Gyurkity Péter

Új márkaneveket és számozást vezet be az Intel

Lapértesülések szerint a processzorgyártó új számozással dobja piacra új ikermagos mobil chipjét, és ezzel csaknem egy időben egy új márkanevet jegyeztetett be az Egyesült Államokban.

A japán PC-Watch értesülése szerint az Intel négy különböző változatot mutat be az ikermagos Yonah processzorból, egy további pedig hagyományos felépítésű lesz. Eszerint a Pentium M T2300 1,66, a T2400 1,83, a T2500 kereken 2, míg a T2600 2,16 GHz-en fut majd, amit a szintén 1,66 GHz-es órajelen működő T1300 egészít majd ki. Ebből már kitalálható, hogy a "T2" az ikermagos, a "T1" pedig az egymagos sorozat jelzése lesz.

A közelebbről meg nem nevezett forrás L2300 (1,5 GHz) és L2400 (1,66 GHz) néven hivatkozott az alacsony feszültségű verziókra, de ultra-alacsony feszültségű változat is készül, U1300 (1,06 GHz) és U1400 (1,2 GHz) jelzéssel. Ez utóbbiak a második negyedévben érkeznek, míg a csúcsmodellként számon tartott, már 2,33 GHz-en működő Pentium M T2600 a harmadik negyedévben érkezik. A platform nem lesz túl hosszú életű, hiszen a következő év végére már napvilágot lát a Merom, amely a Yonah 64 bites utódaként készül. A hírforrás a fogyasztásról is közöl némi információt: az itt nem említett E-sorozat jellemző fogyasztása (TDP) 50 watt feletti, míg a T-sorozatnál 25-49 watt, az L-sorozatnál 15-24 watt, az U-nál pedig 14 watt alatt marad.


A processzorgyártó eközben új márkanév bejegyzését kérte az Amerikai Szabadalmi Hivatalnál. Arról még nincs hivatalos információ, hogy az "Intel Core" kifejezés pontosan mit takar, ám nagy valószínűséggel egy új termékcsaládról, illetve a jelenlegi márkanevek lecseréléséről van szó. Döntés még nem született a kérelmet illetően, de a Register egy hasonló kérésről tudósít, miszerint ezzel egy időben a jóval ismerősebb "Core Inside" kifejezést is be szeretnék jegyeztetni.

Egyelőre tehát a sötétben tapogatózunk, ám a napokban kiszivárgott új márkajelzések is jelzik, hogy a cég átfogó arculatváltásra készül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #27
    őszintén szólva én is ezt tenném ... ki kell facsarni a buta parasztokat, mint a citromot :D
  • waterman #26
    amig tudnak mit kicsinyíteni a dolgokon, meg fér még oda mag, addig szerintem egyik gyártó sem akar forradalmit újítani a most működű rendszereken.. újabb technológiákhoz, újabb gyártósorok kellenek, kutatás, fejlesztés.. persze vannak gondolom elképzeléseik, de még semmi konkrét. olyan ez mint az OLED kijelzők: már nagyon régóta beszélnek róla, de személy szerint egyetlen egyet sem láttam eddig. még képen se nagyon. a legnagyobb az egy telefon kijelzője volt, amit kereskedelmi forgalomban láttam. az is lassan terjed, mert a korábbi technikákról még van egy két bőr, amit le lehet rántani.
  • dez #25
    Talán csak viccelt.
  • BiroAndras #24
    Ne reménykedj. Egy új architektúra bevezetése nagyon macerás dolog. Az új anyagoké meg végképp (azt még 10 évig biztosan nem).
  • levy668 #23
    csatlakozom az előttem szólókhoz ez az intel névmizéria nagyon ééérdekes(még az előzőket sem tanultam meg).
  • Farseer #22
    Core.. nem rosz név.. tömör :-) remélem tényleg valami új architektúrát takar,új anyagot(fény, bio) és nem csak valami "még több magot bele, attol gyorsabb" elképzelést
  • acdc #21
    "jobb terméket fejlesszenek "

    felesleges pénzkidobás -minek?

    "árat csökkentsenek"

    úgy tudom 80%-20% intel javára - még árat is emelnék:)

  • linuxos #20
    Azt gondolhatják, hogy az AMD azért lett sikeres, mert megjegyezhetetlen típusszámokat használ.
    A következő az lesz, hogy kék helyett zöld lesz az Intel neve, aztán meg majd átnevezik Aintel-re, hátha az AMD kezdő A betűje a siker oka.
    Arra persze nem is mernek gondolni, hogy jobb terméket fejlesszenek és árat csökkentsenek. Ilyen nyilvánvaló oka a sikernek nem lehet.
  • Darth Sith #19
    következőben a proci nevében benne lesz hogy milyen chipset, foglalat kell hozzá, magok száma, ghz, sorozat szám... :D
  • IstvánTM #18
    Majd még kombinálják majd.. Pentium M 739 T2600 vagy mittom :)