Gyurkity Péter

Újabb japán kifogások a YouTube kapcsán

A japán előadókat és kiadókat tömörítő szervezet illetékesei második alkalommal találkoztak a YouTube és a Google vezetésével, ám továbbra sem elégedettek az oldal működésével. Gyakorlatilag a portál lenullázását szeretnék elérni.

A JASRAC csütörtökön közleményben tudatta, hogy ismét összeültek a videómegosztó portál és a keresőcég vezetőivel, hogy közös álláspontot alakítsanak ki a szerzői jogot sértő tartalmak feltöltésével és megosztásával kapcsolatban. A japán szervezet szkeptikus az amerikai fél által tervezett automatikus szűrővel kapcsolatban és azt szeretné elérni, hogy a portál teljes tartalmát töröljék, és a nulláról induljon újra a felvételek megosztása.

"Számunkra egyedül az a fontos, amit a YouTube most azonnal meg tud lépni" - jelentette ki a szervezet egyik vezetője, utalva arra, hogy az oldal legkorábban szeptemberre ígérte az új szűrő munkába állítását. Ez azonban nem felel meg a szigetország kiadóinak, amelyek továbbmennek a korábbi követeléseknél és a teljes kínálat lenullázását kérik a Google illetékeseitől. Ez szerintük megfelelő alapot biztosítanak egy új induláshoz, amely egyben szavatolná, hogy a kezdetektől fogva a szerzői jogi korlátozások betartásával alakítanák ki a teljes kínálatot. Véleményük szerint itt nincs lehetőség a kompromisszumra, mivel az összes illegális másolatot azonnal el kell távolítani.

A kiadókat elsősorban a védett tartalmak folyamatos megjelenése zavarja az oldalon. A YouTube kiugróan népszerű a szigetországban, egyes televíziós műsorok másolatait pedig egymilliónál is több alkalommal tekintik meg a látogatók. A cég ráadásul júniusban a portál lokalizált változatát is elérhetővé tette, hogy tovább növelje a népszerűségét, igaz, ez azt is jelenti, hogy a szerzői jog korlátozásaira figyelmeztető feliratok japánul is megjelennek az oldalon.

Egyelőre nem tehát nem látszik a kiút a szervezettel folytatott vitából - kérdés, hogy a YouTube meg tud-e állapodni a kiadókkal, mivel a teljes tartalom törlése nem tűnik valószínű megoldásnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bunny #8
    A YouTube konkurencia mot azon imádkozik, hogy a japók elérjék amit akarnak. Mert ha kinullázzák, szerintem bedől a francba, az emberek sec-perc alatt átvándorolnak máshová, van elég. De szvsz ezt ott is érzik, ezért nem fognak ilyent csinálni.
  • Wittgen #7
    Bírom, hogy pattognak a kiadók/jogvédők itt össze-vissza (japók, amcsik, stb...), de ha már ilyen okosak, akkor tegyék lehetővé, hogy akkor és azt nézzek, amit akarok, mert pl nem hiszem, hogy az adókon akkor nyomják a cuccokat, amikor én igénylem....meg sok olyan téma van, amit biztosan nem fognak még egyszer leadni, mert már pl eltelt 10 év, meg ilyesmi. Pl Youtube erre nagyon jó, hogy bizonyos valószínűséggel találok olyan videót feltöltve, amit már sehol sem tudnék legálisan megnézni, de itt igen.
  • turul16 #6
    És nem nevették ki, a Japán érdekvédőket ? :)
  • feamatar #5
    faxom, nem tom minek pattognak ennyire ezek a hülye érdekvédők, főleg a klippek kapcsán... szvsz az ingyenreklámmal nem ezt kéne művelni...
  • balee66 #4
    Kapjanak admin jogot a japán érdekvédők a youtube-on, üljenek le a gép elé és töröljék, ami nem tetszik nekik, kész...
  • Mr Gumby #3
    Szerzői jog = XXI. század kőolaja/gyarmata/bölcsek köve/örökélet elixírje
  • vaddasz #2
    Lenullázni? Azaz, törölni mindent? Kicsit túl nagy kívánság azért...
    Na akkor talán mindenki formázza le egyúttal a merevlemezét. És ha lehet csoportos harakirit, akkor minden ok lesz utána.
  • peterx #1
    Tényleg jól jönne egy lenullázás mert tényleg sok a szemét... (vannak olyan cuccok amit 10-15-ször feltöltöttek más néven...)