez elegendő a környezeti értékeket figyelő vagy a biztonsági szenzorok működtetésére. A feszültségátalakító további előnye, hogy akár napcellákkal is összeköthető.

"Már most is van egy olyan berendezésünk, amelynél a hőmérséklet mérésére és az értékek továbbítására ilyen eszközt használunk" - közölte Peter Spies, az IIS Teljesítmény-optimalizált Rendszerek Részlegének munkatársa. A kutatók úgy vélték, hogy első új típusú szenzorok már 1-2 éven belül megjelenhetnek a piacon. De az érzékelőkön kívül lehetnek más alkalmazási területek is, például az egészségügy, ahol a pulzusmérők és más berendezések működtethetők ilyen módon.

Az MP3-lejátszók és a PDA-k üzemeltetésére a mostani teljesítmény még nem elegendő, azonban hosszú távon elképzelhető, hogy az energiát az akkumulátorok feltöltésére használják fel. S egy napon, akár az elemek és adapterek nélkül működő készülékek is valósággá válhatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • alexalex #56
    és végre Magyarországon a tahógráf, hurrááá: http://hircsarda.hu/gazdasag/2-ingatlan/1536-nyers-fejlesztesek-a-miniszteriumokban/
  • Epikurosz #55
    Valami mozog.
  • Alvarez999 #54
    Köszönöm a linket, utánaolvasok. Eddig csak a ramjet-elképzeléséről olvastam, nem csak a sci-fi irodalomban.
  • kvp #53
    "Te magaslégköri EMP-robbantást említettél, ami ugye csak nukleáris lehet. Többször 10 vagy 100 km magasságra nem olyan könnyű feljuttatni egy nukleáris bombát, a beszerzésről nem is beszélve."

    Olvass utanna Bussard otleteinek. A fuzios kutatasai szep eredmenyeket hoztak. Sajnos mar meghalt, de azert meg lathatta mukodni az altala tervezett fuzios reaktort. (mondjuk az rovidtavon leolvasztotta magat, de ha robbantani akar valaki ez nem baj) A vicces az, hogy szinte a 20. szazad elejenek a technikajaval meg lehet csinalni, csak egyelore iranyithatatlan a folyamat.

    "de eredetileg az emberekbe épített chipek tönretételéről volt szó, nem pedig a hatósugárban található összes elektronika elpusztításáról."

    Igazabol en a nagy piros OFF gomb hasznalatarol irtam.

    A tudos akinek a munkajat szerintem erdemes lenne folytatni:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Robert_W._Bussard

    "A bíróságra gondoltam, mégpedig kizárólag köztörvényes bűncselekmények elkövetői esetében."

    Tehat csak a politikai aktivistakrol lenne szo elso korben. A bunozoket nem igazan szoktak elkapni, csak a tuntetoket. Egy bunozo nallunk altalaban csak ket esetben kerul bortonbe: a) feladja magat b) elfogjak kulfoldon.
  • johnsmitheger #52
    Sztem jó az alapötlet és nem feltétlen jelent problémát egy kis energia elvonás, viszont a csippes megfigyelés...

    Remélem a chip majd képes lesz kimutatni a szarási szokásaimat (sebesség, átlagos térfogat) és 10-es skálán mér is, hogy mennyire esett jól egy adott szarás :DDD Ehhez az egész megfigyelő rendszerhez kell majd egy jó hacker, aki valamilyen okból majd kicsit belekuszál az adatokba :)
  • Alvarez999 #51
    Te magaslégköri EMP-robbantást említettél, ami ugye csak nukleáris lehet. Többször 10 vagy 100 km magasságra nem olyan könnyű feljuttatni egy nukleáris bombát, a beszerzésről nem is beszélve.

    A fluxuskompressziós módszer hatásfoka jobb ugyan, ám az energia mégis sokkal kisebb, ezért csak lokális (párszáz méter) kárt okozhat. Jól kiválasztott célpontok ellen bevetve hatásos lenne persze, de eredetileg az emberekbe épített chipek tönretételéről volt szó, nem pedig a hatósugárban található összes elektronika elpusztításáról.
  • Epikurosz #50
    Na, én sem úgy képzeltem el, hogy Gyurcsány bá majd eldönti, hogy kinek menjen csip a fülébe, mikor elsőként neki kellene beszerelni, sőt karpereccel társítva.

    A bíróságra gondoltam, mégpedig kizárólag köztörvényes bűncselekmények elkövetői esetében. Ez a csip főleg olyankor lehetne hasznos, amikor az előzetes letartóztatás ideje lejárt, de nem sikerült befejezni a nyomozást, és muszáj elengedni a delikvenst, aki majd önszántából méltóztatik megjelenni a bírósági tárgyaláson. De házi őrizetesek, vagy olyanok esetében is jó lenen a csip, akiket szabadulásuk után eltiltottak a közügyek gyakorlásától, vagy ....a többiről majd máskor.
  • SonicBoom #49
    Gáspár András - Kiálts Farkast regényében már 1990-ben leírta a kis reklám pókokat meg legyeket amelyek a test hőjét használva működnek, rádmásznak és ontják a dumát a füledbe...
  • kvp #48
    "Szúrjunk ki velük: helyeseljük a csipek beültetését, de csak bűnözőkbe."

    A gond ott van, hogy pl. a jelenlegi magyar kormany szamara az ellenzek tamogatoi a bunozok. Mutatja ezt az is, hogy mig a politikai tuntetokkel szemben mindg fellepnek, addig egy bunozoi csoport erodemonstraciojat megturik. Ez azert van, mert egy atlagos rablogyilkos nem jelent akkora veszelyt a jelenlegi hatalmukra mint egy atlagos magyar valasztopolgar. A bunozo egy relativ fogalom, mint ahogy a terrorista is az. Velemenyem szerint a nacik bunozok voltak (az orult vezetoiket nem vizsgalva), viszont mivel ok kepviseltek a hatalmat, ezert az artatlan allampolgaraikat neveztek ki bunozoknek. Ma magyarorszagon sem sokkal jobb a helyzet, legalabbis a vezetes hasonlo tuneteket mutat...

    A chipekrol meg annyit, hogy ha valaki azt hiszi nem tud barki emp bombakat epiteni, az nezze meg a kaliforniai diakok demostraciojat szemettelepi alkatreszekbol. Ez olyan mint az internet stabilitasa, aki meg tudna donteni az egesz jelenlegi halozatot az eleg ertelmes ahhoz, hogy ne tegye. Ez nem jelenti azt, hogy szukseg eseten nem kerulhet ra sor.
  • Epikurosz #47
    Szúrjunk ki velük: helyeseljük a csipek beültetését, de csak bűnözőkbe.