Dojcsák Dániel

Az Apple áldására várnak a mobil­szolgáltatók

Az európai mobiltelefon társaságok egymással versengve küzdenek, hogy megkapják az Apple engedélyét az iTunes digitális zeneletöltő szolgáltatás használatára.

Mindezidáig csak két szolgáltató jelentette be hivatalosan, hogy mire is készül: a német T-Mobile és a brit O2. A T-Online nem egyszerűen beépítené saját szoftverbe, hanem a Motorolával külön erre a célra gyártat egy zenére kihegyezett készüléket, ami képes lenne elérni az iTunest. A Motorola készülék várható megjelenési ideje pedig természetesen karácsony előtt lenne. A brit O2 pedig nem részletezte még a terveket, de a jövő héten ők is szeretnének szerződést kötni. Európán kívül persze az USA-ban is folynak az előkészületek.

Az Apple jelenleg egy szupertitkos konferenciát tart San Franciscóban, ami talán okozhatja az Apple háza táján egész héten tapasztalható óriási csendet. Minden valószínűség szerint a konferencia vége egy bejelentésbe torkollik majd, ami a szaksajtó szerint az iPod telefon megállapodás lesz a Motorolával. Az amerikai mobiltelefon-gyártó sales szakemberei nyilván megtesznek mindent azért, hogy kihozzanak egy versenyképes zenemobilt, hogy felvehessék a versenyt a mostanság bejelentett egyéb készülékekkel, mint például a Sony Ericsson W800.


Az iPod+iTunes páros oly erős, hogy a mobiltelefonokra is átszivárog

A San Franciscó-i konferencia mellett érdekes módon ugyanazon a napon New Yorkban a Motorola is komoly bejelentésre készül, mellyel kapcsolatban csak annyit szivárogtattak ki, hogy az eszköz, amit eddig mobiltelefonként ismertünk, készen áll a következő felvonásra. A Motorola eddig le volt maradva versenytársaitól ezen a téren, viszont ezzel a bejelentéssel gyorsan az élre törhet, megelőzve mind a Sony Connectet, mind a Loudeye-t. Ezzel a várakozások szerint a Motorola komolyabb piaci részesedést hasíthat ki az eladásokból. Előzetesen sejteni lehet, hogy az amerikai szolgáltatók közül is vannak már jelentkezők, a T-Mobile viszont cáfolja, hogy a számukra készített készüléket bárki más forgalmazhatná majd.

A szolgáltatók számára a felkapaszkodás az iPod szekerére azért lehet fontos, mert több ízben is nyilvánvalóvá vált, hogy a legtöbb vásárlót nem érdeklik a tech demó jellegű új funkciók a telefonokban, viszont az iPod+iTunes az elmúlt év legnagyobb húzómárka-párjává vált és ezt a (hang)hullámot mások is szívesen meglovagolnák.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!