Berta Sándor

WiMAX-hálózat épül Pakisztánban

Bár a WiMAX számára a WLAN és más vezeték nélküli technógiák (Bluetooth stb.) mellett nem sok babért termett, az Intel nem adja fel. A vállalat reményei szerint ez a beruházás lehet az óriáscég által támogatott és eddig méltánytalanul mellőzött vezeték nélküli technológia "sikersztorija".

Napjainkban divattá vált vezeték nélküli hálózatokat tervezni és létrehozni. Tény, ezeknek a technológiákra nagy a kereslet, hiszen számtalan előnyük van, segítségükkel olyan területeken és kialakíthatók internethálózatok, ahol más technikákra (DSL stb.) épülő rendszerek számára nem megfelelők a körülmények. Az eddigi egyik legnagyobb WiMAX-projektnek számító pakisztáni beruházás fő támogatója a Motorola. Az amerikai vállalat a bécsi WIMAX World Europe konferencián jelentette be, hogy az új hálózat létrehozásához szükséges hardvereszközök szállítását megkezdte a Wateen Telecom távközlési cég számára.

A telepített IEEE 802.16e szabványú rendszer az első szakaszban egymillió felhasználó igényeit lesz képes kielégíteni. A hálózatba VoIP-központokat is integrálni fognak, így egyszerre lehet majd internetes telefonbeszélgetéseket folytatni, szörfölni a világhálón és asztali, valamint hordozható készülékeket használni. A kész VoIP-rendszer támogatni fog olyan funkciókat is, mint a hívásátirányítás, a hívásvárakoztatás vagy a hívó fél telefonszámának kijelzése. A Motorola a konferencián egyúttal a pakisztáni hálózathoz kapcsolódó olyan WiMAX PCMCIA hálózati kártyákat is bemutatott, amelyeket notebookokba lehet szerelni és így még a legeldugottabb helyeken is bárki kényelmesen internezhet majd.

A WiMAX már évek óta elérhető, ám eddig nem mondható túlzottan sikeresnek. Annak ellenére, hogy a WiMAX Forumnak a legjelentősebb távközlési-informatikai multinacionális cégek is tagjai (Intel, AT&T, British Telecom, Fujitsu, Motorola, Samsung, Alcatel, Cisco, Ericsson, Hitachi, LG, Lucent, NEC, Nokia, Sagem, Sanyo, Siemens stb.), még nem számítanak elterjedtnek a WiMAX-termékek. Az Intel reményei szerint ez a helyzet hamarosan megváltozik, és a felhasználók előtt is új út nyílhat meg az internet elérésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tommy07 #12
    Kedves Shabba!

    Szuper amiket leírtál ide, és a belinkelt dailywireless-es WiMax-cikk is ad némi tájékoztatást a technológiáról. Diplomamunkámban a BPL és az xMax mellett foglalkoztam a WiMax-szal is. Csak megerősíteni tudom, hogy a WiMax nem a WiFi új generációja. De mivel szintén vezeték nélküli technológia, ezért sokan gondolják, hogy idővel a 802.11 szabványtól átveszi majd a lefedett területeket.

    Véleményem szerint a WiFi marad inkább beltéri használatra, míg a WiMax [ha valóban megvalósul a technológia kiépítése] alkalmas lenne nagyobb távolságú hálózatok megvalósítására. Ami ellene szól, hogy a nem közvetlen rálátási probléma [non-line-of-sight] megoldása nehézkes lehet pont azért, mert elég magas frekvencián működik a cucc, és hát magas frekvencia = nehézkes jelterjedés [házak, fák, egyéb objektumok, melyekben "elakad" a jel].
    Emiatt viszonylag sűrűn kell adótornyokat telepíteni, ami azért a kiépítési költségnél elég nagyot nyom a latba.

