Gyurkity Péter

EU-MS per: nincs meg­álla­po­dás, jöhet a büntetés

A Microsoft úgy véli, hogy még hónapokra vannak az Európai Unióval kötendő megállapodástól, a közösség végrehajtó testülete viszont még a nyári szünet előtt dönteni akar a napi büntetésről.

Az Európai Bizottság a napokban újabb végső időpontot tűzött ki a határidőkben eddig sem szűkölködő jogi vitában. Eszerint legkésőbb július 19-ig, közvetlenül a nyári szünet megkezdése előtt döntenének a szoftvercégre korábban már több alkalommal emlegetett napi pénzbüntetés kiszabásáról.

"Bőven volt idejük a házi feladat elkészítésére és benyújtására, ez a mai napig nem történt meg" - jelentette ki Neelie Kroes a testület részéről. Ezzel arra utalt, hogy bár a bizottság korábban többször kifogásolta a vállalat által benyújtott dokumentáció hiányosságát, ők mégsem igyekeztek kijavítani ezt a hibát, sőt, szándékosan hátráltatták az ügy lefolyását, kitolva ezzel a határidőket. A határidővel kapcsolatban azonban máris megjelentek az első ellentmondásos nyilatkozatok: az Európai Bizottság szóvivője kijelentette, hogy július 19. lesz a végső nap, később azonban azt hangsúlyozták ki, hogy ennél már jóval korábban döntés születhet. Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy a nyári szünet előtt meghozhatják az ítéletet.

Abban mindenesetre nagy az egyetértés a két fél között, hogy a végső megállapodás, vagyis a vita lezárása még hónapokra van. A júliusi döntés ugyanis mindössze a napi büntetéssel kapcsolatos, és nem sok hatással van az igazi megoldásra, amely végleg elsimíthatja a vitát. Ehhez még mindkét félnek van bőven mit tennie: a szoftvercég ragaszkodik azon állításához, miszerint mindent megtettek a konkurens szoftverek nagyobb kompatibilitása érdekében, míg az EB továbbra is hiányolja a valódi együttműködési szándékot.

A napi kétmillió eurós büntetés azonban még a Microsoft számára is jelentős érvágást jelentene, így amennyiben végre valóban döntés születik erről, a cég valószínűleg hajlandó lesz engedni álláspontjából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • irkab1rka #69
    Azért utálja pont, mert rá van kényszerülve.
    Amúgy ha kicsit utána olvasol, akkor láthatod, hogy az EU-ban már elterjedt a közigazgatásban a linux.

    Kíváncsi vagyok, ha az allofmp3 miatt baszogatják az oroszokat, akkor az MS által fizetett szenátorok miért nem tudnak reagálni az EU ellen. Lesz itt software védővám :)
  • ttt ttt #68
    Kivonul? Csak nálunk (Mo)akkora állami pénzeket kaszál,hogy nem igen vonulna ki.
  • Hegyikecske #67
    Hmm fura h eme sorokat is pont az általad oly nagy mértékben utált számítógépen írod :):)
  • Hegyikecske #66
    uhh azér ez már durva összegek 2millió naponta még forintban is hatalmas lenne, hát még csak 250el beszorozzuk (280al pláne!) addig cseszegetik a M$-t h a végén kivonul oszt nézhetnek, ez már a véglet lenne mondjuk de végülis ők is érthetők... Egyértelmű h senki nem akarja a konkurenciáját támogatni
  • turul16 #65
    De jó kis rövid film, alig várom, hogy a forrás is lejöjön és turkászhasak benne :) Azért egy mezei felhasználónak ritkán adatik meg, hogy ~10 percnyi komoly animáció "forrását" nézegesse.

    "Nem teljesen az első"
    De ez az első amit teljes egészében nyiltforrású szoftverrekkel csináltak.
  • ubuntu #64
    Nem teljesen az első az Elephants Dream. Fegfeljebb az első 3D renderelt Open Movie. (Mi lehetne erre a megfelelő magyar fordítás, ötlet?)
    Az első Open Movie egy "Route 66 - ein amerikanischer alb Traum" című német film volt. Az egy úgymond hagyományos kamerával felvett film, színészekkel.
    Letölthető innen, egyelőre németül:
    http://www.vebfilm.net/content/blogcategory/30/52/lang,en/

    Egy dokumentum film előzte meg, Michael Moore Fahrenheit 911-e. De az nem igazi Open Movie, mert hagyományos copyright feltételek vonatkoznak rá jogilag. Csak Michael Moore tett egy nyilatkozatot, hogy ő mint copyright holder, nem fog senkit beperelni aki ezt a filmjét filecserélőre teszi. Ezért nem tekinthető teljes mértékben Open Movienak.
  • turul16 #63
    A gyári installerek sem mondják meg általában, hogy melyik csomag hiányzik (esetleg tippelnek). Hacsak valaki nem készítenek deb,rpm...stb csomagot az adott disztróhoz.
    A legtöb disztrónak van internetes oldala, esetleg csomagkezelője ami meg tudja mondani mit kell felrakini amibe benne van, az adott file. (bár ezt gondolom te is tudod)
    Egy normális szoftver README-jében benne van, mi kell neki.
    "Ja, meg a make-el van néha olyan, hogy a configure lefut hiba nélkül, de a make megáll valahol." Ez bug, rosszul megirt cucc, vagy olyan fura disztród van, ami keté oszt egy olyan "csomagot", amit a forrásbol dolgozó ember általában egyszerre állít elő, de te csak az egyik felét telepítetted fel.
    Nekem a make megsugja mi a baj :) Nekem a haverom :)
  • Caro #62
    Ja, meg a make-el van néha olyan, hogy a configure lefut hiba nélkül, de a make megáll valahol.
  • Caro #61
    Csak a configure és a make outputja nem mindig egyértelmű.
    Nem mondja meg mindig, hogy melyik csomag hiányzik neki, csak általában hogy melyik file.
  • Caro #60
    öööö, én inkább a beágyazott eszközökről és szuperszámítógépekről beszéltem, tehát amikor architekturális váltás van... :)