Gyurkity Péter

10. születésnapjára készül a Mozilla

Az alapítvány február második felében ünnepli meg egy évtizedes fennállását, ám egyelőre még ötleteket várnak a rendezvényhez. Tíz évvel ezelőtt vált elérhetővé a Netscape forráskódja, amely a kezdőlökést jelentette.

A Mozilla Alapítvány ugyanis a Netscape Communicator 5 forráskódjára építette saját szoftvereit, a Mozilla csomagot, amely a webböngészőt és a Thunderbird levelezőklienst foglalja magába. A kódot 1998. március 31-én tette elérhetővé a Netscape, ezt követően pedig megindult a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztése. Most a 10. évfordulóra készülve nagy összejövetelt terveznek az alapítványnál.

Egyedül azt kellene eldönteniük, hogy pontosan miből is álljon a rendezvény, ez ugyanis még nyílt kérdés. Az ötleteket a felhasználóktól várják, a Mozilla.org weboldalon pedig február 23-án ünneplik meg a jeles évfordulót. A Mozilla - amely eredetileg a Netscape Navigator egyik verziójának kódneve volt - nagy utat tett meg az indulás óta, különösen az utóbbi 3-4 évben terjesztve ki sikeresen a nyílt szoftverek felhasználói bázisát. Mára eljutottak oda, hogy egyes régiókban 20-30 százalékos a piaci részesedésük és bár a Microsoft egyeduralmát nem tudták megingatni, ők jutottak ehhez a legközelebb.

Az évforduló előtt Window Snyder biztonsági főnök egy újabb értesítőt tett közzé, amelyben a Firefox kezelőfelületén feltárt hibára figyelmeztet. Kiderült ugyanis, hogy a sebezhetőség mindenkit érint, aki feltelepített bizonyos "flat" kiegészítőket a böngészőben, úgy mint a Download Statusbar és a Greasemonkey, amelyek nem Java archívban tárolják a fájlokat. Az esetleges támadóknak megvan az esélyük a fájlok elérésére, ezzel pedig nem várt fejlemények következhetnek be.

A fejlesztők alacsony prioritásúként jelölték meg a javítást, a sebezhetőséget pedig tovább vizsgálják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #5
    Inkább az opera.
  • beatz #4
    akkor már Linus ugye...
  • JeD #3
    LOL, azt én is néztem. Fel kéne venniük egy Linuxot is :)
  • tomcsa4 #2
    Szeretem a Mozilla Firefoxot, nagyon gyors, kényelmes! Egy bajom van vele (de ez javítva lesz Firefox 3-ban), hogy nagy memóriaigénye van (100, de akár 250MB-ot is levesz).
  • Wilddog #1
    "Window Snyder biztonsági főnök"

    Jó neve van. :D