SG.hu·

Intel Atom: teljes a kép

Az Intel fejlesztői fórumán végre felvázolták az egy hónappal ezelőtt bejelentett fejlesztések teljes családfáját. A Nehalem első példányai eközben a bemutatón 3,2 GHz-es órajelet értek el.

A vállalat még március elején jelentette be, hogy Atom néven új alacsony fogyasztású mobil sorozattal készül. Azóta sorra jelentek meg a kisebb-nagyobb részletek, most azonban végre teljes a kép, mivel az illetékesek a teljes családot bemutatták a fejlesztői fórum alatt.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Silverthorne kódnéven futó sorozat példányait alapvetően két csoportba oszthatjuk. Az első két változat, a 800 MHz-en futó Z500, valamint az 1,1 GHz-es Z510 400 MHz-es FSB-re támaszkodik, a HyperThreading technológia viszont hiányzik. Az 1,33 GHz-es Z520, az 1,6 GHz-es Z530, illetve az 1,86 GHz-es Z540 FSB-je már 533 MHz-en dolgozik, illetve itt már megjelenik a HyperThreading. Mind az öt változat kezeli az SSE3 utasításkészletet, a fogyasztás pedig a következőképpen fest: a leglassabb példány étvágya mindössze 0,6 watt, a leggyorsabbé 2,2 watt, míg a kettő között elhelyezkedő másik három chip egységesen 2 wattot fogyaszt.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Z500 és Z510 ezer darabos megrendelés esetén 45 dollárt kóstál, míg a Z520 65, a Z530 95, a Z540 pedig 160 dollárba kerül. A fenti chipek a korábban Paulsbo néven futó, immár System Controller Hub (SCH) chipkészlettel és vezetéknélküli illesztővel kiegészülve alkotják a Centrino Atom platformot, két PCI Express x1 bővítőhellyel, három SDIO és MMC memóriakártya porttal, valamint az elmaradhatatlan USB-vel. A memóriavezérlő legfeljebb 1 GB 533 MHz-es DDR2 memóriát kezel, illetve az integrált grafikus vezérlőt, amennyiben ez utóbbi helyet kap a megoldáson.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Nehalem generáció szintén bemutatkozott a tavaszi fórumon, mégpedig az első 45 nanométeres tesztpéldányokkal, amelyek 3,2 GHz-es órajelen futottak. A QuickPath Interface busszal, háromcsatornás DDR3-vezérlővel, SSE4 utasításkészlettel kiegészülő processzorok négy magot tartalmaznak, 4x256 kB másodszintű, illetve 8 MB megosztott harmadszintű gyorsítótárral. Az összesen 731 millió tranzisztort tartalmazó chipek jó eséllyel szállnak majd harcba az elsőbbség megtartásáért.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2008. 04. 04.. 04:14||#8
Fogd már fel, hogy más mikrokontroller is van a PIC-eken kívül, azoknál sokkal gyorsabbak is.
© kvp2008. 04. 03.. 21:37||#7
Ebbe mar csak memoriat es flast kellene integrani es mar kesz is lenne az olcso es jo mikrovzerlo. Meretben a jelenlegi pic-ek helyett tokeletes lenne, foleg dip tokozassal. (ha benne van a memoria, akkor boven eleg lenne ra kb. 40 lab, csak az i/o portokat kellene felforrasztani a chip melle)
© Abu852008. 04. 03.. 17:21||#6
Annyira azért nem, mert a Nehalem 45nm-en 731 millió tranyójával pokoli nehéz lesz gyártani. Maga a chip közel 300mm^2. Ha azt nézzük, hogy jelenleg a 107mm^2-es Wolfdale-bõl kimagasló a selejtarány akkor, az elsõ hónapok rázósak lesznek gyártás szempontjából.
Ha a TSMC, vagy az UMC gyártaná akkor rendben, de az Intel gyártástechnológiái jelenleg nem a legjobbak.
© dez2008. 04. 03.. 13:09||#5
Nem csak az AMD-ben egyébként. ARM, stb.
© dez2008. 04. 03.. 12:46||#4
A chipen belüli GFX magot még tervezhették.
© shabba2008. 04. 03.. 12:37||#3
Kizárt hogy õk tervezzék, hisz az utód Moorestown már System on Chip(SoC) lesz, intergrált memo vezérlõvel, igp-vel.

© Inquisitor2008. 04. 03.. 12:12||#2
Na jah, de desktop verzsön csak jövõ év elejére várható. Viszont biztató amiket eddig írtak. Csak ha az AMD nem csipkdi magát, akkor az Intel simán magasan tarthatja majd az árait ...

Más. A Paulsbo chipset IGP-jét a Power-VR csapata alkotta, azt hallottam elég ütõs. Jó lenne a késöbbi Inteles IGP-ket is INKÁBB õk terveznék, mint az Intel. 😉
© Axon2008. 04. 03.. 11:08||#1
Úgy látom forgatják a kést rendesen az AMD-ben.
A Nehalem proci paramétereit elnézve pedig igazán megindult a nyálelválasztásom.