    Egy másik alternatív technológia, az xMax erre úgy kínál megoldást, hogy elég alacsony frekvencián [rádiók frekvenciájához közel] szállít szélessávú kapcsolatot. És mivel alacsony frekvencia-->jó jelterjedés, nincs nem-rálátási probléma, átmegy a jel a falakon, fákon...] De igazából ez már nem ide tartozik. :)

    Hogy van-e értelme kiépíteni Magyarországon WiMax-hálózatot? Szerintem ez egy fontos kérdés. Egy előnye lenne: a mobilitás [laptop-userek beépített WiMax-kártyával futkosnak az országban, és nagy sávszéllel tudnak kommunikálni]. A mobilitáson kívül nagy jelentőségét nem látom. Országunk nem mondható nagynak, a telefonos infrastruktúra pedig elég jól kiépült, ergo DSL és kábel hozzáférésre majd' mindenütt van lehetőség. Ezt azért írom, mert ha vki utánanéz, a WiMax Forum [a technológiát "pátyolgató" szervezet] is a mobilitásban, valamint abban látja a technológia létjogosultságát, hogy olyan területeken valósulhat meg segítségével a szélessávú internet-hozzáférés, ahol eddig a DSL és kábeles megoldások nem jutottak el.

    Nem akarok a valóságtól elrugaszkodni, de szerintem egy xMax-szerű vezeték nélküli technológia lenne a legszebb megoldás arra, hogy egy nagyonn területet [megyéket, országokat] lefedjünk gyors internet-eléréssel. Kevesebb adótorony csúfítaná a környezetünket, kevesebb vezeték drótozná be a bolygót, és valóban mobillá válhatna a szélessávú hozzáférés.
  • shabba #11
    A WiMAX nem igazán a WiFi leváltására készült, nem is annak újabb generációja. Teljesen más szabvány, teljesen más célközönségnek készítve. A Wifi egy otthoni vagy soho termék ami lakáson vagy irodán belül egy pár tíz méter sugarú épületen belüli használatra született. Persze létezik kültéri felhasználási módja de elődlegesen nem arra készült. A célközönség miatt a WiFi az ingyenes frekvinciákat használja, amin keresztül a kapcsolat megbízhatósága közel sem magas szinten garantálható.

    A WiMax-ot inkább kültéri és üzleti felhasználásra tervezték. Komolyabb minőségi kritériumoknak kell megfelelnie mert a célpiac ahová szánták ezt megkívánja. A WiMaxot jelenleg fizetős, licences frekcenciákra szánják üzleti célközönségnek pozícionálva, nem pedig a lakossági piacnak. Később majd pár év múlva ha eszközgyártók úgy itélik meg hogy időszerű, mert az eszközárak elég olcsó szintre süllyedtek lesz majd szabad freki sávot használó változat is. Persze ennek minősége ugyanúgy nem lesz garantálható ahogy a jelenlegi WiFi-s rendszereké.

    A Bluetooth megint inkább egy másik kategória mert inkább csak pár méteren belül adatkommunikációra szánták, ott is inkább a mobil termékek piacán. Piacilag inkább közelebb van a Wifi-hez, de inkább azt lehet mondani mindhárom terméket teljesen más piacra és célközönségnek szánták, nem igazán egymás piaci ellenfelei.

    Ez egy jó kis WiMaxos cikk, nézd át.

    Kíváncsi leszek ősszel mi lesz a Datanetes WiMax próbálkozásból, 1x már tavaly tavasszal is bejelentették hogy tavaly őszre lesz aztán nem lett belőle semmi. Lásd: WiMax-szolgáltatást indít a Datanet

    Túlzottan sok szabad 3.5Ghz-es frekije Datanetnek sincs hisz itt Bp.-en is használja ezen sávot bérelt vonali wireless szolgáltatásának értékesítéséhez. 2001-ben öt szolgáltató nyerte el a 3.5Ghz-es freki sáv használati jogát: Invitel, GTS-Datanet, Antenne Hungária, Magyar Telekom és a Pantel, mindegyik 2x14Mhz-es freki sávval gazdálkodhat. Ha ennek a felét 7Mhz széles sávot tudnak úgy a WiMax-ra áldozni hogy az mellette nem zavarja a meglévő eszközöket és nem okoz gondot a meglévő bérelt vonali ügyfelek kiszolgálásában akkor talán lesz valami az általad írt 20MBps-os kialakításból, kb ennyit lehet kihozni 7Mhz-en és a jelenleg is elérhető CPE eszközök is ezt támogatják.

