Gyurkity Péter

Szeptemberben rajtol az Asus olcsó PC-je

Az Asus és az Intel közös munkájának eredményeként megjelenő olcsó Eee PC szeptember jelenik meg, egyazon időpontban Amerikában, Európában és Ázsiában. Az első körben 20 ezer példányt szállítanak le.

Miközben a nagyközönség az OLPC egyelőre még csak névben százdolláros laptopjára figyel, az Asus is készül saját megoldásával és már szeptemberben piacra dobja olcsó noteszgépét, amelyet szintúgy a fejlődő országoknak és különböző szervezeteknek ajánlanak. A cég folyamatosan vesz fel rendeléseket szervezetektől, vállalatoktól és a fejlődő régiók országaitól. A tervek szerint az első körben mintegy 20 ezer példányt szállítanak le a noteszgépekből, mégpedig mindhárom kontinensen egy időben.


Az első megrendelések már befutottak, jóllehet az Asus már most arra figyelmeztet, hogy a második félévben egyes komponensek várható hiánya miatt csak lassú ütemben futtatják majd fel a gyártást. A technikai részletekről már korábban beszámoltunk: az alap konfiguráció az Intel Classmate PC-hez hasonló felszereltségű - ez utóbbi Celeron M processzorra és Intel 915GMS chipkészletre épül, amelyet 256 MB DDR2 memória és 1, illetve 2 GB NAND flashmemória egészít ki. Az Eee PC szintén mobil chipkészletet és chipet kap, a memória 512 MB DDR2-400, a háttértároló pedig 4/8/16 GB flashmemória.




Mindezt 802.11b/g szabványú vezetéknélküli csatlakozó, Hi-def audio kodek, valamint egy szintén Intel grafikus vezérlő egészíti ki. A várható üzemidő 3 óra, amelyet elegendőnek találnak a speciális igények kielégítésére. A specifikáció és a méretek miatt a forgalmazók hajlanak arra, hogy hagyományos noteszgépként könyveljék el a fejlesztést, ez viszont jócskán megnövelheti majd az Asus részesedését a statisztikákban.

Az egyes modellek ára felszereltségtől függően 199, 239, 349 és 369 dollár lesz, ezek körül a 349 dolláros változat lesz a mainstream verzió. A tervekben idén 500 ezer példány, 2008-ra pedig 3-5 millió szerepel - meglátjuk, mennyire sikerül ez az OLPC mellett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Destro #22
    Ez a vas még csak beetetés. 7" még túl kicsi, de ha jól emlékszem jövő januárban jön a 10" verzió. Márpedig ha ránéztek látható, hogy ha a hangszórókat máshova teszik kb elfér benne egy akkora kijelző is anélkül, hogy a házat bővítenék. Én majd arra teszem a voksom... Fogadok lesz itthon majd vagy 100k, de ha lesz rá pénzem biztos beruházok rá, mert kategóriájában abszolut császár lesz. Rendesen letöri majd az árakat, és szépen átformálja a piacot. Pár év és mindenki hasonló nagyságú géppel fog rohangálni.
  • lazly #21
    Gyerekekkk

    Kijelző: 7"
    Es ez a lenyeg. Az laptopom harmad olyan eros mint 15colos tarasai, pedig csak 12 colos, nem 7. Ez mar ephogy elfer a zsakomban. Van akinek ez szamit.

    Udv!
  • asysoft #20
    Ahhoz képest, hogy egy középkategóriás mobil is kerül ennyibe (függetlenül)... Másrészt erre van 2 év garancia, nomeg kicsi (s nincs leharcolva az akkuja):)
  • kvp #19
    "ez M.o.-tól függetlenül drága... ahoz képest amit nyújt, inkább egy használt laptopot vennék ennyi pénzért..."

    Csak nem kapsz ilyen specifikaciokkal. Sem meretben, sem funkciokban nem nagyon lehet ilyen laptopot kapni. Az ibm/lenovo x sorozata hasnolo csak sokkal dragabb. A sony vaio-k is hasonloak csak amire hasznaltta valnak tonkre is mennek. A hasznaltak meg kevesebbet tudnak es meg dragabbak is. Ez pont arra lesz jo amire kitalaltak, tehat pda helyett a megszokott pc-s programokat futtatni egy emberi billentyuzettel felszerelt gepen. Nekem a linux tokeletesen megfelel, de aki akarja hasznalhatja winxp-vel is.

    Mar csak egy kerdesem lenne: Melyik hasznalt laptopban van bepitett kamera, wifi, ethernet es modem? Es mindezt egy leejtesbiztos hattertarral es 2 ev garanciaval 50 ezerert.

    Egyebkent monitorral es billentyuzettel tokeletes irodai gep is lehet, munka utan meg az ember bedobja a taskajaba es hazaviszi. 89 dekas sullyal ezt azert konnyebb, mint egy mai atlag laptoppal. Ezt ugy mondom, hogy egy 14 inches ibm ultaportable thinpad-et hasznalok. Viszont van ahova csak egy regi 10 inch-es toshibat viszek, amit meg en alakitottam at mozgoalkatresz nelkulire. (passziv cpu hutes, merevlemez helyett ssd van benne es tobbe kevesbe viz, por es razkodasallo) Ezt a 7 inches kis gepet akar mindenhova magammal tudnam vinni, pont elfer a taskamban. Ha nem brutto 40 hanem 50 ezerbe kerul meg akkor is vehetek ket vadi uj garancialis gepet egy hasznalt kisebb tudasu laptop arabol.
  • Akuma #18
    ez M.o.-tól függetlenül drága... ahoz képest amit nyújt, inkább egy használt laptopot vennék ennyi pénzért...
  • asysoft #17
    Úgyis drágább lesz, mire ideér:(
  • okiteki #16
    http://laptopdealer.boltmotor.hu/notebook-szamitogepek-c51/asus-eee-701-p726.html

    Túl olcsó !!
  • Aspirin #15
    Olcsó vasnak húgy a neve.
  • asysoft #14
    Classmate PC-ben nem Celeron M van, hanem egy "Intel® Mobile Processor" néven illetett valami, ami lényegében egy L2 cache nélküli "Celeron M". Egyébként épp ma láttam egyet, kíváncsi vagyok, meddig bírja a 2 giga Flash háttértár WinXP-vel:)
  • Darth Sith #13
    ezt sosem értettem igazán, hogy az EU-ban miért úgy váltják át a dolgokat hogy 1$ = 1€ ?? Mert az értékük kurvára még köszönő viszonyban sincs..

    1.00 EUR = 259.360 HUF
    1.00 USD = 191.639 HUF
    forrás

    Épp vmelyik nap nézegettem egy webshopban egy Intel Quad Q6600-t, dollárból átszámítva ~48-50k HUF volt egy USA webshopban. Itthon a legolcsóbb helyen is 65.. És ez még egész baráti, máshol sokkal nagyobb eltérések is vannak. És ami még keményebb, hogy az itthoni boltok között mégkeményebb eltérések vannak... pl egy Hp C5180 nyomtató webshopban ~40k HUF saturnban 64k HUF.. és még hogy az olcsó.. És ez itthon 40k a legolcsóbb helyen, külföldön ezt megkapod max 30ért...