Berta Sándor

Megjelent a Firefox 3 béta 1

Hivatalosan is megjelent a népszerű böngésző harmadik kiadásának első bétaverziója. A program már számos nyelven letölthető, de a fejlesztők szerint még bőven akadhatnak benne hibák.

A Firefox 3 béta 1 legfontosabb újdonsága a Places alkalmazása, amelynek segítségével az eddigi könyvjelzők és a History, vagyis a korábban megtekintett weblapok listája egy közös adatbázisban egyesül, amelyen belül természetesen kereséseket indíthatunk. Ezenkívül jelentősen növelték a biztonságos böngészést segítő funkciókat, javult például a weboldalak felismerése, a kártevőkkel szembeni védelem, sőt a szoftver már azt is jelzi, ha egy nem stabil kiegészítőt akarunk telepíteni.


A szakemberek javítottak a kiegészítők telepítésén: a Firefox 3 már új letöltési menedzsert kapott, amelybe akár meglévő vírusirtónkat is integrálhatjuk, így már letöltések közben ellenőrizhetjük a fájlokat. További újdonság az egyetlen kattintással megvalósuló könyvjelző-mentés, emellett az eddiginél jóval könnyebben kereshetünk könyvjelzőink között, lehetőség van akár egészoldalas nagyításra és jelentős mértékben gyorsult az oldalak betöltése is. A Firefox legújabb verziója a Gecko 1.9-es motorra épül és már teljes mértékben támogatja a Windows Vista és a Mac OS X operációs rendszereket.

A cél az volt, hogy a szoftvernek köszönhetően még egyszerűbben, könnyebben és biztonságosabban böngészhessenek a felhasználók a világhálón anélkül, hogy a gyorsaságról és a stabil működésről le kellene mondaniuk. Ugyanakkor a fejlesztők nem véletlenül hangsúlyozták néhány nappal ezelőtt, hogy már 11 ezer hibát azonosítottak és javítottak ki az elmúlt időszakban, de a béta verziók és a végleges változat még mindig körülbelül 700 kisebb hibát tartalmaznak majd, amelyeket utólag orvosolnának. A Firefox 3 végleges változata a tervek szerint várhatóan 2008 első félévében jelenik majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • samuzsolt #19
    nekem iszonyatosan belassítja a gépet iwiwnél... amúgy gyors nagyon
  • Axon #18
    Megjelenés 2008 első félévében??
    Ez sajnos 2008 június 30-át is jelenhet...
  • phoenix1 #17
    Minden gond nélkül. :)
  • csimpok #16
    Én feltettem, minden beállítást átvett, alig érzek valami különbséget, talán amokir az url első pár betűjét írom be akkor az automatikus kitöltés elég furcsán viselkedik, de más bajom nincs vele.
  • DjDano #15
    Fel lehet tenni 2.0 mellé vagy összeakadnak?
  • phoenix1 #14
    Szerintem is nagyon jó. Ezerszer gyorsabb mint a 2+. Azért van benne egy-két dolog amit majd remélem javítani fognak. Pl. a könyvjelzők kezelése sem úgy néz ki mint a fenti képen. 3.02pre
  • fixpont #13
    Akkor ha mar ilyen sok a szakerto itt, akkor a 2-esben hogy lehet beallitani, hogy a jelszavas proxyra ne kerdezzen ra mindenegyes ujrainditaskor? Mert igaz, hogy a passwd manager miatt csak egy "OK"-ot kell nyomnom, de idegesit, es nemtudtam meg kikapcsolni.
  • drizzt1666 #12
    Nekem bejövős nagyon
  • pedrohsi #11
    hmm ez tényleg brutálgyors - meglátjuk ilyen marad-e egy hét múlva is :)
  • Wittgen #10
    Majd használom, ha elkészül a végleges. Addig is megteszi a 2.x verzió.