Gyurkity Péter

Egymást szapulják az IE és a Firefox fejlesztői

Kissé eldurvult a hangnem a Mozilla és a Microsoft között, miután utóbbi egy elemzéssel igyekezett bizonyítani, hogy saját megoldása biztonságosabb a nyílt böngészőnél. A Mozilla értelmetlennek, sőt károsnak találja az analízist.

Történt ugyanis, hogy Jeff Jones, a Microsoft Trustworthy Computing csoportjának igazgatója egy friss elemzésben sorra vette a két böngésző biztonsági frissítéseit, azok számát és besorolását, mégpedig a Firefox 2004. novemberi megjelenése óta. Ebben arra következtetésre jutott, hogy az Internet Explorer áll jobban, mivel - és itt jön a rázós rész - kevesebb javítást adtak ki hozzá, mint az alapítvány a nyílt forráskódú szoftverhez.


Erre válaszul Mike Shaver a Mozilla részéről az eWeek-nek adott nyilatkozatában finoman szólva is értelmetlennek találta az elemzést, aláhúzva, hogy annak káros hatásai is lehetnek. "Csak azért, mert az Egyesült Államokban több fogat tömnek be, mint egész Afrikában, még nem jelenti szükségszerűen azt, hogy az amerikaiak foga rosszabb állapotban van" - hozta fel példának az egészségügyet Shaver, kiemelve, hogy az ilyen elemzéseket még talán iskolások sem követnek el, hát még egy komoly szakember.

Más szavakkal kifejezve a problémát arra hivatkozott, hogy Redmond nem gondolhatja komolyan ezt az állítást. A Mozilla egyértelműen sokkal nyíltabban kezeli a biztonsági frissítések kérdését és gyakrabban foltozza be a fel-felbukkanó hibákat, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a szoftverben több hiba van. Igyekeznek azonnal figyelmeztetni a felhasználókat és felhívni a figyelmet a friss javításokra, ezt viszont a jelek szerint a Microsoft hibának tartja. Shaver feltette a költői kérdést, miszerint nem kellene inkább a másik csapatnak is a hibák kijavítására koncentrálnia, ahelyett hogy ilyen elemzéseket készítenek?

A Microsoft válaszát nem ismerjük, ám nyilvánvaló, hogy a reagálás nem váltott ki örömhullámot Redmondban. Kíváncsian várjuk, hogyan alakul a két tábor viszonya ezt követően.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Baldric #145
    Én úgy gondolom hogy nekem is ugyanazt csinálja az Indapass, mint neked, de nálam tényleg elég 2-3 szor rákattintani a frissítésre, nem is kell megvárni hogy lefrissüljön, csak ha már megváltozott a cím, akkor kell megvárni hogy betöltődjön, és ez tényleg csak 1-2 másodperc.
    Griphons, veled viszont ismét nem értek abban egyet hogy nem lehet az Operás kényelmi funkciókat kikapcsolni, mivel elég ügyesen sikerült integrálniuk az olyan funkciókat mint az egérgesztus, vagy e-mail kliens stb..., és ezek egy részét megkérdezi hogy szeretnéd e használni, a másik része pedig addig nem elérhető amíg be nem kapcsolod, ilyen például az e-mail kliens. Ezek nagy előnye egyébként az hogyha nem használod akkor nem is indulnak el, tehát nem használják fölöslegesen az erőforrásokat.
    Ezt is írtad néhány funkcióról: "A professzionális fejlsztőnek pedig csak útban vannak". Erre jó lett volna ha írsz egy példát, mivel jómagam is fejlesztő lennék, persze nem professzionális, de én nem találkoztam ilyennel, sőt. Az igaz hogy az alap operás fejlesztői eszközök nem mérhetők a foxos kiterjesztésekhez, de ha az ember használ bookmarkokat, sajátgombokat, user-scripteket stb..., akkor szerintem sokkal nagyobb hatékonyságot el lehet érni mint a foxban. Írok 1-2 példát, amik nálam gombokon vannak:
    1. az oldal elemeire mutatáskor ír részletes információkat az adott elemről, szinte mindent amire szüksége lehet az embernek ;
    2. gombnyomásra mutatja az oldalhoz tartozó css-t, vagy forráskódot, vagy amit akarsz, és ezt szerkesztve változik az oldal (és mivel ezeket külön szerkesztőben is meg tudja nyitni, még jobbnak is találom mint a foxos megfelelőjét);
    3. a jegyzet funkció is megkönnyíti a dolgokat, mert ha mondjuk egyszer találkozok egy érdekes tutoriallal (vagy bármi mással), csak kimásolom jegyzetbe a címét, és ha bármikor szükségem lesz rá könnyen megtalálhatom (ezt persze könyvjelzőkkel is meg lehet tenni, de a két megoldás közti különbség óriási, próbáljon csak valaki több száz könyvjelző közt rendet rakni);

    Számtalan egyéb eszköz létezik a minialkalmazások, power button-ok stb. közt amiket felsorolni szinte lehetetlen, gondolom hogy szinte mind megtalálható a fox-ban is (a bookmarkok mindegyike használható ott is), de a lényeg szerintem az, hogy mindkét böngésző esetében szükséges ehez némi utánnajárás, és ha az ember csak az egyik böngésző esetében veszi erre a fáradtságot, akkor ne kritizálja a másikat.
  • Epikurosz #144
    amúgy írtam az Inda Gépháznak, na.
  • Epikurosz #143
    mamma mia!
    nem szapulom én az O/A-t, csak mertem leírni a véleményem.