    Viszont 2 antennával nem igazán lehet lefedni az egész várost, mivel a természeti akadályok és a lakóépületek beárnyékolnak. Pont egy nagyváros lefedéséhez kell nagyon sűrűn pakolni az access pointokat. Egy vidéki kistelepülés esetén ahol jellemzően 1-2 szintes családi házak vannak és ha nem zavar be semmi magas természeti akadály ott megoldható hogy egy magaslati pontról(mondjuk templom torony) be lehessen szórni az egész települést. De nagyváros esetén ez nem igazán kivitelezhető.

    Pl. Japánban Tokyoban az Aispan csinált egy nagy WiMax projectet(Project Yozan). Első fázisban idén első negyedévre a Tokyo belvárosát akarják lefedni. Ez egy 84 km2-es városi terület. Ehhez 1000 WiMax cellát aktiválnak és további 200-at beltéri területek, bevásárló központok, irodaépületek lefedéséhez. És ez még csak az ottani belváros ami úgy két közepes méretű Bp.-i kerület területével egyenértékű. A tokyoi WiMaX lefedettség a városi jelleg miatt igen sűrű lesz 200-500 méteres cella rádiusszal. Nagyobb freki sávot használnak így a megcélzott sávszélesség is magasabb, csúcsértéken 60Mbps, a cellák átlagos sávszélesség kapacitását pedig 40Mbps-ben célozzák meg.

    Ebben a PDF-ben olvashatsz továbbiakat a Project Yozan-ról.
  • Chriss745 #10
    "Bár a WiMAX számára a WLAN és más vezeték nélküli technógiák (Bluetooth stb.) mellett nem sok babért termett"

    Hát ettől a cikktől eldobtam az agyamat.

    Kedves cikkíró: A WiMAX az a WLAN újabb generációja (WiFI-t váltja majd le), csak még nem tudott igazán elterjedni, mert tavaly szabványosították igazából. Még csak teszt üzem folyik, kb mint a BLU-RAY-el.

    Egyátalán hogy lehet egy WiMAX-ot egy Bluetooth-al összehasonlítani?

    Amúgy a Bluetooth is azután terjedt el kb 5 évvel, hogy először hallottam róla.

    A mai világban addig nem vezetünk be újat, amíg a réginek a fejlesztési költségei nem jöttek vissza, sajna...

    Amúgy ősszel indul a WiMAX teszt üzeme a DATANET-től Budapesten! 2 antennáéval lefedik az egész várost, 20 MBIT!!!
  • Puskapor #9
    Persze így utánanézve se találtam konkrét értékeket a lényeg, hogy van benne realitás,hogy egy adótorony ki tud szolgálni ennyi user-t.Természetesen a távolság sebesség dologban teljesen igazad van.
  • Puskapor #8
    Hát nézd nekem ezt tanították ennyit tudok mondani :) de sztem reális a dolog teljesen mivel a frekvencia tartományon belül osztják 5000 csatornára vagyis ez így pongyola megfogalmazás de sztem tuti érted
  • mrzool #7
    "pakisztánba??? ott kenyérre sincs pénz, nem hogy netre..."

    Szerintem ne írjunk le ilyen gyorsan egy atomhatalmat...
  • shabba #6
    Ezt nem tudom hogy gondolod ezt az 5000 csatornát és csatornánként 70mbps-et. Egy WiMax jó esetben 10-20-40-80Mhz-es freki sávot tud használni, attól függően mekkora frekvenciára tud jogot venni a szolgáltató. Itt európában ez jellemzően a 3.5Ghz-es licences frekvencia tartományt jelenti, ezt pedig már jó ideje használják azon szolgáltatók akit jogot vettek a használatára. Szóval túlzottan szabad freki tartományai nincsenek annyira a szolgáltatóknak.

