Gyurkity Péter

Az Intel Kínában népszerűsíti olcsó PC-jét

Kínai források szerint a processzorgyártó a hatalmas piacon is népszerűsíteni szeretné saját olcsó megoldását, míg az Asus némileg később rajtol el az Eee PC-vel, ám még mindenképpen az OLPC laptopja előtt.

Az Intel terveiről John Davies, a World Ahead program igazgatója beszélt a kínai lapoknak adott interjújában, kiemelve, hogy a Classmate PC kitűnő megoldást jelentene az ország iskoláiban, természetesen elsősorban a tanárok, illetve a hátrányos helyzetben lévő iskolások számára. Ezzel a vállalat jelezte, hogy nem mondanak le a hatalmas piacról, sőt szeretnék kiaknázni az abban rejlő lehetőségeket, lekörözve a rivális platformokat.

Mindez kellemetlenül érintheti az OLPC-t, amely november végén dobja piacra a százdollárosnak is nevezett laptopot, ám az Intel sem áraszthatja el rögtön készülékek millióival a piacot. A sorozatgyártásra szerződött Elitegroup Computer Systems (ECS) a tervek szerint idén legfeljebb 200 ezer példányt szállít majd le, az igazi felfutás csak jövőre várható - csakúgy, mint az OLPC esetében, amely nem kevesebb mint 3 millió laptopot szeretne jövőre biztosítani.


Balra a "száz dolláros" OLPC, jobbra a Classmate PC

Eközben természetesen az Asus is készül, amely Eee PC néven fejleszti saját megoldását. Ez a készülék az eredeti elképzelések szerint most jelent volna meg, ám a cég jelezte, hogy a debütálást októberre halasztják. Ennek fő oka az elmúlt hetekben beérkező számos vélemény és kritika volt, amelyekben többek között a linuxos szoftverek hiányát kifogásolták. Éppen ezért a gyártó az alternatív platform képviselőiről is gondoskodik, vagyis az olcsó asztali PC-ken a Linux operációs rendszer is megtalálható lesz.

Az Asus a másik két versenyzőhöz hasonlóan képzeli el a sorozatgyártás felfutását: idén 2-300 ezer darabot szeretnének leszállítani, jövőre pedig 3 millió PC készülhet el. Hamarosan kiderül, melyik platform számíthat nagyobb népszerűségre a célországokban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)