Gyurkity Péter

160 GB-os SSD-vel indít az Intel

Egyre jobban körvonalazódnak az Intel SSD-vel kapcsolatos konkrét tervei, amelyek a nagy teljesítményre és az eddiginél jóval nagyobb kapacitásra helyezik a hangsúlyt. A processzorgyártó nagyot robbantana.

Az elmúlt napokban több információmorzsa is utat talált hozzánk, amelyek az elsőként elhangzott általános tervek bizonyos részleteit tisztázták. Azt már a múlt hétvégén megtudhattuk, hogy az Intel alaposan felgyorsítaná az SSD-háttértárolók sebességét és kapacitását, elősegítve ezzel azok elterjedését, ám most már jobban belelátunk a cég vezetésének elképzelésébe és képet alkothatunk a konkrét előnyökről is, amelyeket az optimista előrejelzésekben már számokkal is kifejeznek.

A szintén múlt héten megtartott befektetői találkozón Mooly Eden, a Mobile Platforms Group igazgatója, az Intel alelnöke tartott beszámolót a részleg konkrét terveit illetően. Előadása alatt többek között az is elhangzott, hogy a második negyedév során 1,8 és 2,5 hüvelykes SSD-meghajtókat fognak piacra dobni, amelyek 80-160 GB közötti kapacitást kínálnak majd. Korábban ezekről mindössze annyit tudtunk, hogy jelentős előnyöket kínálnak a vetélytársak - elsősorban a Samsung és a Toshiba - fejlesztéseihez képest, ám az nem derült ki, hogy pontosan miben is állnak majd ezen előnyök. Nos, a beszéd alatt ez is világossá vált, az Intel reményei szerint ugyanis az új SSD-háttértárolók a Seagate Momentus 7200.2 SATA-300 merevlemez sebességének 10-50-szeresét nyújtják majd.


A vállalat ugyanazon interfészre, a SATA-300 csatlakozókra támaszkodna, a nagy különbség, hogy az SSD számára nem jelent gondot a másodpercenként 100 MB adat átpasszírozása. Az, hogy miért pont a Seagate termékéhez mérték az új fejlesztések sebességét, és hogy az általuk nyújtott előny miért mozog ilyen széles skálán, az nem derült ki. Az viszont biztos, hogy az Intel igyekszik megkapaszkodni a szegmensben, mielőtt a két nagy rivális nagy előnyre tenne szert. A Samsung szintén a második negyedévben dobja piacra saját 2,5 hüvelykes változatát, míg a Toshiba májusban kezdi meg a 32-128 GB-os háttértárolók értékesítését.

Elemzők szerint a gyártók minden erőfeszítése ellenére nem túl valószínű, hogy az SSD az elkövetkező 1-2 évben széles körben elterjedne. A várhatóan magas ár elriasztja majd a vásárlók többségét, ennek mérséklődésére pedig még várnunk kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #23
    Úgy beszéltek, mintha az SSD 10x gyorsabb lenne, mint a HDD, pedig ez közel sincs így. Átviteli sebesség hasonló, egyedül a sok kis file egymásutáni olvasása a gyors, de pl. ezek írása éppenhogy lassabb is.
  • batyu #22
    kapacitas/ar arany
    -------------
    Ez mekkora butusság így tényként állítani...

    Egy warezolo series junky-nak biztosan, vagy valami megalomán felhasználónak, vagy aki nyers video anyagot szerkeszt (bár ott már a sebesség is számít).

    Viszont ahol 2-4Gbyte ram sem tud elég lenni, és így sok a file-cache, vagy egyszerűen csak a windowst kellene gyorsítani, vagy fejlesztéshez, ott egy folyamatosan 100-150mbyte/sec-et tudó, ~0 random elérési idejű háttértár maga a paradicsom :)

    Én is várom már hogy betegyek egyet a rendszernek + melónak... a filmek meg elférnek a sima vinyón.

    K.
  • V1G3C #21
    A lényeg ne csak a szerver kategoriába tegyék be, hanem pl notebookok is jol mennek vele (van is már ilyen Lenovo X300 és mások), így az ára is esni fog rendesen. Szerinem nem is kell neki 3 év. Asztali gépbe rendszernek használnám, tárhely problémára meg ott vannak a 750-1000 GB-os SATA diszkeke. De pl a EMC ha jol tudom cache funkcióra teszi a szervereibe. Fog ez kelleni sok mindenkinek.
  • Inquisitor #20
    Nem tudom mit bírt egy régi 30 gigás vinyó, 10-12Mb/sec? Egy mostani gyors HDD tud ilyen 130MB/sec olvasást, és 110MB/sec írást, persze a lemez pereménél (belül kb. fele) ahol a legnagyobb a szögsebesség. Egy nem legújabb, de mostanában kapható "átlag" vinyó tud 70-80MB/sec olvasást. Egy csúcs 1TB-os SAS vinyó 300MB/sec-et, ugyan ez FC verzióban 400-at, de ezek meg 15.000-en pörögnek ugye, és a vezérlő kártya annyi hozzá, mint egy fél konfig.
    Az SSD-nél nem a "sebesség" amitől olyan szuper, hanem az elérési idő. Vegyük figyelembe, hogy a szima adatmásolást, ill. ilyan folyamatos adattöltögetést (video?) leszámítva a rendszer pici fájlok sokaságát olvassa be, és ezeknél hiába gyors a vinyó, ha tovább tart megkeresgetni őket, mint amíg betöltődnek.
  • juzosch #19
    Én mostmár kezdek szarni a 2TB-os kapacitásra. Csak nő-nő, de a vinyóm semmivel sem gyorsabb 300 gigásan, mint 30 gigásan. Illetve minimálisan, de tuti nem 10xesen.
    Ideje rágyúrni a sebességre is, szal hajrá SSD.
  • rigidus #18
    Ez fajlrendszer fuggo. Ez csak akkor lehetseges ha az operacios rendszered tamogat ilyen fajlrendszert, kulonben marad a hagyomanyos disk FS.
  • Inquisitor #17
    Olvastam eme hír másféle interpretációját, ott említették, hogy idén 40% SSD áresés várható, majd évente kb. feleződik majd az ára. Így reáli a három év, amit lentebb írt valaki.
  • Inquisitor #16
    "máris meg van oldva a csigalasuságú HDDk problémája"
    Lehet, de ha marad általánosan az IDE/SATA felület, akkor nem oldja meg azt a problémát, hogy minden HDD/SSD-re nézéskor "csuklik" a géped, és tök mindegy egymagos gagyi, vagy 4 magos csúcs proci van e, míg a nem megfizethető SAS/FC rendszereknél ugye nem a procit terheli telibe. Mert hiába egyre gyorsabbak a procik és a háttértárolók, ha aegyre több a procesz ami cseszteti a meghajtókat ...
  • Inquisitor #15
    "SSD-ben nincs mozgó alkatrész, így megbízhatóbb bármilyen mechanikus eszköznél."

    Ehhez képest nem jön kevesebb vissza flash cuccokból, mint HDD-ből. Sőt.
  • grobs #14
    A normalis utemet az SSD is meghaladja. Legpesszimistabb varakozasok szerint 100 ezer torlest/irast bir ki egysegenkent. Ez egy 8 GB -os darabnal 800 TB adatmozgas. Szerverbe, dinamikus teruletnek nem jo.