Gyurkity Péter

Csúszni fog a Vista SP2

Bár idén a Microsoft részéről egyértelműen a Windows 7 kapja a legnagyobb hangsúlyt, azért a Vista második javítócsomagjáról sem feledkeznek meg - ez azonban egy hónapot csúszik, dacára minden sietségnek.

A friss hírek szerint ugyanis a Vista SP2 nagyjából egy hónapot csúszik majd, mégpedig azért, mert az eredetileg februárra tervezett Release Candidate, vagyis megjelenésre elméletileg kész verzió helyett egy korai változat érkezik majd, amely lehetővé teszi a maradék nagyobb hibák kiszűrését (amelyek miatt esetleg vissza kellene hívni a frissítést), mielőtt érkezik a valódi RC verzió.

A fenti csere pedig az útitervben azt jelenti, hogy az RC valamikor márciusban jelenhet meg, a javítócsomag végleges változata pedig legkorábban a második negyedévben lát majd napvilágot. A csúszás azért is fájó a szoftvercég számára, mert a kiadást szeretnék minél hamarabb letudni, hogy ezt követően minden erővel a Windows 7 érkezésére koncentráljanak - természetesen a megfelelő felhajtás keretében, amiben nagy segítséget jelentettek az igencsak jóra sikerült első bétaváltozatok. A menetrendet illetően ezen kívül csak azt tudhatjuk jelenleg, hogy az RTM verziót követően 6 héttel várható a hivatalos webes megjelenés.

Rövid emlékeztetőül álljon itt egy összefoglaló a Vista SP2 várható tartalmáról: Windows Search 4.0 (amely az Office Outlook 2007 és Office OneNote 2007 szoftverekben is megtalálható) a hivatalos álláspont szerint a gyorsabb és pontosabb asztali keresésekért, a VIA 64 bites processzorainak teljeskörű támogatása az operációs rendszeren belül, Bluetooth v2.1 támogatás és Windows Connect Now Wi-Fi beállítások, a DirectX kiegészítése és a sebesség javítása, a teljesítmény növelése a nagyfelbontású tartalmak streamelése esetén, natív Blu-ray pörkölés támogatása, UTC időzónák támogatása az exFAT fájlrendszer esetében (az eltérő időzónák közötti fájlszinkronizációs gondok megelőzésére), valamint néhány egyéb kisebb-nagyobb javítás és frissítés.

Az idei első félév tehát még a Vista jegyében telik el, az ősz azonban várhatóan a Windows 7 érkezését is jelenti majd (legalábbis az optimistább előrejelzések szerint) - kérdés, hogy milyen sorsra jut a Vista, amennyiben az utód jobbra sikerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #93
    Na meg még ennyi:

    "Cutler had been developing a follow-on to VMS at DEC called Mica, and when DEC dropped the project he brought the expertise and around 20 engineers with him to Microsoft. DEC also believed he brought Mica's code to Microsoft and sued.[2] Microsoft eventually paid $150 million U.S. and agreed to support DEC's Alpha CPU chip in NT."

    Itt azért valszeg nem csak a szakértelem került át a M$-hez.
  • mrzool #92
    Nem ismerem sem az idevonatkozó amerikai törvényeket, sem az állítólagos DEC per részleteit.

    Microsoft hired a group of developers from Digital Equipment Corporation led by Dave Cutler to build Windows NT, and many elements of the design reflect earlier DEC experience with Cutler's VMS and RSX-11.

    Ennyi. Az MS valszeg többet fizetett, vagy csak a csávókák megunták a kemény michigeni telet, és átcuccoltak Seattle-be, odamentek kódolni. Szerinted hogyan kellene történnie? Az IT szakmában mindenkinek törölnie kéne az agyát munkahelyváltáskor, nehogy átvigyen / továbbfejleszthessen valamit a következő munkahelyén?
  • mrzool #91
    "De a legtöbb otthoni felhasználó nem 2000-ről tért át XP-re, hanem ME-ről és 98-ról!!"

    És ez kit érdekel? Most szakmailag beszélgetünk vagy csak úgy sztorizgatunk? Én pl. sosem használtam ME-t, és 2000-ről tértem át XP-re.
  • balee66 #90
    Áhhh de te nem érted amit mondani akarok!!
    Tudom, hogy az uccsó DOS alapú Windows a ME volt!
    Tudom, hogy XP elődje a 2k!
    De a legtöbb otthoni felhasználó nem 2000-ről tért át XP-re, hanem ME-ről és 98-ról!!
    Mindegy, nem érted...
  • NEXUS6 #89
    Abszolút igazad van!

    Valszeg a M$ merő felebaráti szeretetből fizetett peren kívül a DEC-nek 150 millió $-t, meg egyezett meg velük, hogy portolja a WinNT-t DEC gépekre, amikor azok bíróság elé vitték az ügyet! Szó sem lehet szellemi tulajdon, pláne kódok jogosulatlan felhasználásáról, áááá dehogy, még nyomokban sem!!!!
  • mrzool #88
    Nem nyert, pedig már többen is elmondták, nem tudom miért nehéz megérteni....

    A DOS alapú vindóz az ME-vel meghalt, és az XP elődje a 2000. W2k-ból is volt kliens és szerver változat, mint ahogy NT4-ből is.

    http://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Microsoft_Windows#Product_progression
  • balee66 #87
    Ezért is hagytam ki a Win2003-at, az is szerver rendszer.
    Szerver vonal: NT3.1->NT3.5->NT3.51->NT4.0->Win2k->WinS2003->WinS2008
    Desktop: Win3.1->Win95->Win98->Win98SE->WinMe->WinXp->Vista->Win7
    Ngayjából...
  • balee66 #86
    Igen, tudom, tisztában vagyok vele.
    De ha desktop vonalat nézzük, akkor WinMe-ről és 98-ról a legtöbben XP-re váltottak, a Win2000 inkább szerver oprendszer volt.
    Ezért írtam így, az átlagfelhasználó szempontjából tekintve.
  • A1274815 #85
    "Win95->Win98->WinXp->Vista"

    Kkhmmm!

    Helyesen NT3.1->NT3.5->NT3.51->NT4.0->Win2k->WinXP->(WinS2k3->)Vista.
  • mrzool #84
    És ön hány oprendszert is írt, hogy ekkora szakértőnek tetszik lenni?

    Egyébként ha jobban megkapargatnánk, nyilván jóval több feature-t lehetne összeszedni, most csak felsoroltam párat, amivel rendszeres használat közben már találkoztam, és jó volt, hogy benn volt.