Berta Sándor

Új brit be- és kiutazási adatbázis

Nagy-Britanniában a 2005-ben elindított e-borders program keretében olyan nyilvántartást hoznak létre, amelyben tíz évig minden állampolgár utazási adatait tárolni fogják.

Az elképzelés leginkább a US Visit projektre hasonlít és a célja, hogy a hatóságok minden állampolgár minden utazásokkal kapcsolatos adatáról, információjáról hiánytalanul tudomást szerezzenek. A személyes profilokban tárolnák minden Nagy-Britanniát elhagyó vagy oda beutazó szigetországi állampolgár nevét, címét, telefonszámát, hotel- és jegyfoglalásokhoz kapcsolódó adatait, utazási útvonalait, valamint bank- és hitelkártya-információit. A brit hatóságok nagy fába vágták a fejszéjüket, ugyanis évente 250 millió útról van szó.

A mai napig titkos központban már jelenleg is 600-an dolgoznak. Az adatbázisban nem csak az adatokat gyűjtik össze, hanem azokat össze is hasonlítják a rendőrség, a szociális hivatalok és a titkosszolgálatok nyilvántartásában tárolt feljegyzésekkel. Kiszivárgott információk szerint a központ eddig 70 millió utazás adatait gyűjtötte össze és értékelte ki.

A brit belügyminisztérium hivatalosan megerősítette az adatbázis létezését és a terrorizmus, az illegális bevándorlás, valamint a szervezett bűnözés elleni hatékony harccal indokolta a létrehozását. Phil Woolas, a bevándorlási ügyekért felelős miniszter azzal védekezett, hogy az ország már most a világ egyik legjobban védett határaival rendelkezik és szeretnék ezt az állapotot a jövőben is fenntartani. "Csúcstechnikájú határvédelmi rendszereink lehetővé teszik a számunkra, hogy minden olyan be- és kiutazó személyt felderítsünk, aki nem hajlandó betartani a szabályainkat" - szögezte le a miniszter.

Az egyelőre nem derült ki, hogy a központ működése évente hány millió fontjába kerül a brit adófizetőknek, aki így gyakorlatilag a saját ellenőrzésüket finanszírozzák. Egyébként éppen a múlt héten hozta nyilvánosságra jelentését a brit felsőház alkotmányügyi bizottsága, amelyben követelte az ellenőrző rendszerek számának csökkentését. A testület indoklása szerint a megfigyelések és a személyes adatok gyűjtése aláássa a brit demokrácia tekintélyét. "Ugyan minden ellenőrzési intézkedés meghozatala kapcsán lehet a biztonságra és az állampolgárok védelmére hivatkozni, azonban nem engedhetjük meg, hogy egy Big Brother társadalommá váljunk" - hangsúlyozta Chris Grayling, a konzervatívok belpolitikai ügyekért felelős szakpolitikusa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mike at home #5
    akkor sem emelték fel az angolok a szavukat amikor gyakorlatilag bekamrezták egész Londont
  • Mike at home #4
    A britek legalább akkora marhák mint az amcsik
    hová lehet még fokozni ezt? később már azt is nyilvántartják ki hová jár dolgozni, hol veszi a kaját és mit? mit olvas, mit néz? vagy mit szarik?
    és a 600 dolgozót ki ellenőrzi? majd egymást figyelik meg?
    lassan elhatalmasodik fölöttünk a paranoia őrülete
    régebben a Zstálinista tipusú diktatúrákban csinálták ezt. E felé haladunk megint? A gyerekek mikor jelentik majd fel a szüleiket? És a házmester?
    és az angoloknak mindez mindegy?

    és azt sem értem, miért önmagukat tartják nyilván. ha haza megyek, minek lakom hotelben? vagy az az érdekes, hogy hová megyek angolként nyaralni? azt fogják nyilvántartani? és ha csak úgy összevissza autókázom Franciaországban akkor az gyanús
    hazamenet a határon le kell adnom, hol voltam , mit csináltam? utinaplót kell vezetni? nem világos számomra

    azért néha örülök, hogy mi ennyire el vagyunk maradva a "fejlett" "demokráciáktól"
  • 05lampard #3
    ujjabb :D
  • GG #2
    Ohh de jó ujjabb angol adatbázis amit el lehet lopni vagy el lehet hagyni... :P
  • kisb92 #1
    Felháborító!