Berta Sándor

Több országban is ostorozzák az Apple-t

Másolásvédelme miatt egyre több országban bírálják az amerikai vállalatot. Korábban Franciaországban, ezúttal Nagy-Britanniában és Norvégiában gyűlt meg az Apple baja a helyi politikusokkal és fogyasztóvédőkkel.

A skandináv államok ombudsmanjai illegális üzleti praktikákkal vádolják az amerikai konszernt, amelyre emiatt legszívesebben pénzbírságot vetnének ki. Az Apple vezetői egyelőre nem akarták kommentálni a céget ért legújabb támadásokat. Először Franciaországban merült fel annak a lehetősége, hogy az Apple-t másolásvédelme feloldására kötelezzék, kedden pedig a BPI brit zenei szövetség képviselői követelték ugyanezt a brit parlament illetékes bizottság előtt.

"Nem nehéz észrevenni, hogy az elmúlt hónapokban gyökeresen megváltozott a politikusok és a fogyasztóvédők véleménye az Apple-lel kapcsolatban. Más zenei konszernek, és a politikusok is úgy vélik, hogy túl nagy hatalma lett a cégnek" - állítja Mark Mulligan, a Jupiter Research piackutató intézet elemzője. A leginkább az Apple iTunes online zenebolt-hálózata által alkalmazott digitális másolásvédelem (DRM) csípi a kritikusok szemét, mivel az onnan letöltött zeneszámokat csak az iPod zenelejátszó készülékkel lehet lejátszani.

"A cég által kötött szerződések ellentétesek a norvég jogszabályokkal. Az Apple nemzetközi vállalatként sem állhat a helyi törvények fölött, pláne, ha termékeit Norvégiában is értékesíti" - mondta Björn Erik Thon ombudsman, akinek a véleményét támogatja svéd és dán kollégája is. "Megértem, hogy a cég meg akarja akadályozni, hogy ezekről a művekről illegális másolatok készüljenek, azonban egy ilyen védelemnek nem lehet negatív hatása a vásárlókra. Amennyiben a vállalat június 21-ig nem állapodik meg a norvég hatóságokkal, úgy akár 65 000 eurós pénzbüntetésre és később per(ek)re is számíthat" - tette hozzá a szakember.

"Az biztos, hogy egyelőre minden marad a régiben, azonban ezek a támadások is azt mutatják, hogy egy idő múlva lehet, hogy az Apple-nek meg kell nyitnia másolásvédelmét. Nem árt tehát, hogy ha erre a B-tervre minél előbb felkészülnek" - vélte Mark Mulligan. A szakértők szerint nem csak Norvégiában, de Svédországban is perek indulhatnak az Apple ellen. A konszernnek tehát tényleg mielőbb lépnie kell valamit ebben az ügyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • menjhaza #10
    Az elvakult hűdejóezazipodnekemiskellegy fanok csak szépen töltsenek le az iTunesról és hallgassák csak iPoddal. Ha ezért is hajlandóak fizetni, akkor csak ezt kapják. Persze mindez önkéntes, senki nem kényszeríti erre őket. Nem értem, hogy hol itt a baj. Aki h*lye, haljon meg.
  • Macc #9
    A megvasarolt zenedet, bermelyik iPododra felteheted, irhatsz belole CD-t (innentol meg mar szabad a gazda), uh nem ertem mi a gaz.
  • avman #8
    nem, nem... ez az alma sohasem lehet rohadt. csak a a picipuha büdös.
  • turul16 #7
    Várjunk csak! Nem utálni szokás a DRM-et ?
    Vagy mindig azt szokás utálni ,amit valami kormány/cég csinál? Szoval le a DRM-el!
    Megveszed a zenét icucc ra aztán a másik lejátszódon nem halgathatod, micsoda mocsokság...

    Ha elromlik az icucc cseszheted a megvett zenéidet ugye.
    "szinte összes DRM-et, be lehetne tiltani hasonló alapokon" akkor tícsák is be.
  • Darth Sith #6
    "Megértem, hogy a cég meg akarja akadályozni, hogy ezekről a művekről illegális másolatok készüljenek, azonban egy ilyen védelemnek nem lehet negatív hatása a vásárlókra."
    Akinek van iPod-ja az letölt az iTunes-ról, akinek nincs az meg úgysem tölt le onnan. nem is akarok onnan letölteni. Fizessek szar mp3 minőségért.
  • wanek #5
    Még ha naponta lenne ennyi... De így tényleg nevetséges.
  • rigidus #4
    "65 000 eurós pénzbüntetés"

    LOL
  • RedStorm #3
    Persze ez egyértelmű.Az a bajuk ezeknek a nagy cégeknek ,hogy az Apple folyamatosan kaszál míg a többi szaros cég sehová sem halad.
    Egyébként pedig senki sem kötelezi arra a szerencsétlen usert-t, hogy az iTunes boltból vásároljon. Ha mégis akkor úgyis tudja, hogy az ott vett cuccot csak iPodon fogja tudni lejátszani. Egyébként is csak akkor kerül valaki kapcsolatba az iTunes Bolttal ha ipodja van. Szóval szvsz ez tök marhaság.!
  • turul16 #2
    A többi DRM -el, nincsenek problémák. Vagy az Apple-nek még neki mernek menni, de a többinek nem? Az szinte összes DRM-et, be lehetne tiltani hasonló alapokon.(Mellesleg van, open source DRM, sourceforgon lehet találni párat, de az is korlátozná szegény felhasználót:)) Én CreativeLabs és egyéb hordozható zenelejátszók piacára betörni vagyókat gyanítok a háttérben.
  • turul16 #1
    iTunes DRM Crack Tudtommal a másolás védelme kiiktatható. Valahol biztos meg van a forráskódja is neten. Töltsék le a politikusok és tegyék ki a honlapjukra (esetleg le is fordíthatják), ezzel megoldották a kérdést.