    Az index.hu-nak meg nem tartom érdemesnek írni, mert úgyis fittyet hánynak a reklamációmra.
  • rigidus #142
    > Rigidus: kezdesz önmagadnak ellentmondó állításokat is leírni.

    Ezt hol tettem meg?

    > Úgy látom nemcsak a internetes alkalmazásokkal, vagy a böngészőkkel, de az internetes protokollokkal sőt a jelenleg használt fájlrendszerekkel is gondod van.

    Azert a vegere csak beletrafaltal.

    > Meg is találtam számodra a tökéletes megoldást

    Maradjunk annyiban, hogy a "megoldasaidat" tartsad meg magadnak mert nem feltetlenul masok is a beletorodesbe vagy "fej a homokba" hozzaallassal orvoslnak problemakat.

    Tovabba, ha hianyosak az ismereteid, hasznosabb lenne ha nem reklamoznad, hogy fejleszto vagy, vagy ha mar mindenaron kikivankozik akkor talan okosabb lenne nem hangoztatni az alapismeretek-beli hianyossagaidat, de legfokepp nem minositeni olyanokat akik az adott szakteruleten evtizedes tapasztalatokkal rendelkeznek es otthonosan mozognak. Gondolok itt tortenetesen vektorgrafikus formatumoknal bedobott 10MB-os peldadra amibol vilagosan leszurheto, hogy tobbek kozott sem terinformatikaban, sem adatszerkezetekben nem vagy jartas - amelyek a valodi szoftverfejlesztesnek talan a legfontosabb kriteriumai.

    > Na többet nem írok ebbe a topicba, nem kell aggódni :)

    Eddig ez volt a legertekesebb gondolatod.
  • Griphons #141
    Baldic: Valóban, az Operában rengeteg "kényelmi" funkció van beépítve. A gond csak az, hogy nem lehet lelőni őket, sem kikapcsolni. Ezek többsége olyasmi amit az egyszeri user nem is használ. A professzionális fejlsztőnek pedig csak útban vannak. Amellett pedig én sok olyan kiegészítőt használok FF-ben, amit Operában nem találok meg, ugyanakkor a munkám megkönnyítéséhez szükségem van rájuk.
    Ennek ellenére hiszed vagy sem van Opera telepítve a gépemen, mert időnként pár weboldal működését tesztelnem kell az alatt is, de nem szeretem használni.

    Rigidus: kezdesz önmagadnak ellentmondó állításokat is leírni. Ennek így nem sok értelme van. Te alapjaiban akarod megváltoztatni az egész digitális rendszert. Úgy látom nemcsak a internetes alkalmazásokkal, vagy a böngészőkkel, de az internetes protokollokkal sőt a jelenleg használt fájlrendszerekkel is gondod van.
    Meg is találtam számodra a tökéletes megoldást: dobd ki az ablakon a gépedet, úgyis csak megrontják az életed, és ilyen szörnyű dilemmákba hajszolnak, mint " ó miért is használjam a számítógépet, meg az internetet, amikor ennyire sz@r az egész". De ne aggódj, hamarosan jönnek az analóg számítógépek. Ha a helyedben lennék - de jó hogy nem vagyok - gyorsan megtanulnék mindent amit az analófokról tudni lehet, hogy én fejleszthessem rájuk az IP protokollt. Sok sikert.

    Valóban, ahogy smv meg is jegyezte a W3C nem kötelező érvényű szabványokat tesz közzé. Ezek valóban csak ajánlások, de a legtöbb fejlesztő nagyon is komolyan veszi ezeket az ajánlásokat. Miért? Nem azért mert szeretik a felesleges munkát. Hanem azért, hogy a weboldalak egységes szerkezetűek legyenek, ezáltal a böngészőknek is kevesebb hibával kell találkozniuk, így gyorsabbá és megbízhatóbbá váljanak. Ez kicsit pátoszosra sikerült, de ez van.

    Na többet nem írok ebbe a topicba, nem kell aggódni :)
  • smv #140
    Ezesetben nem az Operát kellene szapulni, hogy rossz, hanem az oldal fejlesztőinek szólni, hogy hibás a kódjuk.
  • Epikurosz #139
    nem 1-2 mp késés, és nem elég az oldal frissítése. Egyszerűen, ha azt mutaja, hogy be vagyok lépve, de semmilyen szolgáltatást nem tudok elérni, pedig kiírja, hogy mi az emilcimem, mik a nikjeim, de amikor konkrétan fórumozni akarok, akkor kéri, hogy lépjek be, és hiába írom be a mailcímem és jelszavam, falra hányt borsó.
  • Baldric #138
    Az Indapass-al valóban van néhány probléma, de ez valójában nem az Opera hibája, hanem sajnos az oldal hibás, erről a hibáról ugyan nem vesz tudomást a többi böngésző, de az Opera nem szereti a fejlesztők hibáit, egyébként szerintem nem sok oldal van ami nem működik Opera alatt, legalábbis én nem találkozom velük. De természetesen van megoldás, miután bejelentkezel kattints a frissítésre, ha a cím nem változik, akkor kattints megint, ezt általában elég 2-3-szor megcsinálni, ezt az 1-2 másodperces késést szerintem el lehet viselni.
  • rigidus #137
    JAV: Felhasznaloi keres a szerveroldalrol --> kliensoldalrol

  • rigidus #136
    packeteket --> packetekre