Gyurkity Péter

Négymagos laptopokat szeretne az Intel

Az Intel komoly terveket dédelget a mobil szegmensben: tovább csökkentenék az ikermagos chipek fogyasztását, amit egy tűrhető étvágyú négymagos változat egészítene ki a 45 nanométeres gyártástechnológia révén.

A processzorgyártó most napvilágra került elképzelése két fő feltételen alapul. Az első az ikermagos Core 2 Duo chipek fogyasztása, amely nem haladhatja meg a 25 wattot, tovább növelve ezzel az akkumulátorok élettartamát és működési idejét. A második feltétel a Core 2 Quad négymagos processzorok mobil változatának megjelenése, amely viszont legfeljebb 45 wattot igényelhet, kellő kompromisszumot nyújtva ezzel a teljesítményben és fogyasztásban.



Mindezt a 45 nanométeres Penryn processzorok felbukkanása teszi lehetővé, amelyek a kisebb csíkszélességnél és a felépítésnél fogva a cég szerint teljesíthetik majd ezen feltételeket. A fogyasztás leszorítása elsődleges fontosságú, hiszen a jelenleg elérhető Core 2 mobil ikermagos chipek 34-35 wattot fogyasztanak, ami még mindig magas a laptopok esetében. Még inkább nyilvánvalóvá válik ezen processzorok hátránya, ha a 2-3 évvel ezelőtt megjelent Merom chipek étvágyát vesszük alapul - ez ugyanis 25 watt körül alakult, vagyis az Intelnek az egyszer már teljesített feltételeket kell újra elérhetővé tennie.

A Montevina névre keresztelt mobil platform keretein belül megjelenő ikermagos Penryn processzorok 25, illetve 35 wattot fogyasztanak majd, a debütálás pedig 2008 második negyedévében, vagyis a következő nyár előtt várható. Első körben három változat jelenik majd meg, 3 MB másodszintű gyorsítótárral, 1066 MHz-es FSB-vel, valamint 2,13, 2,4 és 2,53 GHz-es órajellel. A négymagos példányok már 12 MB másodszintű gyorsítótárral érkeznek, a fogyasztás itt pedig a már említett 45 watt. Megjelenésükre tovább kell majd várni, ez ugyanis legkorábban 2008 második felében esedékes.

Az Intel nem kommentálta a hírt, a külső források azonban biztosra veszik a fenti felállást. A processzorgyártó ezzel gyakorlatilag az asztali számítógépek jelenlegi teljesítményét tenné elérhetővé mobil vonalon, így erre az AMD-nek is lépnie kell majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szombi #6
    Szerintem meg a videovezérlő.
    Olcsóbb notikba csak sz*r inteles vagy SiS vagy VIA van.
    Hiába a core2duo, hiába a giga ram meg a 160-as vinnya, ha grafikázni nem tud!
  • JTBM #5
    A mai notik leggyengébb láncszeme a HDD. A többi alkatrész mind elég gyors.
    De a HDD miatt az otthoni PC AMD A3000 + 1GB RAM + Ati X1950 Pro 512 + 2 x 160GB Seagate Raid 0 HDD gyorsabb,
    mint a laptopom intel Core 2 duo 7300 + 2GB RAM + nvidia 8600 GT 256 + 160 GB HDD

    A PC-m 3 évvel idősebb technológia, mint a laptop, de ennek ellenére gyorsabb, mert 2 HDD Raid 0-ás configban legalább 6-szor gyorsabb, mint a laptop egyetlen, eleve lassabb HDD-je. (és még azért van benne egy mai szinten gyorsnak számító video kártya - ami kb. 2-szer gyorsabb a laptop 8600GT-jénél)
  • virs lee #4
    ezzel gyakorlatilag az asztali számítógépek jelenlegi teljesítményét tenné elérhetővé mobil vonalon
    Már elég régóta ugyanazt a teljesítményt nyújtják a mobil procik, mint az asztali társaik.
  • szombi #3
    MÁR CSAK NORMÁLIS GRAFIKUS VEZÉRLŐ KÉNE MOBIL SZEGMENSBEN!

  • Kövesdi A #2
    felölem
    legalább valamivel csökennek majd a 2 magos laptopok árai !
  • Nagy01 #1