Gyurkity Péter

Lesz PlayStation 4 - 2010 után

A negatív elemzői véleményekre gyorsan megérkezett a cáfolat: a Sony egyik európai vezetője szerint igenis lesz PS4, de csak az évtized vége után. A most megjelent harmadik generáció jövő márciusban frissül.

A hétvégén mi is beszámoltunk arról, hogy egyes piaci elemzők máris negatív következtetéseket vontak le a Sony élén végrehajtott személycseréből. A spekuláció szerint az új elnök beállítottsága a szoftverfejlesztés előtérbe helyezését eredményezheti, miközben a hardver a háttérbe szorul, és akár az is előfordulhat, hogy a PS3 lesz az utolsó konzol, amelyet a Sony mint gyártó dob piacra. Ezt a gondolatmenetet most a japán óriás egyik vezetője cáfolta, aláhúzva a konzolcsalád fejlesztésének jelentőségét.

A jelenlegi hivatalos álláspont szerint tehát igenis lesz PlayStation 4, igaz, ebben az évtizedben már biztosan nem, tehát csak 2010 után számíthatunk a továbblépésre. "A PS3 igen nagy teljesítményre képes, és ezt tovább fokozhatjuk a firmware frissítésével és új funkciókkal" - jelentette ki Paul Holman, a Sony Computer Entertainment európai részlegének technológiáért felelős alelnöke.

Elmondása szerint a Sony maga a játékfejlesztő cégekkel együtt most kezd rádöbbenni a Cell processzor valódi erejére és az ebből fakadó lehetőségekre, és az első tapogatózó lépések után gyorsan növekedni fog az elérhető játékok száma - miközben a készülék kompatibilis a korábban megjelent mintegy 16 ezer fejlesztés nagy részével.

Érdekes lehetőségként merült fel, hogy a jövőben a PS3 billentyűzet és egér kíséretében jelenik meg a boltok polcain, ami megkönnyítené az internet elérését és a médiacenteri szerephez kötődő funkciók használatát. Az már biztosnak tűnik, hogy az európai debütálással egy időben, vagyis márciusban fontos firmware frissítést hajtanak végre a konzolon, amit nagyjából 20 játék megjelenése egészít majd ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • n0k0m #122
    Mondjuk ps2 is baromi szep 72 centis plazman/ projectoron+ a feeling is mas mint pc-n.

    Viszont pc-t nem szerencses kikotni (tv-re), mert a monitoron megszokott felbontastol es szinketol nehez elszakadni. Bar NFS-t annak idejen teven jatszottam(pc-rol). Mondjuk meg mindig PC+projector combo volt eddig a legdogosebb nekem. XBox 360 mint irtam nem jon be. PS3-al meg meg varok, mig szemelyesen talalkozok vele.
  • csimmasz #121
    Hidd el probáltam mindkettőt és nekem jobban bejön ledobni magam a diványra és a 32"-on HD-ben hentelni mint a 19" monitoron kínlodni mégha közel is van.
    Mondom ezt ugy hogy pc-m van jelenleg.
    Pl monitoron soha nem nézek filmet pedig az nagyobb látómezőt foglalé el!
  • csimmasz #120
    Félreérthetően írtam bocs!
    Arra akartam célozni hogy hogy a fenébe lettek volna a konzolok nagyobb felbontásra felkészítve mikor a tv-k felbontása adott!most hogy kijüttek a HD tv-k mostmár a konzolok is tudják a magasabb felbontást.
  • n0k0m #119
    Jatekteremben en is nyomtam mar "pisztoly alaku" targyal, mondjuk az addig fun amig nem egy BFG-vel mesz :D

    Strategiat nem probaltam kontrollerrel, fps-t igen. FPS-el nehogy azt mondjatok, hogy jo. 1 hetig (kb 70 ora jatek) nyomtam Battlefront 2-ot annakidejen ps2-on, es 1 het utan is ereztem, hogy nem kontroller kell ehez, ha meg nem lett volna aimlock, akkor aztan meg rosszabb lett volna.

    BAr a kontroller annyira nem zavar. Online zarvarna, de mivel pont az hianyzik, igy minden mas nem erdekel.
  • muerte2 #118
    Ha nem próbáltad valószínűleg fogalmad sem lehet róla. Én is hasonló álásponton voltam amíg ki nem próbáltam a LOTR BfM2-t, amihez elég szkeptikusan közeledtem, de be kell vallanom, hogy kb 10-15perc után marhára nem zavart hogy nem egérrel nyomom, sőtt hangulatosabb volt kicsit pont a rezgés miatt.
    Annó biztos emlkeznek még páran, lhetett Quake3 szervereken olyanokkal is találkozni, akik DreamCast-el csatlakoztak fel és általában nem lehetett tudni, hogy ki nyomja konzolról.
  • dez #117
    Egy FPS-hez a legjobban mégiscsak egy pisztoly alakú tárgy passzolna, amivel annak "rendje és módja" szerint lehetne célozni, nem? Nem tudom, megtehető-e ez a PS3 vagy a Wii kontrollerével, de később még piacra dobhatnak ilyesmit. Játéktermekben már láttam ilyet.
  • n0k0m #116
    Mellesleg, ha amr online-rol beszelunk, akkor nem mind1 mivel iranyitod. Egerrel konyebb RTS is, FPs is.
  • n0k0m #115
    Nem probaltam meg RTS-t konzolon, de erdekes lehet egy cossacks stilusu jatekot gamepaddal tolni. De mondom a fo problema az, hogy az online szolgaltatasokbol egyenlore meg kb. semmi nincs. Kozosseg kicsi, MMo-k emg nincsennek. Az meg meg ido, addig pedig PC.
  • neoG #114
    persze hogy nem kötelez.egy igazi RTS mégiscsak gamepaddal az igazi.pláne ha rezeg
  • n0k0m #113
    1. Egyikotok kezeben se volt meg PS3, addig meg arrol folosleges beszelni. XBox 360 volt, arrol lehet.

    2. Az emlitett szolgaltatasokbol egy sincs rendesen kiforrva. Az MMOkkal varhatsz meg min. 2 evet, meg mire felfut. Online kozosseg pedig meg nincs.

    3. Kurvara szeretem ha valaki magyarazat nelkul beszol, tehat a neked a joedes ...