Berta Sándor

Hollywood megmentené a DVD-t

Számos hollywoodi filmstúdió ahelyett, hogy rohanna a Sony és a Blu-ray tábor karjaiba és az új technológiára váltana, inkább a DVD-filmeladásokat szeretné ösztönözni és növelni.

Az amerikai DVD-piac szereplői közel sem örülnek a formátumháború gyors végének és a Blu-ray győzelmének, mivel a döntés negatív következményeitől tartanak. Tavaly az amerikai piacon 3,2 százalékkal csökkentek a DVD-eladások és az ebből befolyó bevétel "csak" 15,9 milliárd dollárt tett ki. A piaci elemzők az idei évre sem jósolnak javulást. Az Adams Media Research szerint például a bevétel további csökkenhet egészen 15,4 milliárd dollárra. Érthető tehát, hogy a hollywoodi filmstúdióknak most kisebb gondjuk is nagyobb annál, minthogy a Blu-ray győzelmét ünnepeljék. Ehelyett a DVD-ket szeretnék újra vonzóvá tenni a felhasználók számára.

A stúdiók elsősorban a DVD promócióján szeretnének javítani, ezenkívül bevált megoldásokkal próbálják visszacsábítani a vásárlókat. Ilyen megoldás például az interaktív tartalmak elhelyezése a lemezeken. Abban a legtöbb piaci szereplő egyetért, hogy a DVD-eladások legnagyobb ellensége nem a Blu-ray, hanem az internet. Az Apple és más cégek agresszív letöltési szolgáltatás politikája jelentősen visszavetette a hagyományos lemezértékesítéseket. Az iTunes kínálatában jelenleg már 500 film érhető el. Hollywood válaszul digitális kópiáknak nevezett csomagokkal vág vissza.

A Fox a múlt hónap óta minden DVD-jéhez egy második lemezt is mellékel, amelyen a filmek digitális adatai találhatók meg. Így a vásárlóknak elég csak hazavinniük a korongokat, bemásolniuk a PC vagy a hordozható lejátszójuk merevlemezére és akár útközben is megnézhetik a műveket. Mivel az átmásolás csupán néhány percig tart, ezért gyorsabb, mint a letöltés. Az ötletet időközben átvette a Sony Pictures Entertainment, a Universal Studios, a Walt Disney és a Warner Brothers is. "Ezzel a megoldással a DVD újra a digitális forradalom középpontjába kerül és ismét nőhetnek az eladások" - jelentette ki Mike Dunn, a 20th Century Fox elnöke.

John Freeman piaci elemző ennek ellenére úgy véli, a megoldás ugyan egy lépéssel megelőzi az online szolgáltatásokat, azonban azzal a hollywoodi filmstúdiók is pontosan tisztában vannak, hogy a DVD nem kerülheti el a sorsát és hogy értékesítésük jelenlegi formája elavult.

Közel sem látja ennyire pesszimistán a helyzetet Oliver Trettin, a német Audiovizuális Médiák Szövetségének (BVV) vezetője. Ennek oka, hogy mind Németországban, mind nemzetközi összehasonlításban nem csökkent, hanem nőtt az eladott DVD-k száma. Ugyanakkor szerinte jó, hogy a formátumháború véget ért és hogy a küzdelemből egy szabvány került ki győztesen. "Sok filmbarát van, akik erre a jelre vártak. Így végre megvásárolhatják a nagy felbontású tartalmak megtekintéséhez szükséges eszközöket. Azonban véleményem szerint a DVD-piac még sokáig meg fogja dönteni a korábbi eladási és bevételi adatokat" - közölte a szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #28
    Kezdjük ott, hogy ha jót akarsz, menj színházba...
    Vájtszeműeknek... Ahh. Náhány év múlva magad is szégyelni fogod magad emiatt a butaság miatt. :)
  • dez #27
    Mind a kettő képrészlet, azonos képtartományból.
  • cateran #26
    Bla-Bla-Bla:) Mintha 1 humoristának jobbak lennének a poénja díszletek közt vagy az asztali szerepjáték rosszabb lenne mint a jelmezes-díszletes live:)
    Nem vitatom,a vájtszemüeknek tuti sokat számít,de a (nem reprezentatív:D) felmérés amit haveri körben csináltam,azt mutatja,hogy a népeknek bőven elég a dvdrip is,nemhogy a dvd vagy hd:)
  • Atyuska #25
    Hogy a fenébe lehet, hogy a mellékelt DVd képe ugyanakkora mint a hd dvd? Hát nem más felbontásban tárolódnak? :)
    Gondolom az átméretezés/interpoláció miatt kerülhettek rá plusz zajok arty gépén..
  • DJ Boss #24
    Ugye nem akarod velünk elhitetni, h a DVD élesebb a HDnál? :)
  • dez #23
    Nem mindegy, hogy milyen bitrátás mp3. A 192k-tól már elmegy. De aki 128k-sat hallgat, hát egészségére (broaaahhh).
  • dez #22
    Az alsó képnek úgy kellene kinéznie, mint egy fényképnek, ehhez képest nem túl szép, szal nem a legjobb példa. :)
  • dez #21
    Ez nagyon rossz szöveg... A részletgazdagság igenis nagyon sokat hozzátesz a hangulathoz.
  • Molnibalage #20
    Nem akarlak megsérteni, de ennél a dixvix kódolású 640x480-as filmeim szebbek 15 colos monitoron, mint HDDVD-n. Hogyan csináltad ezeket a felvételeket??

    DVD filmeknek olyan élves kontúrja van, hogy szinte vágja a szemgolyómat..
  • arty #19
    transformers dvd vs. hddvd:

    vs.