Gyurkity Péter

Intel: átveszik a vezetést a mobil chipek

Az Intel előrejelzése szerint a vállalaton belül már idén átvehetik a vezetést a mobil számítógépekhez szánt chipek, miközben a gyártástechnológia terén egy másik fontos váltásra is készülnek.

A várható változásokról Paul Otellini, a gyártó vezérigazgatója beszélt az elemzőknek megtartott konferencián, kiemelve, hogy a korábban 2009-re prognosztizált váltás még idén bekövetkezik. Ez azt jelenti, hogy az Intel gyártósorairól az asztali chipeknél is több mobil processzor kerül majd le, ami különösen a Centrino-vonalon kedvező hír, nem beszélve a most bemutatkozó Atom sorozatról.

A hír nem meglepő, hiszen a cég már korábban megfigyelte, hogy egyes régiókban évek óta egyre erősödik a mobil számítógépek és ezzel együtt az ezekbe szánt chipek térhódítása. Különösen igaz ez Japánra, ahol a laptopok és noteszgépek minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvendenek, ám másutt - és itt példaként említik Kelet-Európát - még ennél is fontosabb az árcímke, ami miatt az asztali gépek továbbra is tartják erős pozíciójukat. Nem kérdés azonban, hogy minden idő kérdése és a mobil termékek folyamatos árcsökkenése megnyithatja az utat ugyanazon folyamat előtt - persze ehhez az is kellene, hogy Európában ne 1,5 vagy 2-szeres áron jussunk hozzá ugyanazon termékekhez.

A másik fontos váltás a cég háza táján a 45 és 65 nanométeres gyártástechnológia arányának megváltozása. Itt a harmadik negyedévben következhet be a nagy esemény, ekkora már több újgenerációs chip gördülhet le a futószalagról, vagyis az Intel mindent megtesz, hogy elárassza a piacot, mielőtt még az AMD is megkezdi a 45 nanométeres csíkszélesség széleskörű alkalmazását. Ilyen chipeket jelenleg csak két üzemük gyárt, ám idén még kettő csatlakozik hozzájuk, ezzel is növelve a cég esélyeit.

Eddig összesen 8 millió 45 nanométeres processzort szállítottak le - a váltás eredményeként a Penryn család minden területen átveszi majd a vezetést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JTBM #15
    Van ilyen, csak elég ritka és elég drága is. A mobil proci jóval drágább, mint az asztali.
  • nyalógép #14
    Csak azt nem értem, hogy miért nem gyártanak asztali gépbe való mobil processzoros alaplapot is energiatakarékosságával és halkságával lehet befutó lenne.
  • JTBM #13
    A cikk arról szól, hogy az intel az idén már ugyanannyi mobil és PC processzort gyárt. Teljesen mindegy, hogy mibe is építik be a végén.

    Egy laptop mindig kevesebbet fog fogyasztani, mint egy PC, de egy PC meg mindig sokkal gyorsabb lesz, mint egy laptop (azonos árfekvésben).

    Egyébként most gondolkozom azon, hogy rendszeresíteni kellene otthonra egy laptopot P2P számára. Alapjáraton kb. 10W-t eszik, szemben a PC-m kb. 100W-os alapjárati fogyasztásával.

    Játszani viszont a laptop nem ideális. A játékgépek biztosan PC-k maradnak még egy jó ideig. (Konzolos játék - az egy másik műfaj...)

    Viszont a összes számítógép csak kis részén játszanak komoly játékokkal rendszeresen. Sokkal többen vannak azok, akik csak dolgoznak v. neteznek v. filmet néznek. Mivel a nagyteljesítményű CPU csak a komoly játékokhoz v. felhasználói programokhoz v. 1080p-s filmek nézéséhez kell, ezért szvsz akár 20%-ig is kiszorulhat a PC a piacról a laptop javára.
  • Visor #12
    Való igaz, hogy az átlag usernek elég egy notebook, de aki tuningolja és a teljesítményre hajt (amennyit megenged a buxája), az nem éri be ennyivel. Náluk mindig is PC lesz a favorit. Amúgy szerintem még mindig a PC van többségben, csak maga a kompletten, gyárilag összeszerelt számítógépek eladásai csökkentek. Ugyanis ha veszel egy PC-be hardvereket (Alaplap, CPU, RAM, GPU, HDD, Ház, Táp stb.), az nem úgy van mintha kompletten vetted volna meg a gépet. Azzal te csak egy vagy több hardvert vettél a gépbe, amit egyénileg összeraktál. Ezzel maximum az adott gyártó részesedését, nyereségét növelted.:) Szóval ez az info számomra nem teljesen mérvadó. Egyesek (akik egyre többen vannak) inkább egyénileg, külön-külön megveszik a hardvereket és összeszerel(tet)ik. Azzal viszont egyet értek, hogy a laptopok eladásai nem kis mértékben nőttek.
  • asysoft #11
    Teljesítményben valóban nem jelentős a lemaradása a !Celeron processzorokhoz képest, viszont a SpeedStep mobil használatnál igen is jelentősen számít, s nem csak subnoteszeknél:) (Amúgy nem a Coreokkal jött be a SpeedStep, tudtommal már P3-as mobilprocesszorok is támogatták.)
    Hogy a cikkhez is hozzászóljak: sokan "asztali gépnek" is laptopot vesznek, mivel így nem kell kerülgetni a PC-t (értsd: asztali gépet) a sok vezetékével együtt, valamint esztétikusabb is...
  • tomcsa4 #10
    Jó, de ez a Coreokkal jött be, Celeron még a régi architektúrán alapszik, már nem is gyártják. Sebességben értettem hogy én szerintem nagyon jó. Persze subnoteszbe nem jó, oda Core kell!
  • Su0my #9
    aham... a éehető lexarabb mobil CPU a celeron:) pl nem tudja visszavenni a teljesítményét, így venti folyamatosan pörög, etc ;)
  • dronkZero #8
    Na ja, dokkoló, meg hazavinni. De azért nem ez az általános, meg a faszom vigye haza a melót... :P
  • zola2000 #7
    Munkahelyre is praktikusabb a laptop, az emberek haza tudják vinni a munkájukat, sokkal mobilabbak lesznek. A kijelzőről annyit, hogy az ember irodában beleteszi egy dokkolóba, aztán van egér, bill, monitor. Gyors gép csak játékra kellene, abban meg már lassan teljesen eltűnik a pc(ok 100%osan biztos nem tűnik el, de egyre jobban, mondjuk akkora soha nem lesz mint egy jól fogyó konzol)
  • waterman #6
    valószínűleg azért veszik át a vezetést a mobil chipek, mert több eszköz fogy amibe mobil chip kell, mint desktop. ne általánosíts kis hazánkból. máshol bemegy az ember a boltba és vesz egy laptopot és használja jó ideig, mert az átlag júzernek nem kell több.