    A 70Mbps egy maximum érték, a távolság növekedésével csökken az értéke, szóval ahogy szokták emlegetni a WiMaxot hogy 50km meg 70Mbps az két szélsőérték és kizárják egymást. Vagy közelre nagy sebesség, vagy távolra de kisebb. A jelenleg kapható felhasználó oldali eszközök(CPE) jellemzően max 10-20Mbps közötti sávszélességre képesek.

    A cikkben említett 802.16e változat ami a mobil variáns pedig még kisebb hatótávval és sebesség paraméterekkel rendelkezik mint a fix -2004-es variáns.

    A WiMAX inkább majd csak úgy 2-3-4 év múlva szélesebb körben elterjedni. Előbb eszközök kellenek hozzá, szabad freki, olyan eszköz ami szabad sávokban is működik, az eszközárak is elfogadható árszintre csökkenek. És ez a sok minden nem holnap fog mind együtt teljesülni csak évek múlva.

    Ezeken a WiMAX projecteknek amiket így bejentenek inkább prómóció értéke van, az Intel nagyon kapar azért hogy próbálja elterjeszteni a technológiáját és ezért még fizet is hogy odaáll egy támogatja egyes cégek pilot projectjeit.
  • Puskapor #5
    Nem rossz már itt lenne az ideje h az internet szolgáltatásban is bevezessék végre.
    Csak azt nem értem h miért nem termett neki babér a WLAN meg a többi mellett :S A WiMAX adótorony klasszisokkal messzebbre tud elsugározni mint bármelyik fity fene technológia és egy adótorony kb 5000 csatornát tud kiszolgálni csatornánként 70Mbit/s-el sztem pont ez a technológia az aminek sok létértelme van.
  • shabba #4
    Messze van épp ezért max annyit tudsz róla ahogy beállítja az esti híradó. Pl. az Alcatel közreműködésével egy helyi alternatív telekom cég egy több mint 30 ezer előfizetőt elérő optikai FTTH hálózat kiépítését tervezi a fővárosban Islamabadban.

    Alcatel delivers first advanced broadband fiber network in Pakistan

    Ilyen FTTH elő projectek nem csak szegényebb ázsiai régiókban, de akár már az afrikai kontinensen is bejelentésre kerültek egyes fejlettebb városok területén. Európa fejlettebb részein vagy akár Ázsia modern államaiban és még az USA-ban is egyre nagyobb számban kerülnek kialakításra FTTx hálózatok.

    Ezzel ellentétben pl. idehaza totál ismeretlen ez a technológia, nem is igazán beszélnek róla IT sajtó körökben, az ADSL és a kábelnet és egyes wireless technológiák után megszűnik létezni minden más alternatíva. Esetleg nagyon extrém példként még szóba kerülhet a satellit és elektromos hálózaton kialakított netelérés, de az optikai kábelen kialakított elérésről idehaza nem sok szó esik. Erről jellemzően még említést sem szoktak tenni. Pedig ez a jővő és azon fejlett államokban ahol ezt felismerték igen komoly ütemben kezd teljedni a technológia. Az éllovas japán és korea pl. igencsak elől jár ezen technológiák alkalmazásában, japánban már több optikai végpontot kötnek be már most mint ADSL-t, sőt az ADSL iránti érdeklődés fokozatosan alább hagy. Japán legnagyobb távközlési társaságának(az ottani "fatávnak") év végéig több optikai elérésen keresztül bekötött ügyfele lesz már mint ADSL-es, és pár éven belül abszolút domináns technológiává fog válni, az ADSL pedig szépen eltűnik a süllyesztőben.
  • Ronny #3
    jah biztos hülyék, de te vágod a témát:)