Dojcsák Dániel

Már hivatalosan is: iPod + Motorola = E970

Az iPod telefon terve eddig sem volt titok, az Apple és a Motorola idén júliusban fedte fel terveit először.

Már napok óta borzolja a kedélyeket és találgat mindenki, hogy vajon mi lesz az az úttörő eszköz, ami elsőként egyesíti tökéletesen az Apple szolgáltatásait, az mp3-lejátszás lehetőségét és a mobiltelefóniát. A sajtó szép lassan kisakkozta, hogy a készülék biztosan a Motorola égisze alatt mutatkozik majd be, a mai napon viszont hivatalosan is megnevezték az újszülöttet. "Azt hiszem megvan az esélye, hogy vezető termék legyen" - mondta Roger Entrner, az Ovum mobiltelekommunikációs elemzője. "Eez persze csak egy újabb kütyü lesz a svájci bicskán, amit mi mobiltelefonnak nevezünk."

A tét, az érdekeltség mindkét cég esetében igen magas, hiszen ugyan az Apple iPod a legnépszerűbb hordozható zenelejátszó, ami szépségével és egyszerűségével nyerte el a fogyasztók kegyeit, de a konkurencia sem alszik. Igyekszenek kiadni újabb lejátszókat, illetve ők is erősítik a mobiltelefonos vonalat. Amennyiben az Apple nem szeretné elveszíteni a cég bevételeinek (2005 harmadik negyedévében 3,5 milliárd dollár) egyharmadát adó aranytojást tojó tyúkot, akkor neki is gyorsan kell lépni az innováció terén.


Eközben a klasszikus amerikai gyártó, a Motorola, a világ mobilpiacának második helyezettje éppen most kezd újra magára találni. Éveken át tartó tohonya tempó után Edward Zander, a vállalat vezérigazgatója újjáélesztette a céget egy sor trendi telefon megjelentetésével, mint például a hajszálvékony Razr. Amennyiben ehhez a lökéshez hozzáadódik az iPod ereje, akkor a társaság reményei szerint a Motorola képes lesz földbe döngölni a finn Nokiát.

A készülékkel kapcsolatban persze már tudható volt nagyon sok minden, példának okáért, hogy a Motorola E790 nevet fogja viselni, azaz igazából nem más, mint az E398 felturbózott változata. A telefon az iPodokkal ellentétben nem merevlemezes, hanem flash memória-alapú adattárolást támogat majd, ami ugyan lassabb feltöltést ígér, de cserébe kevesebb helyet és energiát foglal. A telefon természetesen támogatni fogja az iTunes szolgáltatás elérését, de emellett bármikor PC-ről is lehet majd áttölteni zenefájlokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sharker #15
    Komolyan mondom ááá...
    Árára nagyon kiváncsi leszek...
    Amugy meg nevetséges a moto.
    Egy az egybe e398.Semmi extra nincs a telóban.Csak annyi hogy intunes szoft van rajta.Bááá...Szerintem nagy bukás lesz.R

    Nekem w800im van és had nem mondjam hol van ez a teló a sonyhoz képest.
  • Dav999 #14
    ez amúgy mennyi lesz a flashével 1üt max, nem tudni?:P
  • Dav999 #13
    majd ha lesz egy min 20 gbos teló, lejátszó egyben(najó talán 10 is elég) szóljanak :)
  • AeroS #12
    Mi benne az újítás??
    Eddig is voltak mp3-as mobiltelefonok!
    És azok is flash memóriásak voltak.
  • Hedgehunter #11
    De azert a Razr telefon nem semmi....
  • pafi #10
    ott a pont!
  • k0zi #9
    "társaság reményei szerint a Motorola képes lesz földbe döngölni a finn Nokiát"
    Persze meg a málna megeszi a medvét.
  • Hegyikecske #8
    Győzzön a jobbik :)
  • DWz #7
    Ja, es a keszulek mennyi ideig birja a folyamatos zenehallgatast? 2 ora?
  • Macc #6
    igen, meg pc-t Mac helyett:)))